Kedves Karsai Dániel!
Sokakkal együtt együttérzően kísérem figyelemmel az állapotodat és az általad felvetett témákról szóló, széleskörű párbeszédet. Köszönöm, hogy olyan fontos kérdésekre irányítod rá a figyelmünket, amelyekről egyébként ritkán gondolkodunk el. Én Krisna-hívő lelkész vagyok, a levelemet ebben a szellemiségben írom.
Olvastam a legutóbbi híreket, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította az eutanáziáról (asszisztált öngyilkosságról) szóló kérelmedet, és hogy az ügy újratárgyalásáért folyamodtál. Meglátjuk, milyen döntés születik majd.
A magam részéről együttérzésemről szeretnélek biztosítani, és elismerésemről, hogy ezt a kihívó élethelyzetet – az ALS rövidítésű, halálos betegséggel való küzdelmedet – nem a világtól elrejtve, hanem nyilvánosan, számos társadalmi szereplővel eszmét cserélve éled meg. A veled készült egyik interjúban megnyugvással olvastam, hogy a diagnózisod ellenére sem fontolgatod az öngyilkosságot – remélem ez így is marad –, és hogy jónak és értelmesnek tartod az életedet, ahogy véleményem szerint is maximálisan az.
Az életvégi kérdések ráirányítják a figyelmet a nagy filozófiai dilemmákra: mi az élet, miért van szenvedés a világban és mi az emberi élet értelme. Az ősi indiai védikus írások a világ egyik olyan szakrális irodalma, amely mélyen foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, és amelyből évezredek óta sokan merítenek erőt a nehézségeikkel való megküzdéshez, valamint világi és spirituális céljaik eléréséhez. Engedd meg, hogy néhány gondolatot ismertessek ezekből az írásokból, nem a meggyőzés szándékával, hanem csak a szélesebb spektrumú tájékozódás és eszmecsere érdekében.
A Bhagavad-gítá, amely összefoglalja a védikus tudást, azt tanítja, hogy nem a testünk vagyunk, hanem örökkévaló, sérthetetlen lelkek. Ettől még hatással vannak ránk a testet érő örömteli és fájdalmas ingerek, hiszen érezzük őket. De végső soron az örök, legbensőbb énünket semmilyen anyagi befolyás nem tudja megváltoztatni.
Az életet a lélek jelenléte okozza a testben. De ennek az anyagi világnak az a tagadhatatlan törvényszerűsége, hogy a testek múlandóak. A Gítá szerint négy jelenség kiküszöbölhetetlen az evilági életben: a születés, a betegség az öregség és a halál.
Van egy másik, tökéletes világ, ahonnan a szabad választásunk eredményeként ebbe a másodrendű anyagi világba csöppentünk, és ahova, ha akarunk, egyszer majd visszatérhetünk. Amíg pedig itt vagyunk, addig ennek a környezetnek a törvényszerűségeivel kell együtt élnünk. A lelkek testből testbe vándorolva sok-sok életet töltenek az anyagi világban, cselekedeteik vegyes természete pedig vegyes eredményeket hoz: néha örömteli, néha pedig fájdalmas élmények érik őket.
A közfelfogás szerint az élet az élvezetek keresésére és megélésére való. Az ősi indiai bölcsesség szerint azonban az élet végső értelme a lelki fejlődés, az Istenhez fűződő szeretetteljes kapcsolatunk fejlesztése jelenti. Ez pedig egy belső folyamat, amelyet a külvilág túlzott érzéki ingerei, vagy az (isteni mérce szerint) helytelen tettek akadályozhatnak is.
Teljesen megértem, hogy „kiabálós beszélgetéseket is folytatsz” az égiekkel, ez a te helyzetedben teljesen érthető. Jóval kisebb volumenű események hatására én is és mások is gyakran így teszünk. Ugyanakkor nagy örömmel hallottam a veled készült videós interjúban, hogy értékeled, hogy évek óta erőt kapsz (gondolom Istentől) az élethelyzeteddel való megbirkózáshoz, és hogy ennek hatására elmélyült a vallásosságod. Csak gratulálni tudok ehhez, és azt tudom mondani, hogy kihoztad a legeslegjobbat, amit ki lehet hozni ebből az emberpróbáló helyzetből.
Egyikünk sem keresi a szenvedést, és senki sem szeret szenvedni – ám az vagy ilyen, vagy olyan formában időnként mégis megtalál minket. A védikus felfogás szerint az élet megszakításával nem lehet megszabadulni a nehézségektől, mert az csak „áttolja” a szenvedést a következő életre. Ezért is hasznos, ha az embernek sikerül értelmet találni a szenvedésben, hiszen az könnyebbé teszi az elviselését.
A szenvedés lehetőséget ad arra, hogy átérezzük, min mentek és mennek keresztül mások, aki hozzánk hasonló, vagy nálunk nehezebb helyzetben vannak, ez pedig segít együttérzőbbé válnunk – míg akinek mindig csak jól megy a dolga, hajlamos érzéketlenné válni mások problémái iránt.
A védikus felfogás – és néhány más vallási hagyomány szerint – a szenvedés tisztulást is jelent. Tisztulást a felesleges ragaszkodásainktól, elvárásainktól, vágyainktól, vagy akár egyes múltbeli tetteink visszahatásától. Változó, hogy kit, mikor, milyen mértékben talál meg a tisztulásnak ez a formája, de senki sem lehet mentes tőle ebben a világban. De ha értjük, hogy a nehézségeink nem hiábavalóak, hanem a saját érdeküket, belső fejlődésünket, a transzcendenciához való közeledésünket szolgálják, akkor kevésbé fogunk tiltakozni ellene, és könnyebben fogjuk megélni. Amin keresztülmész, annak eredményeként sokunknál tisztább lélekké válsz, mire mindennek a végére érsz.
További sok erőt kívánok neked, és szívből imádkozom, hogy a lehető legbékésebben tudd végigélni mindazt, ami még előtted áll. Számomra felemelő érzés, hogy ezt is mondtad: „Ha kell, végigcsinálom az utolsó lélegzetvételemig”.
Barátsággal:
Dr. Tasi István
Ísvara Krisna Dásza