Krisna-tudat otthon: A mantrázás

Admin Hírek

Ebben a COVID járványban az egyik legnagyobb kihívás a mentális és lelki épségünket megőrizni, köszönhetően az izolációnak, az elszigetelődésnek, amelynek már másfél éve ki vagyunk téve. A Krisna-hívők, a bhakták számára nagyon fontos a napi szintű lelki gyakorlás, pl. a Hare Kṛṣṇa mahāmantra éneklése, és a legjobb, hogyha ezt közösségben, saṅga keretében tudjuk végezni. A járvány hatására azonban, illetve azért is, mert nem minden hívő lakik közel a templomokhoz, fontos lehet, hogy kifejlesszünk egy olyan szilárd napirendet, és kiépítsünk egy olyan életvitelt, amelyben otthon is, szilárdan tudunk gyakorolni.
Ennek az egyik legerősebb, legfontosabb eleme a napi szintű mantrameditáció. A mantrák éneklésének hatását ma már különös módon a tudomány is felismerte. Agy- és viselkedéskutatók azt találták, hogy szokásaink és gyermekkorból származó bevésődéseink átalakítása céljából a legjobb, hogyha az ismétlés technikájához, a mantrázáshoz fordulunk. A mantra a manasā trāyate szóból ered és jelentés ez elme fegyelmezése. A mantra tehát elsősorban abban segít, hogy fókuszálni tudjuk az elménket egy irányba, hogy ellazítsuk, vagy éppen koncentráljuk a gondolatainkat, amikor arra szükségünk van. Rendszeres végzése a gyakorlók tapasztalatai szerint elégedettséget ad, és köszönhetően a belső elégedettségnek sokkal kevésbé tud minket elragadni a vágyak özöne, vagyis azok az ingerek, élvezeti lehetőségek, amelyek a mindennapokban ostromolják érzékeinket. Legyen szó vásárlási, fogyasztási vagy más szokásokról. A mantrázás úgy is hat, hogyha önmagunk számára pozitív gondolatokat ismétlünk és erősítünk meg, de gondoljunk csak bele, micsoda különbség, ha ez a mantra egy tökéletes, isteni energia neveit hordozza, mint a Hare Kṛṣṇa mantra?! Erről van szó! Ez a mantra, – akár napi 10 percet, akár 2 órát énekeld is -, mindenképpen fejleszti és megváltoztatja az életed.
Otthon a mantrázást a felkelés és reggeli fürdő után közvetlenül érdemes végezni. A legjobb, hogyha korahajnalban, a napkelte előtti órákban, az ún. brahmā muhūrta idején gyakoroljuk, de mantrázhatunk halkan a metrón, a buszon, séta közben, a parkban, de akár még főzés vagy takarítás közben is. A mantrázáshoz célszerű egy mālā, egy imalánc, és egy zsákocska, amely segít tisztántartani a füzért. Végzése egyszerű, gyors, semmi előfeltétele nincsen, és bárhol is éljünk, könnyen, otthon is végezhető.
Mi Kṛṣṇa-hívők ebben hiszünk. Hogy a védikus bölcsesség mentén kialakított egyszerű életvitel és magasszintű gondolkodás, középpontjában a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésével képes megváltoztatni a világot és így az egész társadalom hasznára válik.

Itt pedig egy videó arról, hogy miként végezheted a mantrameditációt: