A Bhagavad-gītāban mindössze két példa van arra, hogy két vers ugyanazzal a sorral kezdődik. A 9.34 és a 18.65 versben Kṛṣṇa arra hívja fel a figyelmünket, hogy mindig Rá kell gondolnunk, a 3.35 és 18.47 versben pedig annak a fontosságát hangsúlyozza, hogy mindig a saját kötelességünket kell végeznünk. Ha tartjuk magunkat a Kṛṣṇa iránti kötelességeinkhez, és a saját természetünk szerinti munkát végezzük, az segíteni fog abban, hogy mindig az Úrra emlékezzünk, ami az élet tökéletességét jelenti.
Egyszer egy tanítvány, aki összezavarodott azt illetően, hogy mi is a kötelessége, így panaszkodott: – Prabhupāda, te ismered Kṛṣṇát – mit akar tőlünk Kṛṣṇa, mit tegyünk?
– Nem ez a lényeg – felelte Prabhupāda megrovóan. – Kṛṣṇa azt akarja tudni, hogy te mit akarsz tenni! (Prabhupāda-līla, Satsvarupa Dāsa Goswāmi, Seattle, 1968)
Mivel Kṛṣṇa jobban ismer minket, mint ahogyan mi ismerjük saját magunkat, megfelelő lelki vezetéssel történő, alapos megfontolást kíván, ha meg akarjuk érteni, hogy Kṛṣṇa mit kíván tőlünk. „Egy bhakta épp annyira elmélkedő, mint amennyire egy abhakta spekulatív.” (Śrīmad-Bhāgavatam 4.24.59 magyarázat). Ahhoz, hogy megtaláljuk, mi is a mi saját küldetésünk Śrīla Prabhupāda missziójában, először meg kell vizsgálnunk, milyen kihívást jelent az, hogy megismerjük önmagunkat, és megértsük, hogy mi a kötelességünk.
„Ki vagyok én?”
„Ismerd meg önmagad” – a nagy filozófus, Szókratész arra intette tanítványait, hogy önvizsgálat nélküli életet nem is érdemes élni. És ki vagyok én? „Halhatatlan lélek” – jelentette ki Szókratész. Amikor az athéni bíróság halálra ítélte, mert tiszteletlen volt „az istenekkel” szemben, Szókratész nem érzett félelmet. „És miképpen temessünk el?” – kérdezte könnyezve egy barátja. – „Ahogy akartok” – felelte Szókratész –, ha ugyan megkaptok, és nem csúszom ki a kezeitek közül.”. (Platon: Phaidon 115b, Kerényi Grácia fordítása.)
Közel kétezer esztendővel később egy másik, azóta híressé vált „én” jelent meg Shakespeare Hamletjében: „Légy hű magadhoz” – Polonius ezt a tanácsot adja Laertesnek. Ez azonban csak a világi szempontokra vonatkozik, és nem a halhatatlan lélekre. Polonius a földi énünkre gondolt.
Ez a lefokozódás napjainkban is folytatódik: a Self magazinban kidolgozott testeket mutogatnak, mintha ez lenne „önmagunk”. A fotók képaláírásai is ezt a „filozófiát” közvetítik. Ha a testet tartjuk „önmagunknak”, és csak azért küzdünk, hogy kielégítsük annak igényeit, míg végül aztán meg nem halunk, ez alig jobb az állati létnél. A magasabb tudatosságra való képességünk azt kellene hogy súgja nekünk, hogy van ennél magasabb rendű célunk is.
Keveredés
A védikus időkben az emberek különféle osztályokban születtek és nevelkedtek, oly módon, hogy aztán együtt tudjanak működni a Legfelsőbb Úrnak végzett odaadó szolgálatban. Mivel nincsen lelki fókusz, a mai társadalmi osztályok gyakran konfliktusba keverednek egymással, és sokszor az egyének között is ellentétek törnek ki. Ahogy Prabhupāda mondta egy, a World Health Organization előtt tartott beszédében, az ilyen népességet varṇa-saṅkarának, nemkívánt népességnek nevezzük. (Előadás a World Health Organization rendezvényén, Genf, 1974. június 6.) Vagy úgy is mondhatjuk, hogy a népesség összekeveredett.
Nem csoda, hogy napjainkban olyannyira népszerűvé váltak az olyan foglalkozások, mint az életmód-tanácsadás vagy a foglalkozási terápia. A modern materialista kultúra szinte semmit sem tud arról, hogy az életnek van egy megszentelt célja. Mi, modern emberek nagyrészt elszakadtunk az önmegvalósítás kultúrájától, és segítségre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük, mit vár el tőlünk Isten. Egy lelki társadalomban a legelső segítség az, hogyha valakinek lelki beállítottságúak a szülei.
Lelki szülők
A Śrīmad-Bhāgavatam szerint (5.5.18) „Aki nem tudja felszabadítani a gondjaira bízott élőlényeket, akik az ismétlődő születés és halál útját járják, az soha ne legyen tanítómester, apa, férj, anya vagy imádandó félisten.” Ez meglehetősen súlyos felelősség. „Ez a valódi fogamzásgátló módszer – jegyezte meg szárazon Prabhupāda. „Ha két ember megházasodik, akkor kétségtelenül férj és feleség lesz belőlük, de hacsak nem értenek ahhoz, hogy megvédelmezzék a gyermekeiket – az újabb haláltól –, akkor nem lenne szabad gyermeket nemzeniük. Ez a valódi fogamzásgátlás.” (Előadás Māyāpurban, 1976. február 26.)
Ezzel ellentétben a modern szervezetek, mint például a Planned Parenthood Federation (Tervezett Szülőség Szövetsége) annak szentelik magukat, hogy olyan „szolgáltatásokat” nyújtsanak, mint a fogamzásgátlás és az abortusz. „Ez a Kali-yuga” – mondaná erre Prabhupāda. „Már az anyaméhben is üldöznek egy késsel”.¹ Akik ezt elkövetik, saját magukat is ennek a sorsnak teszik ki, és megsemmisítik annak a lehetőségét, hogy az ember megszabaduljon az ismétlődő születés és halál rémálmából.
Egy tanítványához írott levelében Prabhupāda kihangsúlyozta, hogy milyen felelősség jár ezzel a lehetőséggel. „Ezeket a gyermekeket Kṛṣṇa adja nekünk. Ők vaiṣṇavák (bhakták), és nekünk nagyon gondosan meg kell védelmeznünk őket. Ők nem átlagos gyermekek, hanem Vaikuṇṭha gyermekei, ² és nagyon szerencsések vagyunk, hogy megadhatjuk nekik az esélyt, hogy tovább fejlődjenek a Kṛṣṇa-tudatban. Ez nagyon nagy felelősség.” (Levél Arundhati Dāsīnak, 1972. július 30.)
Lelki tanítók
A lelki gondolkodású szülők természetes módon azt szeretnék, ha a gyermekeiket szintén lelki beállítottságú tanárok tanítanák. Az ilyen partneri kapcsolat segít a gyermekeknek abban, hogy felnővén mindent elsajátítsanak, ami az odaadó szolgálathoz szükséges. Ám még a legkiválóbb tanároknál is idő és kitartás szükséges ahhoz, hogy rájöjjenek arra, hogy mi a legjobb egy gyermeknek. Gondoljunk Dhruva Mahārāja és Nārada Muni beszélgetésére.
A nagy bölcs, Nārada a szentektől a kígyókig mindenféle testet öltött élőlényt lefoglalt az odaadó szolgálatban, de kevesen akadtak köztük olyan értékesek, mint az ötéves Dhruva herceg. Miután gonosz mostohaanyja megtiltotta neki, hogy az apja, Uttanapāda király ölébe üljön, Dhruva feldühödve ment édesanyjához segítségért, hogy megtorolja a sértést. Mivel meg volt győződve róla, hogy senki nem csillapíthatja le a fiát, csak a Legfelsőbb Úr, Dhruva édesanyja arra inspirálta a kisfiút, hogy keresse Istent az erdőben, és kövesse a misztikusok útját.
Amikor találkozott Dhruvával a vadonban, Nārada azt tanácsolta neki, hogy menjen haza az anyjához, és akkor térjen vissza az erdőbe, ha már felnőtt lesz. Addig éljen nyugodtan és elégedetten, elfogadva azt a sorsot, amit a Legfelsőbb Úr szánt neki. Dhruva elismerte, hogy ez jó tanács, de hozzátette, hogy mivel „engem tudatlanság fed be, így az efféle filozófia nem jut el a szívemig”.
