Amikor az Úr Viṣṇu a másik oldalára fordul

Admin Filozófia, Hírek

 

Szeptember 17-én ünnepeljük a Pārśva ekādaśīt, amelyet Parivartini, illetve Vāmana ekadāsīnak is neveznek.

A történet szerint Yudhiṣṭira, a legbölcsebb Pāṇḍava arról érdeklődött Kṛṣṇától, hogy miért fontos ez a böjtnap. Az ekādasī böjtnapokon a hívők általában nem fogyasztanak gabonaféléket és hüvelyeseket, de néha speciális szokások is kapcsolódnak hozzá. Ezen az ekadāsīn történt, hogy Bali Mahārāja, aki bár démonikus, súlyosan materialista szemléletű személyekkel volt körülvéve, és aki a híres Prahlāda unokája volt, egy nagyon szép mūrti formát állított be Kṛṣnáról. Tűzáldozatot mutatott be áldozati arénájában. Az Úr Kṛṣṇa is nagyon elégedett volt vele, ezért megjelent az áldozati arénában egy törpe brāhmaṇa képében. Az Úr Viṣṇut ketten ismerték fel, maga Bali Mahārāja és nem éppen patyolatlelkű udvari tanítómestere Śukrācārya, aki azonnal megpróbálta lebeszélni Balit arról, hogy bármit is ígérjen a látszólag kisméretű és ártatlan brāhmaṇának. Bali Mahārāja ugyanakkor teljesen le volt nyűgözve az Úr érkezésétől és úgy szólította meg: „Kérj bármit, megteszem.”

Vāmanadeva 3 lépés földet kért, ám misztikus hatalmánál fogva olyan nagyra nőtt, hogy két lépéssel átszelte az univerzumot. Ezt követően jogosan tette fel a kérdés, hogy hová helyezheti 3. lépését, mire Bali Mahārāja a saját fejét és saját személyét ajánlotta fel, amelyet az Úr el is fogadott kedves bhaktájától – ki így elvesztette egész birodalmát. Noha egy percig sem volt boldogtalan, mivel pontosan értette, hogy ő királyként mindössze egy megbízott, látszólagos uralkodó. Az univerzumban pedig minden de minden, kizárólag az Úr tulajdona.

Erről az ekādaśīról azt mondják a monszun évszak félidejére esik, az Úr Visṇu ezen a napon fordul pihenése során a másik oldalára, ezért parivartini névvel is illetik, és így marad egészen Kārtika hónap fényes ekādasī napjáig. Ezen a napon szokás, hogy a brāhmaṇáknak joghurtot és rizst adományoznak, mivel a caturmāsya előző hónapjában a joghurttól kellett tartózkodni, és most majd (dvādaśī napján) meg lehet törni a böjtöt. A caturmāsya 3. hónapjában a tejtől tartózkodnak.

Sokan, akik tartják az ekādasī böjtöt, már a mai napon elkezdik azt, mivel a vrata (a böjt és lelki gyakorlatok) időszaka a Hold állásától függően sokszor az ekādasī előtti napon megkezdődik.