Jīva Gosvāmi megjelenésére is emlékezünk

Admin Filozófia, Hírek

A mai napon a különleges filozófus, Jīva Gosvāmi megjelenésére is emlékezünk.
 
Jīva Gosvāmi a 16. századi vaiṣṇava filozófia egyik legnagyobb alakja volt, aki a Gauḍīya-vaiṣṇavizmus teológiai rendszerének kidolgozásában központi szerepet játszott. 1513-ban vagy akörül született Bengáliában, Rāmakeli faluban, édesapja Anupama volt, vagyis a két híres vaiṣṇava szent kistestvére. Nagybátyjai Rūpa valamint Sanātana Gosvāmi. Fiatal korától fogva mély vallásos érdeklődést mutatott, már gyermekként Kṛṣṇa mūrti formájával játszott. Sohasem házasodott meg, hanem cölibátusban élt és később Vṛndāvanába költözött, ahol életét a szentírások tanulmányozásának és a Kṛṣṇa-tudat filozófiájának rendszerezésének szentelte. A vṛndāvanai évek előtt eljutott Navadvīpāba, ahol személyesen találkozott az Úr Nityānandával, aki körbevezette a legfontosabb szent helyeken, ahol az Úr Caitanya kedvteléseit végezte, ez volt az első Navadvīpa-parikramā, vagyis zarándoklat az Úr Caitanya kedvteléseinek helyszínén. Ezt követően Vārāṇasība ment, ahol Madhusūdhana Vyacaspatitól tanult. Képzetté vált a védikus nyelvtan, és a logika tudományában is, miközben gondolkodását és későbbi műveit az odaadás szellemisége, a bhakti hatotta át.
 
Jīva Gosvāmi 1542-ben megalapította az egyik legfontosabb vṛndāvanai templomot, a Rādhā Damodhara Mandirt, amelyben később a Kṛṣṇa-tudat jeles alakja, Śrīla Prabhupāda is vendégeskedett, 1959-től. Jīva Gosvāmīnak rendkívül fontos szerepe volt a korábbi vaiṣṇava szentek feltáró és értékteremtő munkájának rendszerezésében, tudományos lefektetésében. Az egyidejű egyezőség és különbözőség elvének, az acintya-bhedābheda elvnek a feltárásában, valamint abban, hogy a Śrīmad Bhāgavatamot ismét a legfontosabb szentírásként kezeljék a védikus tudósok.
 
Legjelentősebb műve a „Saṭ-sandarbha”, amely a gauḍīya vaiṣṇavizmus, a Kṛṣṇa-tudat alapvető elveit fekteti le. Munkásságával nemcsak a vaiṣṇava hagyományt erősítette meg, hanem hozzájárult a klasszikus indiai filozófia egészéhez is, mint kiemelkedő tudós, író és spirituális tanító.