Eltávozott B.K.S. Iyengar jógamester

Fodor Hírek

“Csak a teste szűnt meg létezni. Egy ember, akinek belső késztetése megváltoztatta a jóga elfogadottságát az egész világon. Pályafutása elejétől egészen a betegségéig és haláláig minden adott, semmit sem rejtegett. Még tegnap éjjel is azt mondta Abhijatának: “Megmutattam ezeket a dolgokat Neked, most valósítsd meg saját magadnak!”. Azt, amit adott nem lehet szavakba önteni. Talán egy fejlettebb tanítvány meg fogja érteni. Amit szavakkal el lehet mondani, az csak az, hogy nekünk ő nagyon értékes ember volt.”  (Geeta, Iyengar mester lányának szavai)

Bellur Krishnamachar Sundaraja Iyengar, a modern jóga atyja, az Iyengar jóga kialakítója 2014. augusztus 20-án kora hajnalban életének 96. évében eltávozott az élők sorából.

B. K. S. Iyengar kiemelkedő szerepet játszott a jóga népszerűvé válásában. A New York Times 2002-ben így jellemezte őt: “Talán nincs még olyan ember a világon, aki többet tett volna azért, hogy a jóga eljusson Nyugatra.”. Precíz módszere kiválóan alkalmas volt arra, hogy emberek milliói kortól, nemtől, vallási nézettől függetlenül gyakorolhassák a jógaászanákat és pránájámákat. Az 1970-es években vonult vissza hivatalosan, Pune-i oktatóközpontját gyermekei vették át, azonban továbbra utazott, oktatott a világ számos országában. Intézetében végzett napi szádhanája gyakorlását nap mint nap bárki láthatta.

Módszerét számos könyve ismertette, közülük a világon az egyik legnépszerűbb szakkönyv a Jóga új megvilágításban.

Az általa kialakított jógastílus Nyugaton – különösen az Egyesült Államokban – az egyik legnépszerűbb jógastílus. A gyorsabb vagy akár akrobatikus elemet is magábafoglaló astanga, illetve vinyásza jógával szemben a Iyengar jóga az ászanákat hosszabb ideig tartja ki, s a gyakorlók az előírt pontos testartás kivitelezésére összpontosítanak. Ebben a stílusban gyakori az eszközök, úgymint blokkok, szalagok, kötelek használata.

Gyakran mondogatta: „Mindig azt mondom az embereknek: Élj boldogan és halj meg méltóságteljesen!”.

Forrás: http://www.jogapont.hu/cikk/0000000315/bks-iyengar-eltavozott/#.VATDh_KXGl4