Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura 1874. február 6-án jelent meg, és ő lett az a gyermek, akiért Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura imádkozott az Úr Jagannāthához, mert szerette volna, hogy legyen egy képesített segítsége a Kṛṣṇa-tudat prédikálásához. A gyermek isteni tulajdonságai születésétől fogva nyilvánvalóak voltak. Úgy jött a világra, hogy a köldökzsinór úgy volt a teste köré tekeredve, mint egy szentelt zsinór. Hat hónapos volt, amikor Jagannātha Purīban megrendezésre került a Ratha-yātrā fesztivál. Az Úr Jagannātha szekere három napra megállt Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura háza előtt, és Śrīmat Bhagavatī devī, Bhaktivinoda Ṭhākura felesége ki is használta a lehetőséget, hogy fellépjen a szekérre és bemutassa gyermekét Jagannātha Goswāmīnak. Amint a csecsemőt az Úr Jagannātha elé helyezték, ő megragadta az Úr lábát, és ekkor egy virágfüzér hullott az Úr nyakából a gyermekre. Amikor ezt Bhaktivinoda Ṭhākura meghallotta, rögtön tudta, hogy ő az a fiú, akiért imádkozott, ezért a Bimalā Prasādam („Bimalā Devī kegye”) nevet adta neki. (A purī-i Jagannātha templomban az Úr Jagannātha mahāprasādamját először Bimalā devīnek ajánlják fel, majd ő adja át, hogy szétosszák az emberek között. Bhaktivinoda Ṭhākura a fiára is úgy tekintett, mint aki az Úr Jagannāthától származik.)
Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura ötéves korában ismertette meg fiával a Harināma mahā-mantrát és a Nṛsiṁha mantrát. Hétévesen megkapta a Kūrmadeva mantrát, és imádni kezdte Kūrmadeva önmegnyilvánított mūrtiját. Gyermekként Bimalā Prasāda egyszer véletlenül megevett egy mangót, amely még nem volt felajánlva az Úr Kṛṣṇának. Amikor az apja kérdőre vonta emiatt, Bimalā Prasādát annyira felzaklatta, hogy sértést követett el az Úr Kṛṣṇa ellen, hogy megfogadta, hogy soha több nem eszik mangót. Egész életében cölibátusban élt – erre akkor tett fogadalmat, amikor középiskolás korában egy klubot alapított azok számára, akik nem akartak belebonyolódni a családos életbe. Az iskolában minden tárgyból kitűnő volt, de ideje nagy részét azzal töltötte, hogy az édesapja bhakti-yogáról szóló könyveit olvasgatta. 1892-ben megkezdte tanulmányait a szanszkrit egyetemen, ahol a „Siddhānta Sarasvatī” tiszteletbeli címben részesült az asztrológia és a bhakti terén tanúsított nagy tudása elismeréseképpen. Ezután elhagyta az egyetemet, mert úgy gondolta, hogy ha ezt az utat folytatná, akkor túlságosan belebonyolódna az anyagi életbe. Ezután minden idejét azzal töltötte, hogy az apjának segített, aki kiképezte a szerkesztői és kiadói feladatokra.
1900-ban, amikor édesapjával a Godrumadvīpa nevű szigeten tartózkodott Śrī Navadvīpa-Māyāpur Dhāmában, avatást kapott Śrīla Gaurakiśora Dāsa Bābājītól, és felvette a Śrī Vārṣabhānavī-Devī nevet (ami azt jelenti: Vṛṣabhanu király leányának, Srīmati Rādhārāṇīnak a szolgája). Öt évvel később megfogadta, hogy egy billiószor mondja ki az Úr Szent Nevét, hogy így készüljön fel a Kṛṣṇa-tudat prédikálására. Tíz évbe telt, hogy beteljesítse a fogadalmát, ezalatt egy kis bambuszkunyhóban élt, és a mahāmantrát énekelte – Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare – az imádott Istensége, Gaurāṅga Mahāprabhu mūrtija előtt, aki Navadvīpa Dhāma Rudravīpa szigetén található. Ezután 1918-ban Gaura-purṇimā napján sannyāsa-avatást fogadott el Candraśekhara Bhavanban, és felvette a Bhaktisiddhānta Sarasvatī nevet. Ezután India-szerte prédikálni kezdte a Kṛṣṇa-tudatot, és korábban soha nem látott lendületet adott az Úr Caitanya missziójának. Hatvannégy maṭhát alapított (egyet a bhakti mind a 64 ágának szentelve), több mint 6000 tanítványnak adott avatást, újraindította a Vraja-mandala és a Navadvīpa mandala parikramákat. Nyomdát is alapított Māyāpurban, Delhiben és Csennaiban, illetve több más nagyvárosban. A könyvek és a magazinok nyomtatása és kiadása volt a prédikálásának legfőbb eszköze.
Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura 1936. december 31-én hagyta el a testét Kalkuttában, a tanítványai körében, bhajanok éneklése közben. Életnagyságú mūrtiját ma is imádják a māyāpuri Śrī Caitanya Maṭhában.
Śrī Caitanya Maṭha – Vṛndāvana erdeje Māyāpurban
Śrī Antardvīpa szigete Śrī Navadvīpa-Māyāpur Dhāmában
Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura „Vṛindāvana Pattan”-nak nevezte ezt a szigetet, ami azt jelenti, hogy „a hely, ahol Vṛndāvana erdeje megnyilvánult”. Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura lelki potenciája által a vṛndāvanai Syāma-Kunda, a Rādhā-Kunda és Giri-Govardhana mind jelen vannak itt. Sarasvatī Ṭhākura 1918-ban alapította ezt a templomot, amely a Kṛṣṇa-tudatot India-szerte terjesztő prédikálás központja volt. Fénykorában nyolcszáz bhakta élt itt, akiknek meg kellett birkózniuk a tömegével érkező látogatók mindennapos áradatával.
—————————————————————————-
Kedvtelések Candraśekhara házában: Rukmiṇī álruhában
1506-ban, amikor Sri Caitanya Mahāprabhu húsz esztendős volt, szeretett volna előadni egy drámát az Úr Kṛṣṇa kedvteléseiről. Mindenkinek kiosztotta a szerepét és a jelmezeket is, amelyeket Bhuddimanta Khan szolgáltatott. Felállították a pandalt, és az összes vaiṣṇava izgatottan összegyűlt. Gauranatarāja játszotta Rukmiṇīt, és olyan tökéletesen táncolt, hogy még a saját édesanyja és felesége sem ismerte fel. Gadādhara Pandit játszotta Lakṣmī Devīt, míg Haridāsa Thākura nagy bajusszal Vaikuntha egyik őrét alakította. Śrīvāsa Pandit játszotta Nārada Munit, az Úr Nityānanda pedig Purnamasit. Śrī Advaita Ācārya nem tudta eldönteni, milyen szerepet vállaljon, ezért önmagát alakította, az Úr Śiva hangulatában. Csak az Úr Caitanya legközelebbi társai láthatták az előadást, amelyet áthatott a tiszta, vegyítetlen kṛṣṇa-prema. Mindenkit annyira magával ragadott a tömény boldogság, hogy senki nem vette észre, hogy eltelt hét nap és hét éjszaka. Amikor az előadás véget ért, mind sírni kezdtek, de Gauracandra átölelte az összes bhaktát és megvigasztalta őket.
Sannyāsa és megszakadt szív
Az Úr Caitanya elment Candraśekhara házába, hogy elmondja neki: eltávozik, hogy sannyāsát vegyen. Amikor meghallotta az Úr Gaurāṅga tervét, az elválás erőteljes fájdalmában Candraśekhara a fölre rogyott. – Sötétségbe akarod borítani egész Nadiát azzal, hogy elmész? – kérdezte.
Lótuszszemeiből áradtak a könnyek. Gaurāṅga megölelte és azt felelte: – Ācāryaratna, habár elfogadom a sannyāsa avatást, örökké itt maradok a szíved templomában megkötözve. Kérlek, légy türelmes, mert segédkezned kell majd az avatási ceremóniámban. – Candraśekhara ott volt az Úr Caitanyával, amikor Katwában megkapta sannyāsa avatást, és miután visszatért Māyāpuraba, beszámolt az eseményekről az összes bhaktának.