A Purānákban az alábbi történetet találhatjuk Srīmati Rādhārāni megjelenését illetően.
Egy nap Vṛṣabhānu Mahārāja, aki akkoriban Ravelben lakott, dél környékén a Yamunā partjára ment, hogy déli fürdőt vegyen. Ahogy egyre közelebb ért a Yamunā partjához, egy aranyszínű lótuszvirágot pillantott meg, amint a víz felszínén lebegett, és olyan fényesen ragyogott, mint ezer nap. Vṛṣabhānu azonnal a vízbe gázolt, és ahogy közelebb ért az arany lótuszhoz, szirmain egy csodálatos és ragyogó újszülött lánykát vett észre.
Ebben a pillanatban az Úr Brahmā jelent meg az égen és ünnepélyes hangon felfedte a király előtt, hogy előző életében ő és a felesége, Kīrtidā nagy lemondásokat végzett annak érdekében, hogy az Úr Viṣnu hitvese a lányukként születhessen meg. Az Úr Brahmā azt is elmondta, hogy ez a leány Lakṣṁī istennő eredete és hogy nagyon kell rá vigyáznia. Ezután a csecsemőt Vṛṣabhānu karjaiba fektette, akit végtelen boldogság árasztott el, s az Úr Brahmā engedélyével vissza is tért otthonába.
Amikor Kīrtidā megpillantotta a gyönyörűséges kislányt, aki úgy ragyogott, mint sokmillió őszi hold, túláradó örömében mindenféle vallási rítusok előkészítésébe fogott, és több ezer tehenet adományozott a brāhmanáknak. Ekkor Rādhikát egy ékkövekkel kirakott bölcsőbe fektették és a falubeli kislányok gyengéden hintáztatni kezdték. Csillogása a holdhoz hasonlóan napról napra nőtt.
Rövid időn belül fény derült azonban arra, hogy a gyermek semmilyen hangot nem hallat, és még a szemeit sem nyitotta fel. Vṛṣabhānu és felesége attól tartottak, hogy a kislány talán születésétől fogva vak, és néma is. Ekkor Srīla Nārada Muni látogatott el Vṛṣabhānu otthonába, s tájékoztatta őt arról, hogy a leány látszólagos vakságától függetlenül folytatniuk kell a születési ünnepséget. Vṛṣabhānu ezért alapos elrendezéseket tett, hogy a születési ceremónia minél pompásabb legyen, ezért meghívókat küldött Ravala és Gokula összes lakója számára, de különösen kedves barátja, Nanda Mahārāja és családja részére.
A kijelölt napon össze is gyűltek a vendégek, és a születési ünnepség nagy örvendezések közepette zajlott. Nanda Mahārāja és Yaśodā Mayi is megérkezett Rohinivel együtt, akik gyermekeiket, Kṛṣṇát és Balarāmát is magukkal hozták. Kīrtidā elmesélte Yaśodának, milyen boldog, hogy ilyen csodaszép kisbabája van, de azt is megosztotta vele, mennyire kétségbeesett, amiért a gyermek süket és néma.
Kṛṣṇa épp nemrég ünnepelte egyéves születésnapját, és boldogan mászott ide-oda az udvaron, kezecskéin és térdein. Rādhika kiságyához érve Kṛṣṇa megkapaszkodott és sikerült felállnia, aztán benézett a gyermekágyba, tekintete pedig épp a kicsiny Rādhika gyönyörű holdarcára esett. Abban a pillanatban, ahogy Rādhika megérezte Kṛṣṇa transzcendentális testének különleges illatát, nyomban felnyitotta szemeit és közvetlenül Kṛṣṇára nézett, így Ő volt az, akit életében elsőként pillantott meg. Ahogy Kṛṣṇa szeretettel a kicsiny Rādhikát nézte, eksztázisban mosolygott rá. Rādhika azonban hirtelen sírva fakadt, ezúttal életében először adott ki hangot. Vṛṣabhānu és Kīrtidā az összegyűlt vrajavāsikkal együtt rendkívül örültek, amikor végre kiderült, hogy szeretett kislányuk, Rādhika se nem süket, se nem néma.
A Rādhā-rasa-śudha-nidhi azt mondja: “Rādhā szemeinek pillantása oly hatalmas, hogy Kṛṣṇa kezéből kicsúszik a fuvola, pávatoll koronája félrecsúszik, sárga vállkendője pedig elmozdul, amint ájultan a földre esik. Ó jaj, lesz-e valaha is lehetőségem arra, hogy szeretettel és odaadással szolgáljak egy ilyen személyiséget, mint Rādhārāni?”
Forrás: dandavats.com >>
