“Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de tetteid gyümölcsére nem tarthatsz igényt. Sohase gondold, hogy te vagy az oka cselekedeteid következményének, és sohase vonzzon kötelességed elhanyagolása!”
Bhagavad-gítá 2.47.
MAGYARÁZAT: E vers három dolgot említ, melyet figyelembe kell vennünk: az előírt kötelességeket, a szeszélyes munkát és a tétlenséget. Az ember kötelességeit az határozza meg, hogy az anyagi természet melyik kötőerejének hatása alatt áll. A szeszélyes munka olyan cselekedetet jelent, amely egy felsőbb tekintély jóváhagyása nélkül történik, a tétlenség pedig az előírt kötelességek végre nem hajtását jelenti. Az Úr azt ajánlja Arjunának, hogy ne legyen tétlen, hanem hajtsa végre előírt kötelességét, de ne ragaszkodjon annak eredményéhez. A munkája gyümölcseihez ragaszkodó embernek felelnie kell tetteiért, ezért ezek vagy élvezetet, vagy szenvedést okoznak számára.
Az előírt kötelességek három alosztályba sorolhatók: mindennapi, alkalmanként végzett és gyümölcsöző cselekedetek. A mindennapi tevékenység, melyet az ember az írások utasításait követve végez, s nem vágyik annak eredményére, a jóság kötőerejébe tartozik. Az a tett, amit az ember a gyümölcséért hajt végre, kötöttséget eredményez, tehát nem kedvező. Előírt kötelessége elvégzéséhez mindenkinek joga van, ám úgy kell cselekednie, hogy ne ragaszkodjon annak eredményéhez. Az ilyen érdek nélküli, kötelességből elvégzett tettek minden kétséget kizáróan a felszabadulás útjára vezetnek.
Az Úr éppen ezért azt ajánlotta Arjunának, hogy harcoljon kötelességből, s ne ragaszkodjon az eredményhez. Ha nem venne részt a csatában, az csak egy másik fajta ragaszkodás lenne, s az efféle kötődés sohasem vezeti az embert a felszabadulás útjára. Minden anyagi vonzódás, legyen jó vagy rossz, kötöttséget eredményez. A tétlenség azonban bűn, ezért Arjuna számára a felszabaduláshoz vezető egyetlen kedvező út a kötelességből végzett harc volt.