Július 10-én Egerből indul a Lépni kell! zarándoklat, amelynek célja a lelki értékek, az egyszerű és erőszakmentes életforma bemutatása. A gyalogos zarándoklat során a Krisna-hívők tíz napon át vándorolnak majd, több hevesi települést érintve. Útjukat zene, éneklés és boldog tánc kíséri – így hirdetik az egyszerű és tiszta élet örömét, valamint azt, hogy van alternatíva a mai kor lelki válságaira.
A modern világ egyre több kihívással szembesíti az embert: elmagányosodás, telefonfüggés, a valódi emberi kapcsolatok elvesztése, értékválság, valamint ezek következményeként növekvő mértékű szerhasználat és pszichés kimerültség. A zarándoklat szervezői szerint ezekre a problémákra nem feltétlenül kell külső, gyors megoldást keresni – létezik egy belső út is, amely új alapokra helyezheti az életet.
Csütörtökön, Eger belvárosából indul útnak megyénk egyik legszínesebb közösségi eseménye: a “Lépni kell!” zarándoklat. A résztvevők – Krisna-hívő szerzetesek, világi hívek és családos civilek – immár 31. éve járják az országot, hogy személyesen juttassák el üzenetüket a lelki értékekről, az erőszakmentességről, a környezettudatos gondolkodásról és az emberi kapcsolatok fontosságáról.
Az esemény különlegessége, hogy a résztvevők gyalog teszik meg az útvonalat, miközben hagyományos indiai öltözetben, zenével és tánccal igyekeznek megosztani pozitív üzenetüket. A zarándoklat nemcsak vallási esemény, hanem közösségi kezdeményezés is, amely egyre több település kulturális életét színesíti.
„A világ erkölcsi és lelki válsággal küzd. Az ilyen kezdeményezések békés, közvetlen módon mutatnak alternatívát a mindennapokban” – fogalmazott Karádi Csaba (Csaitanja dász), a zarándoklat szervezője. „A Krisna-hívők életformája – a közösség ereje, az egyszerűség, a természetközeliség és a lelki önismeret – valódi segítséget nyújthat azoknak, akik kiutat keresnek a belső feszültségből vagy a kapcsolati válságból.”
A zarándoklat Egerben kezdődik és fejeződik be, de útba ejti Egerszalók, Verpelét, Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár és Gyöngyös településeit is. A cél: megszólítani a helyi közösségeket, lakókat egy olyan üzenettel, amely mindenkihez szól – vallási vagy világnézeti hovatartozástól függetlenül.
A résztvevők azért állnak meg a falvakban és kisebb városokban, hogy kapcsolatba léphessenek a helyiekkel és közösségi vezetőkkel. A programot kísérő kiadványok célja, hogy mindenki számára érthető formában mutassák be: a boldogság nem a mértéktelen fogyasztásban, a digitális világba való menekülésben vagy a pótszerekben rejlik, hanem az értékalapú, tudatos és szeretetteli életben.
A végállomás július 19-én Eger, ahol a zarándoklat egy egész napos mantra-koncerttel és közösségi programokkal zárul. A szervezők ide is várják a város és környék civil és szakmai közösségeit, hogy együtt ünnepeljenek – tisztán és boldogan.
„Nem kell a világ végére zarándokolnunk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz. A belső utazás nem helyhez kötött – Lourdes vagy az El Camino helyett akár itt, szűkebb hazánkban is rátalálhatunk a belső felismerésekre. Ha valaki szeretne egy ilyen úton elindulni, vagy kiállna egy tisztább, erkölcsösebb világ mellett, sok szeretettel várjuk – kortól, vallástól függetlenül.” – zárta gondolatait Karádi Csaba (Csaitanja dász)
További információ:
Somogyiné Simon Viola (Vradzsalóka Déví Dászí) 20/550-5791
Karádi Csaba (Csaitanja dász) 30/925-4801
A “Lépni kell” zarándoklat Facebook oldala: https://www.facebook.com/