Az ember élete hétköznapokból és ünnepnapokból áll. A Biblia szerint Isten hat nap alatt teremtette a világot, a hetediken pedig megpihent és – vélhetően – ünnepelt. A dolgos hétköznapok monotóniáját és unalmát az ünnepek emelkedettsége és izgalma szakítja meg. Az ünnep kiemeli az embert mindennapi gondjaiból, átmenetileg elfeledteti vele a problémákat, könnyebbé, „túlélhetővé” teszi számára az életet. A gyerekek ünneptől ünnepig számítják az időt.
Mi az ünnep valójában?
Olyan alkalom-e az ünnep, amikor valami fontos esemény történik, vagy amikor egy fontos eseményre emlékezünk? Amikor pihenünk és sokat mulatunk, eszünk-iszunk? Igen, mindez együtt. De mitől válik fontossá egy esemény? Attól, hogy szeretteinkkel, velünk vagy a hazánkkal történik vagy történt valami rendkívüli és emlékezetes, történelmi jelentőségű dolog. Egyrészt. Másrészt azonban hivatalos ünnepeink döntő többsége még ma is a vallással, Istennel van kapcsolatban. Sőt, szinte alig van olyan ünnep, aminek ne lenne transzcendens gyökere, ami ne Isten valamelyik csodálatos tettére, tulajdonságára, szentjére stb. emlékeztetne.
Ebben pedig semmi rendkívüli nincs. Amíg Isten állt az élet középpontjában – egészen a felvilágosodásig –, addig őt ünnepelték az emberek nagy odaadással. Bár mára az ember saját magát tolta élete középpontjába, arra már nem volt elég fantáziája, hogy igazán jó ünnepeket találjon ki magának. Mert versenyre tud-e kelni a névnap a karácsonnyal, a munka ünnepe a húsvéttal?
Igen, az ember ünnepeiben is versenyezhet Istennel, de soha nem győzhet. Legfeljebb ha győztesnek kiáltja ki magát, mondván, hogy ellenfele valójában nem is létezik. Csak ne élnének olyan makacsul az emberek kollektív tudatalattijában azok a lényegében Istent dicsőítő ünnepek, időről-időre meghasonlást és kételyt ébresztve bennük komfortos, énközpontú világképüket illetően.
Az ünnep mindig Istennel kapcsolatos
De ebben sincsen semmi csodálnivaló. A védikus szentírásokban például igen nagy szerepe van az ünnepeknek, ami az emberek életében betöltött rendkívüli fontosságukat mutatja. Védikus szokás szerint az emberek sok-sok ünnepséget rendeznek: születésnapokat, esküvőket, névadó ünnepségeket, a tanulás kezdetét jelző ünnepségeket stb., de kivétel nélkül mindegyiknél az az elv, hogy az ünnepen Nārāyaṇára – Istenre – emlékeznek, és azt a brāhmaṇákkal – Isten szolgáival, a papokkal – együtt ülik meg. Az embernek úgy kell ünnepelnie, hogy azzal Nārāyaṇát imádja, és prasādammal – Istennek felajánlott étellel – kell megvendégelnie a többieket. Minden ünnepségen először a brāhmaṇákat kell vendégül látni, akik, miután jóllaktak, megáldják az ünnepet védikus mantrák vagy a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra éneklésével. Az indiai társadalom nagy részére például még ötven évvel ezelőtt is az volt a jellemző, hogy az emberek nem olvastak olyan irodalmat, amely ne Isten tetteiről szólt volna, nem játszottak olyan színdarabot, amely ne állt volna kapcsolatban az Úrral, és nem rendeztek olyan vásárt vagy ünnepséget, amelynek célja ne az ő öröme lett volna. Az emberek nem mentek olyan helyre, ami nem volt szent, vagy amit nem tettek azzá Kṛṣṇa és inkarnációi ahelyütt lezajlott cselekedetei, s még az egyszerű falusiak is örökké a Rāmāyaṇáról, a Mahābhāratáról, a Bhagavad-gītāról és a Śrīmad Bhāgavatamról beszéltek, kisgyerekkoruktól fogva.
