Az Erőszakmentesség Világnapja – 150 éve született Mahátma Gandhi

Admin Hírek, Programajánló, PROGRAMOK

Október első hetében minden évben terítékre kerül egy nagyon fontos téma, az erőszakmentesség kérdése. Október elseje a Vegetarianizmus, másodika az Erőszakmentesség, negyedike pedig az Állatok Világnapja. Ezeken a napokon lehetőséget kapunk arra, hogy egy kicsit elmélyüljünk a témában, és megértsük a nem ártás, az ahimsá elvét.

Az ahimsát az erőszakmentesség elvének nevezik és tekintik, de fontos tudni, hogy itt az anyagi, materiális világban sajnos szinte minden másodpercben ártunk valamely élőlénynek. A lélegzetünkkel parányi élőlények millióit szippantjuk be, és pusztán a létezésünk okán ártunk a természeti környezetnek is. Akárhogy is törekszünk, néhány ponton akarva-akaratlanul is ártunk más élőlényeknek. Vagyis 100%-os erőszakmentesség gyakorlatilag nem létezik, de eljuthatunk a legkisebb ártás elvének szintjére, ami azt jelenti, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy minimalizáljuk ezt a károkozást.

Ide kapcsolódik az, hogy nem fogyasztunk húst, halat, tojást, vagyis olyan állati termékeket, ami az élőlények elpusztításával jár, és kedvesen, tisztelettel bánunk más élőlényekkel, az állatokkal is.

Az erőszakmentesség elve a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gondolataink, szavaink és tetteink szintjén tudatosak vagyunk, és kontrolláljuk azokat olyan módon, hogy ne okozzunk aggodalmat másoknak!

Az erőszakmentesség elvét a világ a tiszteletreméltó Mahátma Gandhin keresztül ismerte meg, aki társadalompolitikai munkásságán keresztül igyekezett megvalósítani az erőszakmentesség filozófiáját. Idén 150. éve született e nagy lélek, akire az India Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége és közösségünk is nagy tisztelettel emlékezik meg. A Krisna-tudat mozgalmában a követők, hívők az erőszakmentesség filozófiáját a mozgalom kiemelkedő tanítójától, Sríla Prahupádától kapták meg. S noha e két személyiség teológiai szempontból nem mindenben értett egyet, örökérvényű tanításaik az emberségről és az erőszakmentességről tökéletesen megegyeznek, és alapjaiban formálták át a világot. Tisztelettel köszöntjük Mahátma Gandhi születésének 150. évfordulója alkalmából életfilozófiájának követőit és szellemi hagyatékának örököseit.

Az erőszaknélküliség a tökély egyik állapota. Jelenti a célt, amely felé az emberiség természettől fogva, ha talán öntudatlanul is, halad.

A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.

Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.”

Mahátma Gandhi

 

„Erőszaknélküliség alatt az emberek általában a test elpusztítása vagy megölése elleni tilalmat értik, holott az igazi jelentése az, hogy ne okozzunk senkinek se aggodalmat. Általában az emberek anyagi életfelfogásuk miatt a tudatlanság csapdájának rabjai, s állandóan anyagi szenvedésnek vannak kitéve. Ezért az ember mindaddig erőszakot követ el, amíg arra nem törekszik, hogy embertársait a lelki tudás síkjára emelje. Próbáljunk megtenni minden tőlünk telhetőt az igazi tudás terjesztésére, hogy az embereknek így lehetőségük nyíljon a megvilágosodásra, és képesek legyenek kiszabadulni az anyagi fogságból. Ezt jelenti az erőszaknélküliség.”

Sríla Prabhupáda, a Bhagavad-gítá 13. 8-12. vers magyarázatában