“A rasa-līla ősszel zajlott, ezt követően a követő nagy ünnepség a Holi, vagy más néven Dolayātrā ceremónia. A kettő között pedig van egy fontos ünnep, a Śiva-rātri, amit főként az Úr Śiva hívei mutatnak be. A vaiṣṇavák, az Úr Visṇu hívei nem minden évben mutatják be ezt az ünnepséget, de még a Kṛṣṇa könyv is megemlékezik róla, hogy egy alkalommal a tehénpásztrok úgy döntöttek, hogy Ambikāvanába szeretnének menni, bemutatni a Śiva-rātri áldozatot – írja Śrīla Prabhupāda a Kṛṣṇa könyvben.
Az Úr Kṛṣṇa hívei szeretettel emlékeznek meg az Úr Śiváról, aki nem egy hagyományos félisten, hanem rendkívül különleges szolgálatokkal felruházott híve az Úrnak. A legtöbb vaiṣṇava hívő azért imádkozik az Úr Śivához, hogy adjon az elméjüknek szilárdságot és eltökéltséget a lelki gyakorlataik során.
Az Úr Śiva kapta pl. azt a szolgálatot, hogy megitta a mérget a kiköpült óceánból, amely a mellékterméke volt a félistenek és a démonok közös mesterkedésének. Más nem lett volna erre képes.
Az Úr Śivát semmi más nem érdekli csak az Úr Visṇu szolgálata, mégis eközben örök menedéket nyújt Parvatī Devīnek, hitvesének.
Van egy történet az Úr Śiva áldásainak hatásosságáról és egyediségéről. Egy történet szerint egy brāhmaṇa Kāsi, Vārāṇasī városából férjhez kívánta adni a leányát. Az esküvő rengeteg vagyont emésztett volna fel, de neki nem volt pénze, ezért hát imádkozni kezdett az Úr Śivához, az Ő szent városában, hogy adjon neki pénzt. Az Úr Śiva megjelent előtte, és elküldte Vṛndāvanába, az Úr Kṛṣṇa szülőhelyére, hogy keress meg Sanātana Gosvāmīt, a lemondott vaiṣṇava szerzetest.
A brāhmaṇa elzarándokolt hát Vṛndāvanába, ami igen nagy út Kāsīból és Sanātana Gosvāmītól pénzt kért. Sanātana Gosvāmi hüledezve állt előtte, hiszen semmilyen vagyona nem volt még a csapáti lepényét is só nélkül ette, hogy épp csak életben tartsa testét valahogy. Ekkor azonban eszébe jutott, hogy az Úr Śiva soha de soha nem küldené el hozzá ezt a brāhmaṇāt, ha nem tudna neki valami értékeset adni. A személye volt erre a bizonyíték. Ekkor felidézte, hogy a Yamunā folyó partján régóta hevert egy érintőkő, azaz egy olyan kő, amely képes volt bármit varázslatossá változtatni. Sanātana odaküldte a brāhmaṇāt, hogy ássa elő a homokból a követ. A brāhmaṇa megtette és az érintőkő azonnal színarannyá változott. Egy ekkora darab elég is lett volna a lagzira. A brāhmaṇa azonban azon tűnődött, kell legyen még több kincse a Gosvāmīnak, hiszen miért adott volna neki egy ekkora aranyat másképp. Ezért kérlelni kezdte, hogy adjon neki még több pénzt.
Sanātana ekkor azt mondta: menj vissza a Yamunā folyó partjára, dobd el a követ és gyere vissza. A vendége megtette. Sanata Gosvāmi ekkor így szólt:
“Na, most nekem semmi más vagyonom, vagy értékem nincsen, csak a Hare Kṛṣṇa mahanamantra, de valóban, ez még az aranynál is értékesebb. Elmondom hát neked.
Most pedig maradj itt és énekeld ezt a mantrát lemondott szerzetesként, örökké. A leányod esküvője majd az Úr akaratából, magától el fog rendeződni.
Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare Hare Rāma Hare Rāma Rāma Rāma Hare Hare”
A brāhmaṇa pedig Vrṇdāvana egy különleges szentje lett.
Az ünnep alkalmából a saiva hívők gyakran egész nap és egész éjjel böjtölnek és nem alszanak. Gyümölcsöket, tejet, vizet és virágokat, leveleket ajánlanak fel.