Kommentárjában Prabhupāda ezt írja: „Dhruva Mahārāja arra is célzott, amikor a nagy bölcshöz, Nāradához beszélt, hogy négyféle emberi mentalitás van: a brāhmiṇikus, a kṣatriya, a vaiṣya és a śūdra mentalitás. Egyetlen kaszt mentalitása sem található meg a többi kaszt tagjaiban. Ha egy gyermeket nem a hajlama szerint nevelnek, nincsen lehetőség arra, hogy kifejlődjön benne e sajátságos mentalitás. A lelki tanítómesternek vagy a tanítónak hajdanán kötelessége volt, hogy megfigyelje a gyerekek pszichológiai alkatát, s ennek megfelelően egy bizonyos hivatás kötelességeire tanítsa őket.” (Śrīmad-Bhāgavatam 4.8.36 magyarázat)
Dhruva segítségével Nārada meg tudta határozni, hogyan lehetne legjobban lefoglalni őt az odaadó szolgálatban. Habár Dhruva szándéka az volt, hogy az apjáénál is nagyobb birodalom uralkodója legyen, Nārada szakértő irányításával hat hónapon belül eljutott oda, hogy szemtől szembe meglássa az Urat, és beteljesítse az emberi élet legfőbb küldetését.
A lelki tanítók ilyen létfontosságú szerepet töltenek be abban, hogy megtaláljuk és kifejlesszük az életünk küldetését – de hogyan találkozhatunk velük?
Misztikus találkozások
Az Úr Caitanya így tanította Rūpa Goswāmit: „A sokmillió vándorló élőlény közül az, amelyik nagyon szerencsés, lehetőséget kap arra, hogy Kṛṣṇa kegyéből egy hiteles lelki tanítómesterrel társuljon, s Kṛṣṇa és a lelki tanítómester kegyéből megkapja az odaadó szolgálat növényének magját.” (Caitanya caritāmṛta, Madhya-līla 19.151)
Ha komolyak és őszinték vagyunk, akkor vonzani fogjuk Kṛṣṇa kegyét, aki elküld egy valódi lelki tanítót, aki segít nekünk visszatérni Hozzá. Az, hogy az Úr ezt miként teszi, misztikus és egyedi történés minden ember esetében, de a védikus irodalom mindenki védelmének érdekében figyelmezteti a jövendő gurukat és tanítványokat egyaránt, hogy alapos vizsgálatnak vessék alá egymást, mielőtt hivatalos kapcsolatba lépnek.
Śrīla Prabhupāda így írt: „A Hari-bhakti-vilāsában Sanātana Goswāmi azt az utasítást adja, hogy a lelki tanítómester és tanítvány legalább egy évig ismerkedjenek, hogy a tanítvány megérthesse, hogy ’Itt van egy személy, akit elfogadhatok gurumnak’, a guru pedig szintén láthassa, hogy ’Itt van egy személy, aki alkalmas arra, hogy a tanítványom legyen’. (Előadás Honoluluban, 1974. január 21.)
Prabhupāda ISKCON-jában fontos, hogy mielőtt megkezdődne a kölcsönös vizsgálódás, a fejlettebb bhakták alapismereteket nyújtsanak az újoncoknak alapító ācāryánk életéről, tanításairól és missziójáról. Még amikor Prabhupāda a világot járta, mint a mozgalom egyszemélyes kezdeményezője, akkor is támaszkodott arra, hogy a helyi vezetők kiképezzék és próbára tegyék a beavatásra aspirálókat. A Krisna-tudat nemzetközi szervezetének mai guru-kultúrájában a megfontolt avatásra törekvőnek hideg fejjel kell megközelítenie az avatást: „Ki lehet a legjobb vezetőm, és ki tud a legjobban belevonni Śrīla Prabhupāda missziójába?”
Mivel követte Nārada utasításait, Dhruvának misztikus találkozásban lehetett része az Úrral. Prabhupāda hasonló lehetőséget ajánl a követőinek: „Amikor valaki komolyan elhatározza, hogy magára vállalja a lelki tanítómester küldetését, eltökéltsége egyenértékű azzal, mintha látná az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.” (Śrīmad-Bhāgavatam 4.28.51)
Ahogy Prabhupāda idézte saját lelki tanítómesterét: „Ne próbáljátok meg látni Istent. Dolgozzatok úgy, hogy Isten lásson benneteket.” (Előadás New Yorkban, 1966. november 16.)
