Panoráma

Admin Vallásközi - Cikkek, szemelvények

Változatlan az amerikai külügyminisztérium listája a vallásszabadságot korlátozó országokról.

2006. szeptember 17. 21:23.

Az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint az elmúlt évben ugyanabban a nyolc országban sértették meg a vallásszabadságot különösen aggasztó módon mint egy évvel korábban.

Az amerikai kongresszus elé az emberi jogi jelentések mellékleteként terjesztett külügyi dokumentum, amely pénteki keltezéssel került fel a tárca internetes honlapjára, az Egyesült Államokkal szövetséges viszonyban lévő Szaúd-Arábia mellett Burmát, Kínát, Eritreát, Iránt, Észak-Koreát, Szudánt és Vietnamot helyezi azon országok feketelistájára, amelyekben dokumentálható a vallásszabadság elnyomása és ártatlan hívők üldözése, továbbá a vallási kisebbségek elleni üldözés megtűrése.

A 2005 júliusától 2006 júniusáig terjedő időszakot vizsgáló jelentés bevezetőjében megállapítja, hogy az eltelt egy év egyik fő tendenciája az volt, hogy a nemzetközi média jóval nagyobb figyelmet fordított a vallásszabadság és a vallási konfliktusok kérdéseire. Ezek között első helyen említi azt a hatalmas felháborodás hullámot, amelyet a Mohamed-prófétát szatirikusan ábrázoló, a dán Jyllands-Posten című napilapban eredetileg 2005 szeptemberében közzétett karikatúrasorozat váltott ki a muzulmán világban.

A vallásszabadság helyzetét a világ országaiban egyenként is vizsgáló dokumentum Magyarország vonatkozásában megállapítja: az országban általában szabad a vallásgyakorlás, s ehhez a kormány politikája és tevékenysége is hozzájárul, ugyanakkor egyes törvények előjogokat biztosítanak a történelmi egyházaknak.