E sorok szerzője nem tagja a Krisna-tudatú Hívők Közösségének. Ettől függetlenül elolvasta a hindu vallás szentkönyvét, és semmihez sem fogható élményként élte azt meg. Ez a mű egyetemesen, mindenki számára értékeket közvetít. Erről mesélek most.
Reményt adó, irányt mutató, lelkesítő, tanító, békét adó, jellemformáló, lélekemelő és mindenképpen az életemet tekintve meghatározó alkotás. A Bhagavad-gītāhoz méltó őszinteséghez hozzátartozik, hogy a kötet elejét kifejezetten untam. Tulajdonképpen azért kezdtem bele az olvasásba, mert más forrásokból már tudtam, hogy érdemes. Az eleje engem erről nem győzött meg. Azonban ahogy haladtam tovább, egyre érdekesebbé vált, míg a végén már letenni nem tudtam, és gyakorlatilag verekedtem magammal, hogy ne azzal, hanem a munkámmal foglalkozzak. Nem voltam, és nem lettem Kṛṣṇa-tudatú. A könyv ennek ellenére átformálta a gondolkodásomat, és választ kaptam olyan kérdésekre, amelyekre soha, sehonnan máshonnan nem. Itt, nyugaton, 2018-ban már nem tudják, amit még évezredekkel ezelőtt keleten tudtak. A Gītā nemcsak elvezet saját magunkhoz, de a másik ember, és a világ megértésében is segít, aminél viszont sokkal fontosabb, hogy valami olyan hiánypótló szerepet tölt be, amivel ha a szembesülünk, rájövünk, hogy ez volt az, ami mindig is hiányzott, ami eloszlatja a zavart és a kételyeket. A könyv olyan volt számomra, mint a sivatagi szomjazónak a víz, a fuldoklónak a levegő. Reménysugár, hogy létezik még emberhez méltó élet, van út, és léteznek olyan fogalmak a világban, amiket mifelénk, nyugaton igyekeznek jó alaposan elrejteni, mert nem profitképesek. Viszont belső harmóniához vezetnek. Félreértés ne essék. Nem szűntek meg a problémáim attól, hogy átrágtam magam egy kilencszáz oldalas könyvön. Nem. Ugyanúgy világi életet élek, annak velejáróival. Viszont elindított egy úton, amit korábban nem láttam, és ami máshová fog vezetni, mint ahová tartunk-, tisztánlátás nélkül a koporsóba, tudatlan állatként meghalva, úgy, hogy valójában soha nem éltünk, csak azt hittük, hogy élünk, kósza illúziót kergetve.
A kötet emberré tesz. Felébreszt, hogy nem fog soha boldoggá tenni a nyugati minta, miszerint érzékeink kielégítése az élet értelme, és boldog leszel, ha megveszed, megszerzed ezt, azt, meg még amazt is. Ha ez igaz lenne, akkor nagyon sok boldog embernek kéne lennie a Földön. Valami nem stimmel a világlátásunkkal itt nyugaton, és ezt elég sokan érezzük. Más kérdés, be merjük-e vallani, az pedig egy újabb, hogy merünk-e lépni valamerre. Döbbenetes, hogy amit évezredekkel ezelőtt írtak, mennyire aktuális most, a fogyasztói társadalom világában. Amire nem tudnak válaszolni a tudósok, a legnagyobb egyetemek legnevesebb kutatói, fizikusok, biológusok, csillagászok, politikusok, pszichológusok, matematikusok, teológusok és papok, arra egy évezredes, ősi szentírásban ott vannak a válaszok.
Akárhányszor újraolvassa valaki a Bhagavad-gītāt, mindig tud újat mondani neki. Nehéz olvasmány. Volt idő, amikor hónapokra letettem, mert olyan élethelyzetben voltam, amikor nem tudtam érdemben koncentrálni ra, annak pedig nincs értelme, hogy az ember átfussa, és a valódi belső átalakulás folyamata elmaradjon. Akkor tud érdekes lenni, ha az ember vállalja a fáradtságot, hogy minden egyes versen mélyen, magába fordulva elgondolkodjon. Őszinteséget követel meg. Ez egy igazi, személyiségfejlesztő mű is egyben, bár az értéke ennél nagyon sokkal több. Ráadásként olyan magas erkölcsiséget képvisel, aminek töredékét a mai világban nem találjuk meg, ahol a pénz az isten, és az erkölcs szó legfeljebb valami múzeumi darabként ismert, mint a letűnt korok emlékeinek egyike.
A Bhagavad-gītā rávilágít, hogyan lehetünk emberek, és nem emberi formájú, állatként vegetáló, az ösztönkésztetéseik által vezérelt biorobotok. Ne értsenek félre. Akinek sorait olvassák, mélyen és elkötelezetten szereti és tiszteli az állatokat. Mindemellett aki nem akar csupán falevélként sodródni egy mások által irányított szélben (lásd a tömegmanipuláció áldozatait), az előbb vagy utóbb el fog gondolkodni nem csupán azon, hogy mitől lehetek igazán, mélyen, és legbelül nyugodt és boldog, hanem azon is, hogy vajon miért kaptuk ezt az áldott emberi létet, amit olykor pokolként élünk meg. Mindezekre a belső dilemmákra feleletet kapunk a Bhagavad-gītāból. És még sok minden másra, társadalmi, politikai kérdésekre, döbbenetes módon. A világ működésére kapunk egy olyasfajta magyarázatot, amivel máshol nem találkozhatunk. Megérthetjük általa a háborúkat, a szomszédot, a hajléktalant, a pasikat, a csajokat, a szüleinket, a főnököt, és legfőképpen saját magunkat. Kemény munka lesz, de nemesedünk általa.
Van, akinek a Bhagavad-gītā nem való. Van, aki még szenvedni akar. Közben azt hiszi, hogy az örömök felé halad. Mindannyian, akik itt vagyunk, a sír felé haladunk. Senki a bolygón nincs, aki megcáfolhatna engem. Itt viszont már olyan kérdésekbe bocsátkozunk, amikre a kötetben választ kaphatunk.
Lakatos Zsófia