Az elesettekben is Jézus arcát látva – Kozma Imre Atyára emlékezünk

Fodor Hangtár, Hírek, Médiatár

Minden évben szeptember 5-én emlékezünk Kalkuttai Szent Terézre, vagy ahogy mindenki ismerte őt, Teréz Anyára, aki életével, szolgálatával és áldozatos munkájával a gondoskodás élő példájává vált. Kalkuttai Szent Teréz eltávozásának napja az ENSZ kezdeményezésére a Jótékonyság Világnapja lett, ez alkalomból, néhány évvel ezelőtt pedig interjút készítettünk Kozma Imre Atyával is, római katolikus pappal és irgalmasrendi szerzetessel, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és elnöke volt. Kozma Imre Atya a napokban hagyta el ezt a terhekkel sújtott földi világot és tért meg a Teremtőhöz. Munkássága, a szociális ellátásban elért eredményei, segítő-szerető mentalitása az elesett emberek felé korunk egyik pótolhatatlan példaképévé tette. Ezúton közöljük a Vele és Vecsei Miklóssal készült korábbi interjút, emléke előtt tisztelegve.

“Mindazok, akik a legszegényebb sorsokkal dolgozunk a nyomorban, ahogy mi a mélyszegénységet fordítjuk magunknak, ott egy alapvető kérdés folyamatosan felmerül, hogy a keresztény tanítás szerint a szenvedőben fel kell ismernünk Jézus arcát. Ami nem olyan nagyon egyszerű, ugye, mert időnként koszos, agresszív emberekkel is találkozhatunk a szenvedés közben. És ugye az alapvető kérdés nem az, hogy rajta rajta van-e Jézus arca, mert hogy ezt el kell tudnom fogadni, hogy ez így van, hanem hogy rajtam rajtam van-e. Azt gondolom, hogy a megértés, a jó odafordulás, a lehajlás művészete ott kezdődik, hogy azt a mozdulatot, azt a nézést, azt a látást meg tudom-e tanulni, el tudom-e lesni Jézustól, ahogy Ő közelített az emberekhez. Mert ha ezt nem tudom, akkor tulajdonképpen emberek között járok, akiknek hiányosságaik vannak, akiknek fájdalmaik vannak, és valószínűleg nem lesznek jók a válaszaink. Az is egy alap máltai mondat, hogy rosszul segíteni bűn.”

Kozma Atya

Tudtad? 
Élelmezési missziónk, az Ételt az Életért és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozgó orvosi rendelője, közel egy évtizede együttműködik az ételosztások során a bajba kerültek ellátásban, de egyéb területeken is időről időre összefogunk a rászorultak ellátásában. A Krisna-hívők és máltaiak ezen akciók alkalmával kéz a kézben, közös erővel és közös, odaadó szellemiségben segítik az elesetteket.

Imáinkba foglalva
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége nevében őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni Kozma Imre Atya halála miatt.

Távozása nagy veszteség nemcsak a Magyar Katolikus Egyház és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára, hanem mindazoknak is, akiknek életét megérintette önzetlen szolgálatával. Egész életét a segítségnyújtásnak és a szeretet hirdetésének szentelte, és munkássága révén emberek ezrei találtak reményt és támogatást a nehéz időkben.

A Krisna-hívő közössége számára is példaértékű volt Kozma Imre Atya bátorsága, odaadása és önzetlensége, amellyel a társadalmat, az embereket szolgálta. Emlékezetünkben az irgalmasság és emberségesség példájaként őrizzük.

Nyugodjon békében!