Dönthet-e az ember a saját haláláról, ha gyógyíthatatlan betegséggel él együtt, sok szenvedésben és fájdalomban van része? Mit mondanak a vallások tanítói az eutanáziáról? Elfogadják, vagy tiltják? Az eutanázia megítélése az öngyilkosság és a gyilkosság megítélésével azonos? Milyen gondolatok állnak a vallások tanítóinak véleménye mögött?
Az elmúlt hetekben két alkalommal is előkerült és a világsajtót is bejárta két olyan hír, amely az eutanáziához kapcsolódott. Az egyik egy belga paralimpia sportolóról szólt, a másik egy szintén belga kiskorúról. Borzasztóan összetett és bonyolult kérdés, és abban is biztosak vagyunk, hogy mindenki csak akkor tudna helyesen válaszolni a kérdésre, ha bírna bármilyen közvetlen tapasztalattal az elkerülhetetlen halált megelőző nagymértékű szenvedésről. Ennek ellenére ezt a nehéz kérdést mégis feltettük az Isten tudja rovat aktuális válaszadóinak, hátha segítségére lehet bárkinek az eligazodásban és a megértésben.
A konkrét kérdésünk így hangzott: Miként viszonyul az ön vallása az eutanáziához?
Az életet a lélek testben való jelenléte idézi elő. A lélek idő előtti kikényszerítése a testből nem elfogadható, mivel nem mi hoztuk létre a testet, így sem a saját testünket, sem másét nem pusztíthatjuk el.
A haldokló ember fájdalmának csillapítása fontos, de lehetőleg olyan módon, hogy a tudatát ne veszítse el és emlékezhessen Istenre. A védikus filozófia szerint azok a gondolatok, amelyekkel a halál pillanatában foglalkozunk, meghatározzák, hogy milyen körülmények között születünk meg következő életünkben. Ha egy haldokló életének nyilvánvalóan legutolsó fázisában van, akkor az élet mesterséges beavatkozással történő meghosszabbítását fölöslegesnek tartjuk, ehelyett az eltávozás méltóságteljes és lehetőség szerint Isten-tudatos körülményeinek megteremtésére kell törekedni. De ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk ebbe a természetes folyamatba!
Bízunk Isten jóságában és erejében, elfogadjuk a karma törvényét, amely mindenkinek olyan akadályokat és nehézségeket hoz, amelyeket így vagy úgy, de kiérdemelt korábbi tetteivel. A lélekvándorlás tanítását megértve arról is tudatosak lehetünk, hogy a test az, ami meghal, a lélek örök, változatlan és elpusztíthatatlan, utazó, aki, ha szükséges, új testbe költözik. Ha Krisna-tudatosan éljük az életünket, akkor visszatérhetünk Istenhez a lelki világba, de legalábbis kedvezőbb születést érhetünk el. Az élet kioltása, legyen az akár a saját életünk, súlyos karmikus következményekkel jár, amely még további életekre az anyagi világhoz köti az élőlényt, a születés és halál ismétlődő körforgásában tartja, ami a szenvedés birodalma. Ha valóban megértjük, hogy nem a testtel vagyunk azonosak, hanem lélek vagyunk és elfogadjuk, hogy a teremtésben minden, így mi magunk is a Legfelsőbb tulajdonát képezzük, akkor eszünkbe sem jut eldobni az életünket. Az emberi élet ritka lehetőség, minden perce értékes, amelyben sokszor az utolsó pillanatig van lehetőségünk énekelni Isten Szent Nevét, a Haré Krisna mantrát.
Fekete-Fodor Kata
vaisnava/Krisna-hívő teológus