Komplex kríziskezelés. Tulajdonképpen ezt teszi napról napra az Ételt az Életért Alapítvány. Nemcsak ételt osztanak a tagok, hanem segítik a hozzájuk fordulók életét; ha kell, tanáccsal, ha kell, összefogással. De, hogy pontosan hogyan is karolják fel az arra rászorulókat, arról Lajosházi Péter, az alapítvány egri irodájának alapítója beszélt lapunknak.
– Naponta könnyítitek meg a rászorulók életét azzal, hogy meleg élelemmel szolgáltok nekik. Az Ételt az Életért Alapítvány a hevesi megyeszékhelyen is évek óta végzi ezt a karitatív tevékenységet. Az alapítvány egri irodájának alapítójaként hogyan látod, mennyire van szükség a munkátokra?
– 1999 óta működünk Egerben. A kezdetekkor nem gondoltuk, hogy ilyen hoszszú életű lesz ez a kezdeményezés, de a szükség úgy hozta, hogy azóta is vagyunk, létezünk és segítjük helyben a rászorulókat. Gyakorlatilag a mai napig érvényes társadalmi problémák indokolják a munkánkat.Minden évben volt eddig bőségesen feladatunk, nincs ez másként most sem. Naponta négyszáz adag ingyen ebédet osztunk ki az arra rászorulóknak.
– Egy tál meleg ételt – úgy gondolom – sokan jó szívvel elfogadnak. Mégis, mi alapján választjátok ki azokat, akiknek ez „jár”?
– Ez egy érdekes kérdés, valóban. Kezdetben úgy gondoltuk, hogy teljesen nyitottá tesszük az Ételt az Életért Alapítvány ételosztását. Ez így is ment egy ideig, de sajnálattal tapasztaltuk, hogy meglepően sokan éltek vissza ezzel a lehetőséggel. A mi szándékunk mindig is az volt, hogy bárkit szívesen megvendégelünk egy tál ízletes finomságra, de nyilvánvalóan a nélkülözők a célcsoport. Amint az ő rovásukra kezdett menni, hogy olyanok is ételhez jussanak, akiknél ez kevésbé indokolt, változtattunk a módszeren. Jelenleg a Családsegítő Intézet javaslatai alapján választjuk ki azt a kört – és ez nem kevés, hiszen hozzávetőleg 150 emberről van szó – akik valóban rászorulók. Ezt negyedévente, tehát rendszeresen felülvizsgáljuk, hogy tényleg olyanokat tudjunk segíteni, akiknek az életkörülményei azt valóban indokolják. Ismét hangsúlyoznám, hogy nekünk nem a hajléktalanellátás a célunk, hanem azon egri családok és nélkülözők életének megkönnyítése, akik szűkösebb büdzséből egyengetik az életüket. Ők nagycsaládosok, egyedülállók, idős nyugdíjasok, fiatal párok – sokuknak van munkája, de nagyon alacsony a keresete és ezzel is ki tudjuk segíteni őket.
– Hol találnak meg benneteket a rászorulók?
– Hétfőtől péntekig mindennap osztunk meleg ételt, mára fix helyünk is van, a volt 3-as iskola udvarán tudjuk kiszolgálni az érkezőket. Nagyon figyelünk arra, hogy változatos ételeket készítsünk, büszke vagyok rá, hogy egy hónapon belül nem kapják kétszer ugyanazt az ételt az emberek. Átlagosan egyébként félliternyi egytálétel és kenyér alkotják az ebédet fejenként. A meleg ételt egyébként minden esetben a Govinda Étterem főzi meg. Ha már a helyszínről van szó, nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezt az ebédet otthon, családi környezetben tudják elfogyasztani a velünk kapcsolatban állók. Így a legtöbben ételhordóval érkeznek, persze, aki nagyon szeretné, helyben is megebédelhet.
– Komplex kríziskezelés, amit végeztek. Ez, ha jól gondolom, túlmutat az ételosztáson…
– Így van. Alapvetően az alapítvány nevében is benne foglaltatik, hogy elsősorban az élelmezési feladatok ellátására jöttünk létre, hiszen azt valljuk, hogy ha valaki éhes, akkor képtelen az egyéb problémáival szembenézni. Ez egy alapvető szükséglet, és mi elsődlegesen abban segítünk, hogy, ha lehet, ne maradjon senki éhes. Ez a tevékenységünk az évek során kibővült. Hozzánk fordulnak segítségért sok esetben, ha szükség lenne egy új tűzhelyre, iskolatáskára a gyereknek, de tüzelőt is szereztünk már be egy segítségre szorulónak. Ezek mind az élethez elengedhetetlen anyagi vagy tárgyi dolgok. E mellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy lelkileg is rendben legyenek a hozzánk fordulók. Természetesen a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk is segíteni. Sokszor egy beszélgetés vagy éppen jó tanács aranyat ér.
