A védikus szentírások számításai szerint Kṛṣṇa 5251 évvel ezelőtt jelent meg Indiában egy Vrṇdāvana nevű falucskában. Vrṇdāvana akkoriban egy apró település volt, amelyet többnyire sűrű erdők alkottak. A Yamunā folyó kanyarulatában tizenkét erdő borította ezt a régiót Kṛṣṇa megjelenésének idején, nyugatra pedig a Govardhana-hegy húzódott, amely mára dombocskává zsugorodott. Délre található Mathurā városa, ahol a gyermek Kṛṣṇa napvilágot látott. Kṛṣṇāt őrült nagybátyja, Kaṁsa szeszélye és haragja elől Vṛndāvanába menekítették, Kaṁsa ugyanis jóslatot hallott arról, hogy hamarosan megszületik húgának, Devakīnak a gyermeke, aki meg fogja őt büntetni embertelen tetteiért, és megöli. Kṛṣṇa így nevelőszülőknél nőtt fel, nem pedig egy királyi palotában. Gyermekként borjakkal és majmokkal játszott, és nagyon élvezte ezt a gondtalan életet, naponta fürdőzött a szent Yamunā folyóban. Élete igazi példája annak, hogy mire van igazán szüksége minden gyermeknek és minden embernek ahhoz, hogy boldog legyen.
Mára ez a régió népszerű zarándokhellyé vált, ahol a toronyházaktól a nagy piacterekig mindent megtalálhatunk. A szent helyet szélessávú autópályáján lehet megközelíteni az ország fővárosából. A zarándokok tömege és a folyókat veszélyeztető szennyezés sajnos elhományosítja Kṛṣṇa szülőhelyének varázsát, de nem tudja megtörni annak fényét. Bár a modern körülmények már ebbe a különleges régióba is bekígyóztak, még ma is érezhető a szent hely eredeti atmoszférája. Az ódon díszes pavilonok (chattrik) ésfolyparti lépcsők (ghāṭák) között sétálva, a folyóparton szaladgáló gyermekek bokacsengettyűinek hangja könnyen a gyermek Kṛṣṇa kedvteléseire emlékeztethet bennünket. Vrṇdāvana lakói, még azok a brijbasik (helyi őslakosok) is, akik mára nagyvárosokba költöztek, úgy tekintenek Kṛṣṇára, mint ősükre és családjuk örök tagjára. Számukra nemcsak egy múltba tűnő, történelmi személy, hanem a játékos gyermek, aki jelenleg is ott van a szent helyen. Bár a város forgatagában kevésbé látjuk Őt, Kṛṣṇa most is borjakkal sétál a porban, és éjjelente fuvoláján játszik. Azok az idős bābājīk és szentek, akik egész életüket itt élték le és vegyítetlen odaadással szolgálták Őt, időről időre csodálatos eseményekről számolnak be, éjjelente pedig hallani vélik Kṛṣṇa fuvolájának mámorító játékát. Ezekben a családokban a családi oltáron ott áll Laddu Gopāla, a gyermek Kṛṣṇa, akiről saját gyermekükként gondoskodnak.
Vrindavan a gondolatainkban
De Vṛndāvanába nem léphetünk be egyszerűen csak úgy. Turistaként talán igen, de az Úr Kṛṣṇa kedvteléseit és érzéseit csak egy különleges kapun keresztül haladva tárhatjuk fel. Körülbelül 500 esztendővel ezelőttig Vrṇdāvana szent helyét és Mathurā városát muzulmán hódítók háborgatták, és időről időre el is foglalták. Számos templomot leromboltak, Kṛṣṇa különleges mūrti formái (szoborszerű megjelenései), akiket a hívők imádatuk tárgyaként tiszteltek, elvesztek, vagy el kellett őket menekíteni és rejteni a dzsungelben vagy más városokban. Amikor 500 évvel ezelőtt az Úr Caitanya Bengáliában megjelent, és életének 24. életévében sannyāsa fogadalmat tett, először Jagannātha Purība ment, az Univerzum Urának szent városába. Ezután évről évre találkozott hű társaival és követőivel, akiket Maga köré gyűjtött, s akik közül a Goswamikat Kṛṣṇa szülőföldjére küldte.
