10+1 fontos tanulság az ősi Indiából, amely megváltoztatja az életed

Újságíróként meglehetősen sok cikket, interjút, riportot olvasok nap mint nap az interneten. A médiumok elég széles palettáját követem, és olykor egészen megdöbbent az előítéletek áttűnése a semlegesnek tartott weboldalakon és kommunikációs felületeken keresztül.

Vaisnava teológusként azonban nemcsak megdöbbent, hanem el is szomorít, hogy Indiáról a mai napig valamiért gyakrabban és könnyebben jelennek meg lesújtó, a kríziseket és nyomort szemléltető híradások, cikkek, és sokkal ritkábban olyanok, amelyben ez a gyakorlatilag kontinensnyi ország, milliárdos népességével változatos és pozitív események hatására kerül a figyelem középpontjába.

Az elmúlt évben pedig India és Kína lelkes lakossága például óriási méretű erdőket telepített. India soha nem látott informatikai fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, építészeti és kulturális emlékeit gyakorlatilag mindenkinek látni kellene, és ebben az országban történhetett meg, hogy két súlyosan szennyezett szent folyót emberhez hasonló személyiségi jogokkal igyekeztek felruházni, ezért védelmük már nem környezetvédelemnek, hanem az élet védelmének minősül.

Vaisnava teológusként India korai, gyakorlatilag ősi kultúráját, vallását és társadalmi felépítését tanulmányoztam főiskolai tanulmányaim során. Az ősi védikus kultúra más országok és népek degradációjához hasonlóan eredeti formájában már valóban szinte sehol sem fellelhető az országban, legfeljebb csak kisebb vallási központok területén. Annak, hogy mindez feledésbe merült, számos oka lehet egy-egy országban. Olykor készek vagyunk elfeledni, hogy ezek a területek akár évszázadokon át gyarmatok voltak – így volt ez Afrika jelentős részével is, nem csak Indiával -, és ez a gyarmati berendezkedés nem igazán teszi lehetővé az ősi hagyományok ápolását, kibontakozását, ellenben gyorsítja azok elfeledését, a nyelv és a szokások eltűnését.

A védikus kultúra azonban nem veszett teljesen homályba, ennek egyik oka, hogy a történelem két bölcsőjének egyike India, a másik pedig Kína. Így gyakorlatilag olyan szellemi értékeket hordoznak, az emberiség olyan spirituális gyökerei erednek Ázsiából, amelyek egyetemesek, vallástól, világnézettől függően minden ember számára értékes tanításokat hordoznak. Ezért is nevezik a védikus kultúra mai ágát Krisna-tudatnak, vagyis tudatosságot kifejező irányzatnak, illetve életmódnak, és nem pedig vallásnak. A védikus kultúra bölcsessége minden embernek szól.

Noha az európai kultúra alapjaként a görög-római, esetleg egyiptomi birodalmakat szokás megjelölni, és hajlamosak vagyunk úgy beállítani történelmünket, mintha azok előtt csak primitív közösségek léteztek volna a Földön, az írásos emlékek pedig csak sumer óta elérhetők, az európai kultúra szárba szökkenésének idején Indiában már kimagaslóan fejlett volt az építészet, az orvostudomány és a csillagászat. A felvilágosult görög gondolkodóktól keletre tehát nemcsak barbár törzsek éltek, hanem olyan birodalmak élték fénykorukat, amelyek tudáskincsét európai őseink is tanulmányozásra méltónak találták. Így volt ez pl. a csillagászati tudással, ahol a görög és az indiai tanítások gyakorlatilag gazdát cseréltek. Az indológusok persze évszázadokon át megkérdőjelezték India régészeti emlékeinek ősi mivoltát, ez nem meglepő egy olyan birodalom esetében, ahol külföldi gyarmatosítók szerezték meg a régészeti leletek és a tudományos kutatások feletti teljes irányítást. Arról nem is beszélve, hogy az ázsiai kultúrák legnagyobb részében olyan időtávlatokról beszélünk, ciklikus időképpel, amely a lineáris gondolkodású európai időszemléletben felmérhetetlen. Csakhogy egyre több kutatás lát napvilágot Indiában, amely kultúrájuk akár 10 ezer évnél is idősebb voltát igazolja, vagy olyan mitikus hősök létét hitelesíti, mint az Úr Rámacsandra. Bizonyították ezt már csillagászati, botanikai tanulmányban és a NASA űrfotójával is, amelyen Ráma hídja Ramesvaram és Srí Lanka között gyakorlatilag szemmel látható az óceánban.