– Ugyan az ételosztás nyilvánvalóan egy ettől független formája a segítségnyújtásnak, de az Ételt az Életért Alapítvány tagjai elsősorban Krisna-hívők. Volt arra példa, hogy például egy finom egytálétel elfogyasztása után érdeklődni kezdtek a vallás iránt is a hozzátok érkezők?
– Valóban teljesen különválasztva kezeljük a két kérdést. Mi nem azért kínálunk élelmet, hogy később – úgymond – megtérjen bárki, és érdeklődni kezdjen a vallásunk iránt. Erről szó sincs. Olyan viszont már többször előfordult, hogy néhány hálás rászoruló azzal viszonozta a segítséget, hogy „gorangával” köszöntött minket, ez annyit tesz: „Légy boldog!”. (mosolyog)
– Bármilyen forrásból is táplálkozik ez a kezdeményezés, az csakis jó helyre kerül. Azért mégis felmerül a kérdés, hogy napi négyszáz adag élelmet nem kevés pénz megfőzni és kiosztani. Ott az alapanyag, az emberek…
– Ugyan nem fedezi az egész éves kiadásunkat, de állami támogatásból jut mindezekre elsősorban. E mellett pedig kapunk tárgyi adományokat, egyes vállalkozások is a kezdeményezés mellé állnak, és nem utolsó sorban egyházi segítség is hozzájárul ahhoz, hogy működni tudjon az ételosztás.
Ha például egy Krisna-hívőt látnak könyvet árulni a Széchenyi utcán, az eladott könyv árának egy részét biztosan alapanyag vásárlására fordítjuk. Az emberi tényező pedig? Ezt a munkát elsősorban hivatástudatból, szívvel-lélekkel végzik a kollégáim. Hüvelyes Lajos és felesége, Jansik Veronika például szociális munkásként bázisai a programnak.
Ők főzik és osztják ki nap mint nap ezt a több száz adag ételt, ügyelve arra, hogy mindig változatos legyen a kínálat, ahogyan azt már említettem. Természetesen sokan önkéntesként is csatlakoznak hozzánk, kijönnek, segítik a munkánkat. Őket is szívesen látjuk és köszönjük a segítségüket.
– Eddig arról beszélgettünk, hogy te és munkatársaid hogyan tudtok segíteni a rászorulókon, de arra is kíváncsi lennék, hogy neked miben segített hosszú évek alatt ez a szolgálat?
– Hálás és szerető a közönségünk, ez már éppen elég. Nem azért csináljuk, hogy viszonzásképpen mi is kapjunk valamit. Ez szolgálat a szó legszorosabb értelmében. Velejárói is vannak természetesen: nem mondom, hogy nem kellett megszokni a nélkülözést, a nehéz sorsokat. Lelkileg ez meglehetősen megterheli az embert. Megtanultam az évek során, hogy bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy segítségre van szüksége. Nem szabad megítélni senkit, hiszen nem tudjuk, milyen sors áll az illető mögött. Sokszor csodálom is a hozzánk forduló embereket. Amikor szembesülsz vele, hogy bajban vagy, nagy bátorság kell hozzá, hogy kimondd: segítségre van szükséged. Ezzel egyfajta hiányosságot ismer be az ember, akárhogy is, ez nem lehet könnyű.
Úgyhogy… én tényleg azt hangsúlyoznám, hogy ne ítélkezzünk! Az nem a mi feladatunk és legtöbbször, ha megismernénk ezeket az embereket, a tapasztaltak nem igazolnák az előítéleteinket. Azt sokan nem tudják például, hogy Steve Jobs, a sikeres üzletember egyetemi évei alatt olyannyira nélkülözött, hogy 11 kilométert gyalogolt a legközelebbi ételosztásig. Ezt sem gondolná senki, de ez érthető, hiszen nem ismerhetjük mindenki sorsát, nem látunk bele mindenki életébe.
Puzsár Zsófia