Indiában 12-én, vasárnap, kis hazánkban pedig már hétfő hajnalban lesz Kārtika hónap újholdja, vagyis Divali. Dīpāvalī éjjele egy különleges alkalom, amelyet szerte Indiában megünnepelnek, a hinduk pedig magukkal vitték ezt a csodás hagyományt a világ más pontjaira is. A hagyomány szerint ezen a napon tér haza otthonába Śrī Rāma, az Úr Rāmacandra, a Rāmāyaṇa eposz hőse, aki māga az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Itt a Földön a Tretā-korban, vagyis évezredekkel ezelőtt jelent meg. Mivel egy udvari ármánykodásnak köszönhetően el kellett hagynia egy időre a palotát, ezért 14 éven át az erdőben élt testvérével és hitvesével. A Rāmāyaṇa eposz elbeszéli az életét, ahogyan azt is, hogy a gonosz Rāvana hogyan rabolta el a szépséges Sītāt. Hogyan harcoltak érte, szerezte vissza Őt Rāma, az oldalán Hanumānnal és a majmok seregével, akik a törekvő, de még hibákra hajlamos kis lelkeket, vagyis igazából minket embereket jelképeznek ebben a misztikus történetben.
Rāmacandra a harcot követően hazaért szülővárosába a Himalája lábához. Útját a Śrī Lankánál lévő szorostól, Rāma setutól egészen Ayodhyáig mécsesekkel világították ki az emberek, akik rendkívül szerették őt, mivel tudták, hogy azért van jószerencse és bőség a birodalomban és béke a szívekben, mert az uralkodó erkölcsös és igazságos, na és persze Ő Māga az Istenség Legfelsőbb Személyisége. A mécsesekkel kirakott út adta a nevét is az ünnepnek, Dīpāvalī azt jelenti, hogy mécsesfüzér.
Divali fényadó ünnep, átvitt értelemben is, a lelkek fényének szimbóluma. Divali és az ide vezető út jelképezi az élőlények tiszta vágyát, hogy hazatérjenek az Úrhoz, ahogy azt is, hogy a Szerencse Istennője, Lakṣmīdevī a fények nyomán belépjen az otthonokba és megáldja azt, amíg ebben az anyagi világban vendégeskedünk.
Ezen a hétvégén Dīpāvalī hangulatában gyújtunk mécsest. Ti is ajánlatok lángot otthonotokban, díszítsétek fel az oltárakat, és persze érdemes a Rāmāyaṇa eposzt olvasgatni. Áldott Divalit, jó egészséges, a lélek örök töretlen fényét, örömet és sikereket kívánunk minden kedves olvasónknak! – előre is 🙂