Amikor megérkeztek, a mára kidolgozott, díszes palotákra hasonlító teraszok eszményi helyén szinte semmit sem találtak. A Kṛṣṇa és társa, Rādhārāṇi által kivájt tavakat, a Rādhā és Syāma Kuṇḍát pl. annyira nem ismerték a helyiek, hogy még csak nem is hallottak róluk. Az Úr Caitanya azonban, aki Kṛṣṇa rejtett inkarnációja volt és azért jött el, hogy Kṛṣṇa imádatát a lehető legtökéletesebb módon visszaállítsa, felfedezte ezeket a helyszíneket, ösztönözve az ott élőket az imádatra. A Rādhā és Syāma Kunda pl. két aprócska víztározó volt csak a Govardhana hegytől északkeletre fekvő rizsföldek közepén. Mára azonban kiépített, templomokkal körülvett, pazar hangulatú szent helyekké váltak, amelyek fontos kedvtelésekre emlékeztetnek, és amelyeket bárki meglátogathat. Az Úr Kṛṣṇa csodálatos kedvteléseire tehát maga az Úr Caitanya (és a Caitanya Caritāmrta) a kapu, aki életével azt is bemutatta, hogy miként kell imádnunk Kṛṣṇāt, milyen módokon szolgálhatjuk Őt, és hogyan kapcsolódhatunk Hozzá. Például prasādam osztásával és az emberek megvendégelésével, a Szent Név közös éneklésével, a Kṛṣnáról való beszélgetésekkel, a mūrtik szép imádatával, a hiteles forrásból származó transzcendentális tudás átadásával, az Úrra való emlékezéssel, valamint azzal, hogy szent helyre látogatunk, vagy ott élünk.
Azok a lelkek, akik Kṛṣṇa idejében a Földön éltek, nagyon szerencsések. Azok, akik találkoztak is Vele, vagy pedig közvetlen környezetében éltek, magának a Szerencse Istennőjének kegyeltjei. De mi van akkor, ha mi magunk nem vagyunk ilyen szerencsések? Hogyan tudunk Kṛṣṇa több ezer évvel ezelőtti kedvteléseihez kapcsolódni, és hogyan tudjuk Őt szeretettel szolgálni? Ezt tárta fel egész életével és példájával az Úr Caitanya, aki Vrṇdāvana kapuja, és aki elvitte Vrṇdāvana hangulatát India szerte a szélrózsa minden irányába. Később ezt a varázslatot bővítette ki Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Thākura és Śrīla Prabhupāda, a Kṛṣṇa-tudatos mozgalom ācāryāi, akik megértették, hogy minél több és több ember vesz részt a Kṛṣṇa iránti odaadás folyamatában, és a világ minél több pontjára juttatják el az Úr üzenetét, annál inkább növekszik a szeretetteljes hangulat és az odaadás varázsa.
Az olyan fesztiválok, mint a Śrī Kṛṣṇa Janmāṣṭamī, vagyis az Úr megjelenésének, alászállásának ünnepe fontos közösségformáló időpillanat és esemény, ahol megvalósíthatjuk, hogy együtt és közösségben imádjuk a Legfelsőbbet, így az élmény is teljes egész. Ahogy egy test akkor egészséges, ha az összes sejtje megfelelően, rendeltetésszerűen működik, úgy mi, élőlények is a megfelelő egyedi hangulatunknak és kötelességünknek megfelelően működünk és veszünk részt ebben a folyamatban. Śrīla Prabhupāda és lelki tanítómestere, Bhakrisiddhanta Mahārāja felismerték és nyíltan vallották, amit az Úr Caitanya már elkezdett: nem a brahmānak, a papok kiváltsága az Úr imádata, és nem is kell , hogy Indiára korlátozódjon ez a folyamat, az egyetlen képesítés, amelyre szükségünk van, hogy alázattal és őszintén szeretnénk hallani az Úrról és szolgálni Őt. Tévedés azonban azt hinni, hogy mī a cselekvő helyzetében vagyunk, aki az Urat lépésre készteti. Valójában csak az őszinte erőfeszítés, amī a kezünkben van, amit mī tehetünk, azután az az Úr személyes kegyén és saját célján múlik, hogy mikor lép felénk. Erről Vrṇdāvana lakói pl. annyira tudatosak, hogy az anyagba zárt formájáról, Kṛṣṇa mūrtijáról például Gopāla képében a falubeliek nem úgy beszéltek, hogy ők elmenekítették a mūrtit a mogul támadások elől, hanem tudták, hogy egy ember segítségével, de a mūrti hagyta el akaratának megfelelően az adott épületet vagy vidéket. Aprónak tűnik, de nagyon nagy különbség. Kṛṣṇa talán ma nincs itt személyesen, csak a Felsőlélek formájában, a lelkiismeretként érezhetjük szívünkben, ám lelki tanítómesterünk lehet a kapocs az Úr kedvteléseihez, hiszen nem véletlenül ő Kṛṣṇa képviselője az életünkben. A lelki tanítómester energiájának forrása, ereje pedig az Úr Balarāma, Kṛṣṇa bátyja, aki nem véletlen, hogy Kṛṣṇa előtt jelent meg.
