Vallásos vagy szektás?

 

Hogy ne legyen olyan “fennkölt”, mint legtöbbször, kezdjük máshogy, mint máskor 🙂 :

 

Ha szektás vagy, az a baj, ha szentimentális ezo vagy, az a baj. Ha csak vallásos vagy, az a baj, ha csak spirituális vagy, az a baj. Ha csak exoterikus tanokat követsz, az a baj, ha csak ezoterikusokat, az is baj. De hogy az eredeti Belga dalból is idézzünk részben idevágót: “Ha dialektikus materialista vagy, az a baj, ha semmilyen nem vagy, az a baj.” 

 

A mai, modern világunk egyik legfőbb jellemzője, hogy kívül-belül és minden irányból feszít a nyomás, hogy álljunk valahová, és ha már oda álltunk, akkor húzzuk le a másik oldalt ezzel (ön)igazolva a mi igazunkat. Azt, hogy mi vagyunk a fénylő igazság pallosa. Persze annak is a ragyogó fajtája. Ha liberálisok vagyunk, akkor a konzervatívok mind begyepesedett hülyék. Ha konzervatívok vagyunk, akkor meg a liberálisok istenkáromló és romboló barmok. Ha spirituális keresők vagyunk, akkor azok, akik már megállapodtak, mind dogmatikus, és besült szerencsétlenek. Ha megállapodtunk egy hagyománynál, tanításnál, akkor meg a keresők mind csak megzizzent hippik.

 

De biztosan kell így választanunk? Van egy csodás, isteni elv, melyet Úr Caitanya tanított. Ez a tanítás igazából mindent a középpontból néz, és láttat. Ha a hegy tetejéről látod az ösvényeket, akkor mindent átlátsz, de ha a hegyoldalból az ösvényről próbálsz következtetéseket levonni a hegy másik oldalán kanyargó ösvényre, akkor az nem fog menni. Ez a középponti nézőpont az egyidejű egység és különbözőség filozófiája, mely nem csak az ontológiai igazságokra, hanem a hétköznapi életben is alkalmazható. Hiszen egy filozófia akkor ér valamit, akkor mintázza nagy valószínűséggel a valóságot, ha mindenhol alkalmazható. Fent és lent, kint és bent is. Ez arról is szól tehát, hogy hogyan működik együtt, harmóniában több nézőpont. Későbbi írásokban ki fogom fejteni, hogyan működik ez, a nézeteket természetes módon összehangoló csodálatos, isteni látásmód, mely működésnek mikéntje isteni, tehát emberi mértékkel felfoghatatlan, viszont az eredménye jól látható, és isteni szikraként gyújt fényt az elmében. Most legyen elég annyi csak, hogy ez maga a híres harmónia, illetve az arany középút működtető elve. Csak ha nem a középpontból nézzük, akkor nem látunk mögé…

 

Most a vallás és spiritualitás, szektásság és ezós nyitottság közötti viszonyokat mutatjuk be egy kereső és egy tanító közötti képzelt párbeszéden keresztül. 🙂

 

– Mi a spiritualitás és a szervezett vallás kapcsolata? Szükség van-e szervezett vallásra? Miért ne fejlődhetne ki az isteni természettel való kapcsolatom valami hierarchikusan szervezett vallás nélkül?

 

– A szervezett vallás és a spiritualitás viszonyát a fa és a tűz példája jól szemlélteti. A fa jelképezi az élőlényt, a tűz pedig a spiritualitást: az isteni szeretetet. A szél és a napfény pedig a vallást, szervezett vallást, morált. A fát nem a szél, vagy a napfény lobbantja lángra, de minél nedvesebb a fa, annál nehezebben kap lángra. A szélnek és napfénynek ki kell szárítania, hogy a tűz otthonra találjon. Ugyanígy az isteni szeretet teljesen független a vallástól és a moráltól, saját útja van, de minél inkább önös motivációkkal terhelt valaki, annál nehezebb lángra kapnia, annál nehezebb teret nyernie a spiritualitásnak, az isteni szeretetnek. Az önző motivációkat pedig a vallás, szervezett vallás előírásai, szabályai igyekeznek először kordában tartani, majd csökkenteni. Az isteni szeretet és a vallás tehát független egymástól, de mégis a spiritualitás, az isteni szeretet képviselői a szervezett vallást használják, hogy személyesen eljuttassák hozzánk isteni kincsüket, és a vallás segítségével igyekeznek minket alkalmassá tenni, hogy fellobbanjon a láng.

 

– De nem értem miért kell ehhez nekem szervezett vallás? Úgy érzem én már vagyok elég fejlett a spiritualitásban ahhoz, hogy engem csak hátráltassanak a vallásos keretek.

