Túlélés a kánikulában és a kedvenc házi, vegán csokifagyink

Admin Hírek

Az Ájurvéda, India ősi életvezetési tudománya külön kategóriába helyezi a nyári meleg időt és a teljes forróságot vagy kánikulát.
 
A totális forróságban, – amelyről egyébként itt Magyarországon bár van némi elképzelésünk, de szerencsére még nem kellett igazán megtapasztalnunk vagy csak nagyon rövid időre – a szervezet más állapotba kerül. Nem a meleggel van ugyanis a baj, hanem azzal, hogy éjszaka sem hűl le a levegő, ezért a szív és a test, a bőr nem tud igazán pihenni. Indiában, ahol éjjel sem hűl nagyon 30 fok alá a hőmérséklet, nagyon nehéz pihenni ilyenkor. Az Ájurvédának van néhány étkezésre és életmódra vonatkozó javaslata, amellyel megkönnyíthetjük az életünket az extrém hőségben.
 

Coconut oil on table close-up

 
1. Érdemes már nagyon korán felkelni és kihasználni a napkelte körüli hűsebb órákat tevékenységeink elvégzésére.
2. Ha tudunk, iktassunk be néhány óra pihenést a napközbeni forróságban. Főként 11 és 13 óra között lenne ez aktuális (a nyári időeltolódás szerint 12-14 óra között).
3. Esete a késői napnyugtával próbáljunk meg nyugovóra térni vagy legalább pihenni. Ha nem használunk ilyenkor már világítást, a rovarok is kevésbé találnak be otthonunkba és hajnalig viszonylag nyugodtan alhatunk. Ebben segítenek a természetes szúnyog- és rovarűzők is, a citrusfélék vagy a levendula olaja.
4. Az étkezéseket érdemes lecsökkenteni ebben a forró időszakban. Főként folyadékra és tápláló gyümölcsökre van szükségünk nem pedig nehéz ételekre. Napi 2 étkezés, egy reggel vagy délelőtt és egy alkonyat előtt, bőven elegendő. Délben a kánikulában megterhelheti a szívet a nehéz, meleg étel.
5. A gabona nagyon felforrósítja a szervezetet még a rizs is, de főként a búza. A zabot és a hajdinát ne is említsük, ezért érdemes gabonamentesen étkezni ezekben az időszakokban vagy legalább délben egy hideg gyümölcslevesre cserélni a teljes menüt.
6. A legjobb hűtő hatású vérképzők a joghurtos gyümölcs lassik. Az édes, savanykás, de akár sós uborkás lassi is isteni lehet. A joghurt a leginkább hűtő hatású étel, télen el is kell ezért felejtenünk. De van vegán megoldás is, lásd alább!
7. A különféle szív doppingolókat teljesen ki kell iktatni az étrendből, legalább ekkor. Ide tartoznak az olyan fűszerek is, mint a chili, a paprika, a bors sőt most akár a gyömbér is. Szintén túlfűtenek az olajos magvak, ezeket hagyjuk meg a téli süteményeink tetejére.
8. Ha viszont keresünk valami különleges ízt a gyümölcsök mellé, akkor a kókusz, a kókusztejszín és a kókuszrém lehet megfelelő, ez olajozza is testet és hűt is. Ez kiváló vegán opció a fagyikra! Kedvenc receptünket is elolvashatod alább.
9. A megfelelő vízfogyasztás elengedhetetlen. A víz mellé azonban erős izzadás mellett a sóbevitelre is figyelnünk kell. Erre jó lehet egy otthon sütött zöldségchips sózva, egy joghurtos-sós uborkasaláta, vagy más „raita”, azaz salátafélék, a spenót, ami bár picit pittásít, joghurtosan vagy salátának elkészítve, mint zöldlevelű, visszaadja a vizet a testnek, vagy a sós tepsis burgonya, esetleg 1-1 sós kukorica, amit, ha nem olajban sütünk, nyári barátunk is lehet. A zöldek közül a szív barátja a keserű anyagokat tartalmazó, magyar kertekben és balkonon is jól termő rukkola.
10. A testet a kánikulában többféleképpen is hűtik. A legfontosabb a natúr, pamut viselet, a laza ruhák, amelyek szellősek és a has szabadon hagyása, a szári alatt a csólik ezért is nem fedik el a hasat. A fej védelme nedves törölközővel, a haj bevizezésével. A padló hideg vizes felmosása, felöntése, a textilek, pl. függönyök vizezése és a napi többszöri gyors zuhanyzás.
 
 
Gyors vegán csokifagyi házilag 
 
3-4 érett banán
4 evk kakaópor
2 dl kókusztejszín vagy krém
Vanília aroma, ízlés szerint
 
A banánokat felkarikázzuk és kb. 30 percre a fagyasztóba tesszük. A banán jó, ha megfagy, de nem kell, hogy kőkeménnyé fagyjon. A banánokat ezt követően a turmixba tesszük, a kakaóporral és a kókusztejszínnel összemixeljük, eldolgozzuk. Ha krémet használunk, és a massza túl kemény, szükségünk lehet 1-2 kanál vízre a lazításához. Ízlés szerint még vaníliás cukorral pluszba is ízesíthetjük. Magában vagy növényi habbal a tetején jéghidegen tálaljuk.