A halálközeli élmények és tapasztalatok azzal a nagyon egyszerű ténnyel magyarázhatóak, hogy bár látszólag az ember és intelligenciája és teljes jelenléte mindössze az anyagi test a világban, valójában nem vagyunk azonosak a testünkkel, hanem lelkek vagyunk, akiknek van egy testük. Emiatt lehetséges az, hogyha egy ember vagy egy gyermek rendkívül nehéz betegségen, baleseten, testi krízisen esik át akkor bár a teste esetleg kábult, erőtlen és nem ad életjeleket, valójában a belső figyelő, az élőlény, a dzsíva mindeközben tudatos az eseményekről.
Az ember előző életeiből hozott karmájának, vagyis korábbi tettei visszahatásainak köszönhetően olykor súlyos traumákon megy keresztül. Így lehetséges, hogy akár egészen pici gyermekek kerülnek bajba, vagy szenvednek. A test elhagyása azonban nem feltétlenül történik meg, lehetséges, hogy a kritikus állapotból is Isten kegyelmével képes felépülni az érintett. Azok a halálközeli állapotból visszatérő személyek, akik beszámolnak különféle finomfizikai tapasztalataikról általában arról az állapotról mesélnek, amikor a test vétlenné válik, de a lélek még nem hagyja el a testet. A lélek jelenlétét a testben ugyanis a tudat jelzi, s lehetséges, hogy ez nem éber tudatállapot. (Ld. pl. kóma.) A halálközeli élményekhez hasonlóak azok az esetek, amikor egészen kicsi gyermekek előző életük történéseiről számolnak be. Pl. egy távoli város utcaképét képesek meghökkentő pontossággal lefesteni vagy olyan nyelven beszélnek folyékonyan, amelyet ebben az életükben korábban még csak soha nem is hallottak. Ugyanarról a csodálatos jelenségről van szó, amely kiváló bizonyítéka annak, hogy valódi önvalónk a lélek, amely mint egyfajta ruhát életről életre korábbi karmájának megfelelően fogadja el és cseréli a testét.
Az élőlény olyan akár egy utazó, aki folyamatosan figyel az eseményekre, de mindeközben érintetlen marad, még a testi halál beállta ez a kínzó változás sem pusztíthatja el, mivel örök. Noha parányi, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Krisna energiájához képest, mégis hasonló hozzá abban az érelemben, hogy lelki, transzcendentális.
Természetesen amikor halálközeli élményekről vagy előző életbeli esetekről hallunk megfigyelhető egyfajta fantáziaszerű kiszínezése is a történetnek, hogy a gyermek pl. olyan elemekkel tarkítja a történetet, amire vágyik, vagy amiről olvasott, ami tetszik neki. Ez az elem az elme, amely a védikus írások szerint különbözik az intelligenciától, s amely – ha nem tartjuk kitartó ellenőrzésünk alatt az érzékek szabályozásával – képes megviccelni bennünket, mindez azonban csak egy réteg azon a valós tényen, hogy bizonyos esetekben, bár igen ritkán, az élőlénynek vannak emlékei a testi öntudaton kívüli állapotokról is. Azt azonban ki kell hangsúlyozni, hogy ezek az élmények nem szabad, hogy befolyásoljanak bennünket a mindennapokban a transzcendenssel való kapcsolatunkban, Isten odaadó szolgálatát itt a jelenben, a hétköznapok egyszerű szintjén lehet a legszebben végezni és megélni.
Fodor Kata