 

– Akkor tudod, hogy a szabályok, korlátok fölött vagy, ha minden nehézség nélkül, boldogan tudod azokat követni…, és ha az exoterikus tanokban is látod az isteni tervet és akaratot. Ez a probléma azzal, amikor csak az ezoterikus részét vesszük ki a tanításoknak, és az exoterikus tanokkal nem akarunk törődni, mert ugye mi már annyira fejlettek vagyunk, hogy azzal nem kell… Vajon miért van gyakorlatilag minden tanításban ezoterikus és exoterikus rész is egyszerre? Miért nem hagyták ki az exoterikus tanokat eleve, ha azok úgyis csak a “hülye, megrekedt vallásosoknak” kellenek? Persze nyilván, mert sokan vannak még azon a szinten. De mi nem… természetesen. De mégis honnan tudjuk, hogy erre nekünk már nincs szükségünk? Az ezoterikus tanok a lélek és Isten legfőbb titkaihoz visznek közel. Az exoterikus tanok pedig keretet adnak ahhoz, hogy mindezt el tudjuk érni. Az a baj azzal, ha csak az ezoterikus részre koncentrálunk, hogy így azok csupán gyönyörű olvasmányokká redukálódnak. Viszont a lényegük nem abban rejlik, hogy amikor elolvassuk, akkor lássuk, hogy milyen szépen hangzik. A tanításuk lényege abban rejlik, hogy megvalósítsuk azokat. Megvalósítás nélkül csak szépirodalom. (Vagy még az sem.) Ahhoz viszont, hogy megvalósításunk is legyen, el kell kezdeni dolgozni önmagunkkal, önismeretre, segítőkre, tudásra és eszközökre van szükségünk amelyek vezetnek és segítenek. Ezért vannak az exoterikus tanok. Minél távolabbról indulunk, annál jobban szükségünk van azokra. Ha gőgösen azt képzelhetjük, hogy nekünk nem kell más, csak az ezoterikus, mert olyan magas szinten vagyunk, akkor annak félő, hogy egy olyan ezoterikus káosz lesz az eredménye, amitől sokan szó szerint meg is zakkannak…

 

– Ez érthető, de nekem a szektás arcok olyan szinten zombinak tűnnek, gondolatilag és energetikailag is, hogy semmivel sem tűnnek jobbnak a zizi ezoterikusoktól!

 

– Igen, a szektás hangulat valóban egy nagy akadály a spirituális úton. Pont annak a kettőségnek, és azon belül az egyik oldalra történő elhajlásnak a következménye, amiről beszélünk. Ha középpontból nézed a dolgokat, nem tudsz szektássá válni. Mert milyen az a spiritualitás, ami nem látja más vallásokban, tanításokban a spiritualitást, ha valóban ott van? Ha nem látja a keresőkben az őszinteséget, a szeretetteli cselekedetekben és tanításokban az isteni szeretetet…? Ha nem látja a másik szemének tükrében a lelkét – hanem sátánt kiált??? Ez egy súlyos illúzió. A szektások önbecsapó önigazoló illúziója. De illúzió ennek az ellenpólusa is, a szentimentális ezoterikus felfogás, hogy bármi jöhet, amin “spiri” címke van. Vagy bármi jöhet, amit a szív diktál. Ennek csak az a szépséghibája, hogy a szív az …. khhhm… nem a nemi szervekben van, nem az elmében és nem a hamis egoban. Vagyis a vezérfonal, önismeret és valódi tudás nélküli “spiritualitás” is igen nagy akadály tud lenni a valódi spiritualitás útján.

 

– Jó jó, ezt értem, de miért kell mindehhez szervezet, miért nem elég, ha ezt pusztán egy tanító adja át kisebb csoportban?

 

– Jól látható, hogy ahol nincs szervezettség, azok a vallások, tanítások mind elhalnak, vagy elvesztik a lényegüket. (Jobb esetben úgy kell összekaparni azokat, jó kis spekulációkkal, ferdítésekkel megspékelve.) Még alig száz éve, hogy a teozófia igen népszerű volt. Viszont ők szándékosan nem szerettek volna szervezett vallássá válni. Nem is hallani azóta túl sokat róluk, szinte teljesen eltűntek. De bármilyen lelki tanítás, ami eljutott hozzád, az mind valamilyen mértékben szervezett erőfeszítés eredménye. Vagyis az, amitől annyira idegenkedsz, nem magában a szervezettségben keresendő, hanem a szervezet rossz használatában. Ez persze elég sokszor előfordul. De elég sokszor nem. De ennyi erővel a késtől is idegenkedhetünk, mert nem csak a kenyér szeletelésére lehet használni…

 

Forrás: Acyutananda Prabhu