Hindi világnap Budapesten

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

A Krisna-hívők Közösségének képviselőjeként meghívást kaptunk az Indiai Nagykövetségtől a minden évben megrendezett “hindi világnap” rendezvényre. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy ebben az évben először mi is a meghívott vendégek között lehettünk.

A rendezvény nyitóbeszédét Ő excellenciája, Ranjit Rae Indiai Nagykövet mondta, melynek részeként India miniszterelnökének üzenetét is felolvasta. Ezt követően, hat-tagú zenei együttesünk (bhajan-csapatunk) lépett fel egy vidám, fülbemászó zenei bemutatóval. A vendégek között volt Dr. Négyesi Mária is, az ELTE Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszékének vezetője, aki diavetítéssel egybekötött előadást tartott a hindi elmúlt 15 évben megtett útjáról Magyarországon.

A rendezvényen való részvétel jó alkalom volt arra, hogy más vallások képviselőivel is megismerkedhessünk. Egy kedves fiatalember a szufi vallás (az iszlám misztika hiedelem és szokásrendszere) gyakorlójaként mutatkozott be. Érdekes beszélgetést folytattunk egymással allásfilozófiánkról, kultúránkról, illetve hogy miként tudjuk mindezeket összekapcsolni a hétköznapi életünkkel.