Elvégeztetett
Kṛṣṇa megjelenésének számos oka volt. Az egyik, hogy a Földre egyre nagyobb terhet rótt a népessége és életkörülményeik, valamint az, hogy a vallásgyakorlás elveiben, a dharma követésében az idő múláséval elhajlások történtek. Filozófiai megértésbeli problémák és a lelki gyakorlatokban való hibák jelentek meg, így az Úr alászállt, hogy személyesen tanítsa híveit. Természetesen azért is jött, hogy bemutassa csodálatos kedvteléseit, ezzel feltárva, hogy nem földi halandó, illetve, hogy elrabolja híveinek figyelmét és szívét.
Az Úr Kṛṣṇa megjelenését szerte a világon több mint egymilliárd ember ünnepli. Indiában minden hindu családban, valamint világszerte a Kṛṣṇa-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségének sok tízezres közösségei is együtt ünnepelnek. A Kṛṣṇa-tudat a hinduizmus világvallásának egyik ága, amely az Úr Visṇu imádatára összpontosít. Kṛṣṇa ennek a hagyománynak a személyes és legfelsőbb formája, akit ennél fogva közvetlenül, szeretetteljes tevékenységekkel lehet elbűvölni és imádni. Nevének jelentése „Mindenkit Vonzó”, amely legfontosabb tulajdonságára utal. Kṛṣṇa ötféle szeretetteljes kapcsolatot ápolt híveivel, a legszerencsésebbek természetesen azok voltak, akik családtagjaiként gondolhattak Reá. Kṛṣṇa és Testvére, Balarāma látszólag egyszerű falusi életet éltek: teheneket legeltettek, mezőgazdasággal foglalkoztak, miközben nagy figyelmet fordítottak a védikus tudományokra és gyakorlatokra. Az „egyszerű élet, emelkedett” gondolkodás elvét terjesztették, amely megadja az emberiség számára a választ arra, hogyan érdemes élni, ha sikeres és boldog életet szeretnénk.
Kṛṣṇa később Dvāraka uralkodójává vált; palotája egy szigetcsúcson állt, amelyet ma az Indiai-óceán mélyén találunk meg, a kontinenstől nyugatra. Jelen volt a földtörténet egyik legnagyobb csatájában, a kurukṣetrai háborúban, ahol több millió ember vesztette életét. Kṛṣṇa jelenlétével felszabadította a lelkeket, mégis csupán szekérhajtóként vett részt a csatában, Ő Maga nem harcolt. Testvére, Balarāma, aki erejét tekintve nem különbözik Tőle, zarándokhelyekre látogatott el ez idő alatt, hogy ne kelljen a háborúban részt vennie.
A Védák szerint az emberiség maga az Úr lakhelye. Mi, emberek, a Legfelsőbb Úr családja és szeretett hívei vagyunk. Ha az életünket képesek vagyunk Kṛṣṇa örök, egyetemes értékei szerint élni, és mindig Istent tartjuk életünk középpontjában, akkor māga Vrṇdāvana nyilvánulhat meg az életünkben. Kṛṣṇa a kurukṣetrai csata előtt beszélte el a Bhagavad-gītāt, amely máig az egyik legfontosabb szentírás és útmutató az élethez. De egész életével tanított, az egyszerűségre és a szeretetteljes odaadásra ösztönözve az embereket.
Fodor Kata