Hogyan dolgozzunk az Úrért?
Az, hogy a szolgálatunkon keresztül láthatjuk az Urat, nemcsak egy logikai következtetés, vagy a képzelet szüleménye, hanem folyamatosan megtapasztalható élmény. Prabhupāda így ír: „Az Úr elmélyült szolgálatával az ember transzcendentálisan tapasztalhatja az Úr jelenlétét. Ezért az Urat megpillantani nem más, mint szolgálni Őt, mert szolgálata és személye között nincs különbség.” (Śrīmad-Bhāgavatam 1.6.22)
Tehát még egyszer: ahhoz, hogy megértsük, hogyan kell szolgálnunk az Urat, elengedhetetlen a lelki tanítómester irányítása. Śrīla Prabhupāda szerint „Az iskolában vagy az egyetemen is úgy zajlik, hogy valakit tudósnak képeznek, másokat mérnöknek, orvosnak, ügyvédnek. A diák a hajlamai és gyakorlati pszichológiai jellemzői szerint kap tanácsot arra vonatkozóan, hogy ’Neked ezt az irányt kell követned.’” (Előadás Vṛindāvanaban, 1976. szeptember 29.)
Ugyanakkor „Krisna tudni szeretné, hogy te mit akarsz tenni”. Ahogy Dhruva segített Nāradának megérteni, hogy miképpen foglalja le őt az odaadó szolgálatban, azzal, ha kellően belső önvizsgálatot végzünk, mi is segíthetünk lelki tanítómestereinknek, hogy miként foglaljanak le minket, hogy megláthassuk az Urat az általunk választott szolgálat révén. Íme néhány alapvető kérdés, amit feltehetünk önmagunknak, mielőtt a lelki tanítómesterünk kérdezne:
- Milyen szolgálathoz vonzódom leginkább?
- Ha bármennyi pénz a rendelkezésemre állna, amire szükségem van, mivel foglakoznék?
- Ha minden idő a rendelkezésemre állna, amire szükségem van, mivel foglalkoznék? Ha tudnám, hogy már csak egy évem van hátra az életemből, mit tennék?
Melyik szolgálat az, amiről a leggyakrabban elfeledkezem?
Bármelyik kérdésre adott válasz iránymutatást adhat arra nézve, hogy mi is a küldetésünk. „Egy bhakta épp annyira elmélkedő, mint amennyire egy abhakta spekulatív.” Minél inkább elmélkedők és introspektívek vagyunk magunkkal kapcsolatban, lelki tanítómestereink annál inkább tudnak segíteni, hogy minden tőlünk telhetőt – sőt annál is többet – megtegyünk Prabhupāda missziójában.
A tiszta bhakták meditációja
Hogyan lehetnénk többek annál, akik vagyunk? Ez akkor történik meg, ha összekapcsoljuk parányi önmagunkat a Legfelsőbb Személlyel, Kṛṣṇával. Ez volt a helyzet Dhruva herceggel, aki olyan „súlyosan” meditált az Úron, hogy az egész világ megérezte a terhét. Prabhupāda egy analógiával világítja meg mindezt: „Amikor egy repülőgépen sok száz ember ül, mindannyian az óránként több ezer mérföldes sebességgel repülő jármű teljes erejével rendelkeznek, noha valamennyien egyéni egységek maradnak. Ehhez hasonlóan amikor az egységnyi energia a teljes energiát szolgálja, épp olyan hatalmassá válik, mint a teljes energia. Dhruva Mahārāja lelki fejlődésének köszönhetően szinte a totális súllyá vált, s lenyomta az egész Földet, sőt e lelki erő révén egységnyi teste az univerzum egész testévé vált. Így aztán amikor elzárta egységnyi teste nyílásait, hogy szilárdan az Istenség Legfelsőbb Személyiségére rögzítse elméjét, az univerzum minden egysége – vagyis az összes élőlény, beleértve nagy félisteneket is – úgy érezte, hogy elakad a lélegzete, s megfullad.”
