Mit keresett ott egy jeles lelki tanítómester, és milyen volt a becsületességről szóló előadása? Ez is kiderül helyszíni beszámolónkból.
Beszélgetés Sivarama Swamival: A tudományos spiritualitás elvei – ezzel a címmel hirdették meg április 24-én, kedd este hat órára az előadást a Bijo Energetikai Egészségközpontba. Ahhoz képest, hogy a helyszín a Róbert Károly körúton volt, tehát a legkevésbé sem a belvárosban, az esemény helyszínéül szolgáló terem szinte teljesen megtelt.
A mostani, becsületességről szóló előadás egy négyrészes előadássorozat második része volt, amelynek címe: A spiritualitás tudományos alapjai, és tulajdonképpen a lelkiség alapelveit veszi sorra. Az első előadás témája az ahimszá, vagyis az erőszakmentesség volt, most pedig a becsületesség volt a téma.
Ez a két kifejezés – spiritualitás és tudományos – talán sokak számára fura egy mondaton belül, de az előadás végére világossá vált, hogy nagyon is megférnek egymás mellett. Látszólag valóban ellentmond egymásnak ez a két szó, de aki ismeri a védikus filozófiát, az tudja, hogy ez talán a legracionálisabb, leglogikusabb vallásfilozófia a világon.
De maga az előadó is rátett még egy lapáttal erre, hiszen Sivarama Swami kérlelhetetlen logikával haladt végig a becsületesség témáján az előadás 110 percében. Tulajdonképpen egy profi prezentációt láthattunk, a főbb pontokat egy kivetítőn is elolvashatta a közönség.
De elsősorban nem az elegáns és tágas előadóterem miatt volt ez az előadás olyan profi, és nem is a tényleg nagy hozzáértéssel összeállított anyagon, amit a vetítőn is követhettünk. Az előadó intelligenciája és személyes varázsa tette az egészet igazán különleges, lebilincselő élménnyé.
Sivarama Swami előadásában talán az „aha-élmény” volt a legmeghatározóbb: ahogyan az ősi védikus írásokra támaszkodva megadja a becsületesség definícióját, vagy sorolja a becstelenség „tüneteit” illetve következményeit, az ember gondolatban a homlokára csap: „Úristen, mennyire így van!”. Ez persze nem véletlen: személyében a védikus filozófiát évtizedek óta ismerő és művelő, többkötetes tudós szerző szólt a közönséghez.
És még valami: az ember ismeretlenül is érzi, hogy itt valami „nagy emberről”, jelentős személyről van szó, nem akárki áll a színpadon (ami igaz is). Ennek ellenére mégis folyamatosan úgy beszélt, mint egy „akárki”. Egy percig sem éreztük sem a tudományos gőg, sem másmilyen büszkeség leghalványabb jelét sem. Egy egyszerű ember állt a színpadon, aki mosolyogva kérdezgeti, mennyi az idő, nehogy túl hosszúra nyúljon az előadás és „kidobjanak minket a végén”. És aki időről időre egy-egy személyes momentummal, önironikus elemmel oldja az előadás komolyságát.
Például, amikor az előadás elején megmutatott egy, a 70-es években készült családi fotót. Ehhez kapcsolódva megtudtuk, hogy Sivarama Swami négyévesen, szüleivel együtt 56-ban hagyta el az országot, hogy Kanadában kezdjenek új életet. A fotón a kanadai évek elején készült, és a szüleivel, valamint egy kutyával látható rajta egy kanapén, úgy, hogy a kutya félig ráülve szinte teljesen eltakarta őt. Sivarama Swami úgy vezette fel a képet, hogy „Ez én vagyok a kutya alatt” – amire természetesen nagy derültség volt a válasz a közönség részéről. Egy ilyen előadáson egy hasonló személytől alapból nem ilyen mondatokat várunk. Nem csoda, hogy a közönséget szemmel láthatóan levette a lábáról.
Nem írjuk le az egész előadást, de ha kíváncsiak vagytok, ide kattintva belenézhettek, vagy akár meg is nézhetitek. Az előadást egy kis zenés meditáció, bhajan (badzsan) követte. Egy kedves mataji (matadzsí) vezette, a Hare Krisna-mantrát énekelték. Utána ételkóstoló következett: vegán fogásokat szolgáltak fel. Kaptunk egy fűszeres zöldségekkel töltött szamószát (sós tésztából készült batyu), hozzá csatnit (leginkább a lekvárra emlékeztet, de amellett, hogy édes, jó fűszeres is), és egy kis édességet. Minden eszméletlen finom volt!
Ezek után aki akart, leülhetett beszélgetni Sivaram Swami mellé. Egy kis, később egyre bővülő kör alakult ki, és záporoztak a kérdések. A boldogság védikus definíciójától a lélekvándorláson át a gyermeknemzésig rengeteg téma a felszínre került. Itt megint csak azt tapasztalhattuk, hogy nincsenek rossz kérdések, sőt, nincsenek tabuk: a legegyszerűbb vagy akár legkényesebb(nek tűnő) kérdésekre ugyanolyan segítőkészen és szeretetteljesen válaszolt a jelenlévő lelki tanítómester.
Az este talán legmeghatóbb pillanata volt, amikor Sivarama Swami találkozott a 82 éves, dús, ősz hajú, csillogó szemű Erzsikével. Már a Szekérfesztiválról ismerték egymást, én nem lehetett mosolygás nélkül kibírni a kedélyes beszélgetést, amibe pillanatok alatt kialakult köztük. Erzsike elmesélte, hogy istenfélő evangélikusként reggel és este is imádkozik, és hogy milyen boldogságban él a gyerekeivel, valamint az unokáival. De az is kiderült, hogy bármennyire is szereti a Kirsna-tudatot, a Krisna-hívőket és magát Sivarama Swamit is, a húsevéssel mégsem hagyott fel.
– Hát 82 évesen hagyjam abba? – kérdezte a Szvámit, és ilyenkor valahogy arra számítunk, hogy egy ilyen idős hölgynek feltétlen meg kell adni a kellő tiszteletet, akár úgy is, hogy azt mondjuk: á, ne tessék már abbahagyni. De Sivarama Swami nem így gondolta, és kedvesen mosolyogva ezt mondta: – Igen, hagyja abba – ami olyan – nem tudok mást mondani: – cuki, aranyos jelent volt, hogy rögtön nevetés futott végig az ott ülők között. – Az állatoknak is vannak gyerekeik és unokáik, ők nem élhetnek boldogan? – puhította tovább Erzsikét Sivarama Swami, majd, miután már tényleg lejárt az idő, még egy utolsó fotóra összeállt vele, miután dedikálta az Erzsike által hozott könyvet, az Önmegvalósítás tudományát.
Nekem arra volt ez az előadás egy újabb bizonyíték, hogy bármennyire is furának vagy egzotikusnak tűnik valami, érdemes nyitott maradni, és tenni egy próbát. Így hát titeket is arra buzdítalak, ha még nem került rá sor eddig, akkor tegyetek egy próbát, gyertek el egy előadásra, akár Sivarama Swami következő előadására ebben a sorozatban, vagy olvassatok bele egy könyvbe.
Higgyétek el, egy próbát megér.
A soron következő programokat kövesd Sivarama Swami facebook oldalán >>
(Pokorny Szilárd)