Mit lehet tenni az ismeretlentől, az idegentől való félelemmel? Elutasítani? Harcolni vele, vagy szembenézni és elfogadni? Megismerni a félelem tárgyát, vagy épp a félelem gyökerét?
Az ismeretlentől való félelem az egyik legősibb érzése az embernek. Sokféle módon felkelhet ez az érzés, de vajon mi a legjobb hozzáállás ehhez az érzéshez? Ezúttal ennek jártunk utána, erről kérdeztük meg a különböző vallások képviselőit.
A konkrét kérdésünk így hangzott: Miként győzhető le az ismeretlentől, az idegentől való félelem? Van-e erre vonatkozó tanítás az ön vallásában?
Az ember sokmindentől tart, ami körülveszi, anélkül is, hogy tudatos lenne aggodalmáról. Félünk a betegséggel járó fájdalmaktól, az éhínségtől, a háborúktól, az ellenségtől, a haláltól, s ugyanígy ódzkodunk az idegen és ismeretlen dolgoktól, emberektől is. Pánikszerűen tudunk félni attól, hogy elveszítjük, amihez ragaszkodunk, holott voltaképp semmi sem a tulajdonunk ebben a világban, legyen az akár egy rokon, akár egy vagyontárgy. Mindez abból ered, hogy az örökkévaló és sérthetetlen lélek helyett az anyagi testünkkel azonosítjuk magunkat, s azt hisszük, a körülmények megváltozása révén sérülhetünk, vagy egy veszteségtől kevesebbek leszünk. Krisna kifejti, mi ennek a hozzáállásnak a következménye: “Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból kéjvágy támad, a kéjvágy pedig dühöt szül.” (Bg.2.62)
Az ember dharmája, azaz felsőbbrendű kötelessége a Védák könyvei szerint az Istennel való szerető kapcsolatunk újraélesztése, fejlesztése, elérése. Ismerjük azt a kifejezést, hogy istenfélő; a hindu terminológia nem használja ezt a szót, mert az istenszeretetre összpontosít. Leginkább attól félünk, amit nem ismerünk, így ha hallunk, olvasunk Isten vonzó tulajdonságairól, elbűvölő cselekedeteiről, szokásairól, érzéseiről, akkor többé nem féljük Őt.
Minden mással kapcsolatosan is érvényes ugyanez az elv, hiszen amíg valamit vagy valakit nem ismerünk kellőképpen, addig a bizonytalanságból kifolyólag tartani fogunk tőle. Egy vallásos ember kötelessége, hogy embertársai felé tisztelettel és szeretettel, mégis kellő körültekintéssel forduljon. Ha megfelelő óvatossággal tudja felmérni a számára ismeretlent, akkor nem fogja veszélybe sodorni magát, egyidejűleg mégis beteljesítheti emberi kötelességét.
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava/Krisna-hívő lelkész
Más vallási képviselők válaszai a témában >>
A kiegyensúlyozottság jegyében…
Az Isten tudja rovat aktuális kérdéseit alkalmanként öt – hazánkban is jelen lévő –, a világon is elterjedt vallás egy-egy képviselőjének tesszük fel. Több felekezetet is bevonunk, így előfordul, hogy egyik héten a keresztény vallást a római vagy a görögkatolikus, következő héten a református vagy evangélikus egyház képviseli, ahogy az is megtörténik, hogy a buddhistáknál a théraváda-, a mahájána-, a vadzsrajána- vagy épp a zen-buddhizmust képviselő tanítók váltják egymást. A válaszadók nevére kattintva elolvashatják a tanítók rövid életrajzát is.