Dhruva az Úrra rögzített intenzív erejű meditációja kapcsán Prabhupāda kifejezte a saját megvalósítását arról, hogy a tiszta bhaktának hatalma van a Kṛṣṇa-tudatot terjeszteni:
„Dhruva Mahārāja példája egyértelműen azt jelzi, hogy egy bhakta személyes odaadó szolgálatával a világon mindenkit képes úgy befolyásolni, hogy az Úr bhaktájává váljon. Ha van egy tiszta bhakta, akinek tudata tiszta Kṛṣṇa-tudat, a világ teljes tudatát Kṛṣṇa-tudattá tudja változtatni.” (Śrīmad-Bhāgavatam 4.8.80 magyarázat)
Alapvető inspirációnk
Mióta Prabhupāda világszerte elterjesztette a Kṛṣṇa-tudatot, személyes példája folyamatosan alapvető menedéket és inspirációt nyújt követői minden generációjának. Egy unokatanítvány így írt, tiszteletét kifejezve Ő Isteni Kegyelme előtt:
„Śrīla Prabhupāda, te átsétáltál a tűzön, hogy megalapítsd az ISKCON-t. Legendás, hogy milyen kockázatokat vállaltál, és jóval többet, mint ami a kötelességed lett volna. Elhagytad a szent dhāma transzcendentális menedékét, átkeltél az óceánon. Több szívrohamon estél át, és kitetted magad a kulturálatlan nyugatiak társaságának. Idegenként elviselted a sok küzdelmet és a magányt New Yorkban, hetvenévesen a világ körüli utazás fáradalmait, istentestvéreid kritikáit és fiatal tanítványaid ostoba hibáit. Senki nem vállalt nálad nagyobb kockázatokat, Śrīla Prabhupāda, hogy megments minket azzal, hogy megalapítod a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségét. (Devakī Devī Dāsi, Vyāsa-pūja könyv 1999, Lettország, rigai Krisna-templom)
„A śikṣā-guru” című könyvében az ISKCON egyik vezetője, Śivarāma Swami megjegyzi, hogy minden guru és tanítvány úgy függ az alapító ācāryán, „ahogy egy épület függ az alapozástól”. Ha hanyag az alapozás, összedől az épület, ugyanígy ha az alapító ācāryánkat, legfontosabb lelki tanítómesterünket figyelmen kívül hagyjuk, akkor végül összeomlanak a guru-tanítvány kapcsolatok, aminek – ahogy a történelem megmutatta – „pusztító következményei lehetnek”. ³
Ha mélyen elmerülünk Prabhupāda életének történetében, tanításaiban, hangulatában és missziójában – azzal a szándékkal, hogy együttműködve szolgáljuk azt –, ez a legjobb alap ahhoz, hogy valódi guru-tanítvány kapcsolatokat tartsunk fenn, valamint, hogy megtaláljuk, mi is a mi saját küldetésünk Prabhupāda ISKCON-jának misszióján belül. Prabhupāda, aki kivételes és önzetlen áldozatot hozott, boldog lenne, ha egyszerűen csak láthatná, hogy mindenki azt teszi Kṛṣṇáért, amit tenni szeret:
„Nem számít, kik vagyunk. Az embernek mindenét az Úr szolgálatának kell szentelnie. Ha az ember művelt tudós, filozófus, költő stb., tudását az Úr felsőbbrendűségének megszilárdítása érdekében kell alkalmaznia. (…) Hasonló módon, ha valaki üzletember, iparos, földműves stb. akkor fáradságos munkával megkeresett pénzével segítse az Úr ügyét. (…) Az embernek arra kell törekednie, hogy mindent, amihez különösképpen vonzódik, az Úr szolgálatába állítsa. Ez a béke és a jólét útja.” (Śrīmad-Bhāgavatam 1.5.32 magyarázat)
Lábjegyzetek
- A védikus kozmológia szerint a jelenlegi Kali-kor a viszály, a képmutatás és a tudatlanság korszaka.
- Olyan gyermekek, akik magas fokú lelki fejlettségre tettek szert előző életükben.
- Az alapító ācārya alapvető helyzetéről bővebben lásd: The Śikṣā-guru: Implementing Tradition Within ISKCON, Chapter 7, “The Distinctive Role of the Founder-Ācārya”, Śivarāma Swami, The Bhaktivedanta Institute, Hungary, 1999.
(Magyarul: Śivarāma Swami: A śikṣā-guru, Lál, Somogyvámos 2000.)