Történelmi pillanat

Admin Vallásközi - Egyházközi találkozók

Három kistelepülés – Csajág, Küngös és Kiskovácsi – református egyházközsége és református iskolája választotta erre a tisztségre, amelyben a Dunántúl református püspökének áldása erősítette meg.

Az istentiszteleten a köszöntők között voltak a világvallások képviselői is, akik az RTL szívvel-lélekkel című vallási műsorának rendszeres vendégei. Szólt a rövid hír több helyen is.

Dusicza Ferenc az RTL Klub vallási ötpercének műsorvezetője ezúttal nem a műsorába, hanem, más vallások képviselőjével együtt, a saját lelkész avatójára hívta meg a Krisna- hívőket. A református istentiszteleten Govardhana dász (Tornóczky Gusztáv) a Krisna-hívők közösségének kommunikációs képviselője mondott ünnepi beszédet.

A Krisna-hívők az ünnepi programot követő szeretet vacsorán is részvettek, ahol már “civilben” találkoztak Steinbach József dunántúli püspökkel, Köntös László főjegyzővel és más egyházi személyekkel is. Ők nevezték történelminek az előbb említett beszédet, mely a csajági református templomban hangzott el. A Krisna-hívők ezen kívül meghívást kaptak Pápára, Steinbach püspök úr pedig kifejezte vágyát, hogy ellátogasson Krisna-völgybe is.

A Krisna-hívők tisztában vannak azzal, hogy egyetlen vallás sem sajátíthatja ki az igazságot, az Istennel való kapcsolatot vagy az isteni kinyilatkoztatást. Arra buzdítják híveiket, hogy tiszteljék és támogassák más vallások híveit és, hogy ismerjék fel a vallásközi együttműködés szükségességét a társadalom egészére nézve.