Március 15.: Gaura-purṇimā Egerben

Admin Hírek, Programajánló

A Gauḍīya vaiṣṇavák (Kṛṣṇa-hívők) tavasszal ünneplik meg Śrī Caitanya Mahāprabhu (az Úr Kṛṣṇa 529 évvel ezelőtt megjelent inkarnációja) születésnapját. Az egri központban ezt az ünnepet idén éppen március 15-én fogják megtartani.

Újításként (és hogy a más városokból érkező vendégek is időben étkezzenek és érjenek haza), a fesztivál 10 órakor veszi kezdetét, a hagyományos indiai hangszerekkel kísért közös zenéléssel. Különféle sebességű és hangulatú, fülbemászó dallamok, középpontban a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésével – egészen délig. 12 órától megemlékezünk Śrī Caitanya életéről, kedvteléseiről, megtudhatjuk mi az üzenete számunkra és miért olyan jelentős az egész világ számára.

13 órakor kezdődik a kīrtan, mely már tánccal kísért zenélést jelent, a közönség bevonásával. A programot egy fenséges, többfogásos ebéddel zárjuk (kb. 14 órakor). Bebizonyítjuk, hogy a vegetáriánus étel lehet nagyon változatos, isteni fonom és laktató! A szakácsok már előző nap készülni fognak a nagy alkalomra, lesz külön vegán menü és akár 108 (!) féle fogás is elérhető!

Hisszük, hogy Kṛṣṇa Caitanya az egész nemzetet, sőt az egész Földet felszabadította az Általa elterjesztett Hare Kṛṣṇa mahāmantra által, amelynek éneklését most közösen is kipróbálhatjátok.

Ünnepeljük együtt Egerben, a Széchenyi u. 64 sz. alatti központunkban, 2015. március 15-én!