Az Úr Krisna megjelenési napját ünneplik hívők szerte a világban

Admin Filozófia Leave a Comment

Az Úr Krisna által bemutatott egyszerű és vallásos életvitel ma is követendő példa lehet az emberiség számára!

A Krisna-hívők idén augusztus második hétvégéjén rendezik meg az Úr Krisna megjelenési ünnepségét és az azt követő napon a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete alapítójának, Sríla Prabhupádának megemlékezését. A szerzeteseknek ez a legfőbb, és legfontosabb, ám egyben a legbensőségesebb vallási ünnepe, amelyre külföldről is érkeznek hívek.

A somogyvámosi Krisna-völgy közel 20 éve ad otthon a Krisna-hívők egyik legnagyobb (és hazánkban a legnagyobb) vallási központjának, s Európa legnagyobb ökofalva is egyben. Az Úr Krisna megjelenési napján a hívek énekkel, tánccal, tradicionális zenével és előadások hallgatásával, az Úr kedvteléseinek elbeszélésével dicsőítik a Legfelsőbbet. Akinek egészsége engedi, böjtöléssel igyekszik még jobban elmélyedni a nap lelkiségében, éjfélkor, Krisna születésének időpontjában azonban különleges lakoma várja a résztvevőket. A tányérra ilyenkor is a tradicionális indiai lakto-vegetáriánus konyha remekei kerülnek, s természetesen a különleges fogásokat egytől egyig felajánlják az oltáron az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. A krisna-völgyi ételek különlegessége ugyanakkor, hogy a helyben nem termő kuriózumokat leszámítva, minden alapanyagot a völgyben termesztenek. Az ételek jelképes felajánlása szép kifejeződése annak, hogy megértettük: mindennek, így alapvető szükségleteink kielégítésének is az Úr Krisna a forrása, Ő a forrása a termőföldnek, Ő öntözi esővel a terményeket, Ő az embereket tápláló erő, Ő Maga a víz íze és a föld illata is – írják a szentírások.

Az Úr Krisna – noha a vallás szerint a lelki világban örökké létezik – mintegy 5000 évvel ezelőtt emberi alakban megjelent az anyagi világban is, egy Vrindávana nevű indiai faluban. Itt testvérbátyjával, az Úr Balarámmal mutatta be különleges és sokszor gyermekien bájos kedvteléseit. Megjelenésének célja a vallásos elvek védelmezése, azok visszaállítása és a hívek megvédelmezése a gonosz, zsarnok személyektől.

Érdemes azonban megemlíteni, hogy az Úr Krisna életével és cselekedetivel bemutatta az emberek számára követendő legtisztább és legjobb életvitelt és kultúrát, amely a földművelésen, a tehenek gondozásán és védelmén, az egyszerű életvitel – magasszintű gondolkodás elvén, a folyamatos önképzésen, a letisztult, Istenközpontú, vallásos életvitelen és az önfenntartó életmódon alapul. A hívők külön kiemelik, hogy a tehenészet valójában tehenek védelmét jelenti, nem pedig a korunkban tapasztalható embertelen és méltatlan állattartást, amely az állatok kihasználására épül.

Az Úr Krisna által bemutatott életvitel ma is követendő példa az emberiség számára, amely mind környezeti, mind gazdasági, mind pedig társadalmi szempontból fenntartható és lelki szempontból is követésre érdemes, hiszen általa megérthetjük, hogy az élőlény nem egyenlő testével, megismerhetjük a lélek valódi arcát és örök kapcsolatát a Legfelsőbbel. Az Istenközpontú gondolkodás és társadalmi modell ugyanis lehetővé teszi, hogy az emberek noha különböző feladatokat végeznek, a személyiségükből fakadó különbözőségeket is kihasználva, mégis harmonikusan és egymással összefogva tudnak együttműködni, s a természetes működési-hierarchia ellenére mégis egyenrangúak a társadalomban. Ez a gondolkodásmód és az egyszerű életvitel együttes kulcsa lehet korunkban is a kirekesztő mentalitás megállításának és a harmonikus társadalmi együttműködésnek. Ez az Istenen, vagyis az Úr Krisnán függő társadalom a béke biztos alapja.

Az Úr Krisna megjelenési napját követően, szombaton Sríla Prabhupádáról emlékeznek meg a hívek, aki alapító tanítója a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének. Tanulmányait Ő maga még Indiában végezte, és lelki tanítómestere utasításainak megfelelően megkezdte a szentírások és magyarázataik angol nyelvre történő fordítását. Munkásságának és odaadásának köszönhetően a Krisna-tudatos mozgalom ma már az egész világon elterjedt, filozófiája olvasható a legtöbb nemzet nyelvén is. Sríla Prabhupáda életműve és példamutatása ma is megismerhető csodálatos könyveiből.

Leave a Reply