Ünnep a védikus korban
Ötezer évvel ezelőtt, amikor Isten, Kṛṣṇa személyesen is jelen volt a földön, a nagyobb ünnepekre úgy készültek, hogy alaposan megtisztították és illatos vízzel locsolták föl a főutakat, az utcákat, a piactereket és a nyilvános találkozóhelyeket. Az Úr fogadására például mindent gyümölcsökkel, virágokkal és gabonamagvakkal hintettek be. Minden egyes lakóház ajtajába a szerencse jeleit, például aludttejet, ép, érett gyümölcsöt, cukornádat és vízzel teli edényeket helyeztek, az imádathoz szükséges kellékekkel, füstölővel és gyertyákkal együtt. Különleges ünnepek alkalmával a természet ajándékai – banánfák, mangófák, gyümölcsök és virágok – szolgáltak díszítésül. A zászlókra Garuḍa vagy Hanumān – az Úr két kiváló szolgája – képét festették, a város lakói pedig színes ruhákat és ékszereket öltöttek magukra. Az ünnep legmélyebb jelentését a Śrīmad-Bhāgavatam tárja fel: elmeséli, hogy Kṛṣṇa legmeghittebb társai, Vṛndāvana lakói – a tehénpásztorfiúk, a tehenek, a borjak, a gopīk, Kṛṣṇa apja és anyja –, noha állandóan látták Kṛṣṇa gyönyörű vonásait, sohasem tudtak betelni velük. Ezért számukra minden nap ünnep volt, pusztán azért, mert láthatták Kṛṣṇát.
Vaiṣṇava ünnepek ma
A Vaiṣṇaváknak, az Úr Viṣṇu, azaz Kṛṣṇa híveinek nincsen fontosabb céljuk az életben, mint hogy elégedetté tegyék őt. A Bhaviṣya-purāṇa szerint pedig ha az ember megtartja az Úrral kapcsolatos különféle ünnepeket, biztosan örömet szerez Neki. Ezért a bhakták nagy odaadással emlékeznek meg minden olyan eseményről, amely Kṛṣṇával, inkarnációival, örök társaival és nagy bhaktáival kapcsolatos. A legnagyobb ünnepeken – például Śrī Janmāṣṭamīn, az Úr Kṛṣṇa születésnapján, Rāma-navamīn, az Úr Rāmacandra születésnapján és Nṛsiṁha-caturdaśīn, az Úr Nṛsiṁhadeva megjelenési napján – csodálatosan feldíszítik az Úr templomát és mūrtiját (anyagi szemmel is látható szobor-formáját) virágokkal, gazdag ruhákkal és gyönyörű ékszerekkel. Sokfogásos, ízletes és bőséges lakomát főznek Neki, egész nap énekelnek és táncolnak az örömére, és megfürdetik minden folyékony földi jóban: tejben, vajban, mézben. A bhakták pedig böjtölnek, hogy még az evés se vonja el a figyelmüket az Ünnepeltről, és lemondásukkal is a kedvében járjanak. E legnagyobb ünnepek megtartása minden bhakta számára kötelező lelki gyakorlat. A Védákat kiegészítő írások szerint az egyik legnagyobb legnagyobb sértés, amit az Úr szolgálata során elkövethetünk, és amit feltétlenül el kell kerülnünk, az, ha valamelyik ünnepet, például a Janmāṣṭamīt nem tartjuk meg. A Padma-purāṇa azt is elmondja, hogy mindenkinek a saját anyagi helyzetéhez képest kell elvégeznie az Úr elégedettségét szolgáló ünnepi szertartásokat. A családosoknak például vendégül kell látniuk a barátaikat, és prasādammal kell kínálniuk őket. Egy családfőnek erre kell pénzt keresnie, nem pedig az érzéki élvezetre.
Karácsony és Janmāṣṭamī
A karácsony, Jézus Krisztus születésnapja a keresztények legnagyobb ünnepe, a Janmāṣṭamī, az Úr Kṛṣṇa születésnapja pedig a Vaiṣṇaváké. Jézus és Kṛṣṇa születésének körülményei között van hasonlóság: mindkettőjüket üldözte a király, egy végzetét előrevetítő jóslat miatt. Az ünnepi rítusok azonban lényegesen eltérnek: míg karácsonykor a Jézuska hoz mindenkinek ajándékot, addig Janmāṣṭamīn Kṛṣṇa kap ajándékot híveitől.
Mahārāṇī devī dāsī