Napjainkban a Föld kulturális bölcsőiről azonban vajmi ritkán hallunk efféle érdekességeket, leggyakrabban csak a csoportos nemi erőszak, a nyomor, a korrupció, a szuperbaktériumok és amőbák számának megsokszorozódása kerül terítékre. Aki keres, az talál. Amire a figyelmünk irányul, azokat az információkat fogjuk könnyebben észlelni a hírek tengerében. Ha viszont nem nyitjuk ki eléggé a szemünket és a fülünket, esetleg a szívünket, akkor lehetséges, hogy elesünk az olyan bölcsességektől, amelyek a mi rohanó, zavaros életünket könnyebbé tennék. Kelet bölcsességére a világnak egészen biztos, hogy szüksége van. Így volt ez a jógával, a meditációval, és a vegetáriánus étrenddel is. Először tagadják, hiszen az ismertet az ismeretlenért csak kevesen hagynák el. Azután a szokás természetessé válik. Mára emberek százezrei jöttek rá, hogy a növényi étrend nem vezet halálos hiánybetegségekhez. Ehhez nem egészen 50 esztendő kellet. Mert egyszer csak rájövünk, hogy a komfortzónánkból való kilépés éppen ahhoz visz bennünket közelebb, hogy ez a zóna valóban komfortos maradjon…

10+1 fontos tanulság az ősi, védikus Indiából, amelyek orvosolnák társadalmunk gyermekbetegségeit

Cikkünk első részében – a terjedelem végett – 4 fontos tanulságra térünk ki, de hamarosan folytatjuk! 🙂

  1. A szabadság ára – a védelem nélkül maradt nők társadalma

    India az egyik gyakran villogtatott jelképe a nemek közötti egyenlőtlenségeknek. A nők elnyomása, kihasználása és kizsákmányolása valóban borzalmas állapot, amely nemcsak Indiában, hanem világszerte, hazánkban is, napjainkban is gyakorlatilag percről percre történik. Hogy ez Indiában is megtörténhet, semmi egyebet nem jelent, minthogy azok, akik ezt teszik, elfordultak a saját kultúrájuktól és elfelejtették a tisztességet, azt a dharmát, vagyis alapvető emberi hivatást, amit a Védák, a védikus szentírások pontosan lefektettek.

    Fotó: Takepart.com



    A hagyományos védikus-indiai kultúrában a nők védelme a társadalom alappillére volt. A nők többségének csak akkor kellett dolgoznia, ha a férj nem tudta fenntartani egyedül a családot. A nők jó része háztartásbeli volt, a háttérből segítette a férj munkáját, legyen az földművelés vagy kereskedelem. Nyugaton ezt gyakran interpretálják úgy, hogy Indiában gyakorlatilag a férj rabszolgái a nők, míg itt a feminizmus hatásainak köszönhetően mára kivívtuk a nők számára a függetlenséget. Ez részben igaz is, a nők szavazati joga, megbecsülése, a harc, amelyet a munkavégzésért való egyenlő juttatásokért folytatnak, példás. Ugyanakkor meg kellene vizsgálnunk, hogy a nők úgynevezett szabadsága milyen következményeket von maga után. Nagyon kevés olyan nő van, aki például ne szeretne gyermeket. A nyugati társadalmakban a nők úgynevezett szabadságának az ára sokszor éppen az, hogy gyakorlatilag nem hiányozhatnak a munkaerőpiacról, mert a férfiak, családfők juttatásaiba nincsenek betervezve a család fenntartásának költségei, és itt most nem az 1% több diplomás, kifejezetten jó keresetű értelmiségről beszélek. A legtöbb családban a lányokat fiatal kortól ugyanúgy nevelik, mint a fiúkat. Csakhogy a női test és a mentális természet nem alkalmas arra, hogy ebben a versenytársadalomban tökéletesen teljesítsen a futamban. Vannak néhányan, akik élvezik ezt, de a többség mentálisan, pszichésen kiég ebben a folyamatban 30-40 éves korára. Ide értve azt is, hogy a nők a szülés után hamar visszatérnek a munkához, sokszor anyagi okokból, így gyerekeikkel nem tudnak elegendő minőségi időt tölteni.

    A gyerekek, akiket gyakorlatilag a társadalom ellátórendszere, a bölcsőde, az óvoda és az iskola nevel fel, természetesen az óvónők és tanáraik személyiségére kezdenek hasonlítani és csak részben a szülőkre, így nem csoda, ha a gondolkodásmódbeli ellentétekből kifolyólag a családokon belül a gyermek tinikorára feszültség alakul ki. Nincs meg a közös alapvető értékrend, mert a gyermek valaki mással tölt napi 8-12 órát, nem a saját családjával. A genetika az azonos értékrendhez nem elég.

    A nyugati társadalmakban emellett a nőket olyan fokú védelem sem illeti meg, mint Indiában. Akár több gyermekkel is magára lehet hagyni egy nőt alacsony gyermektartási díj fejében. Neki pedig gyakran választania kell, hogy a gyermekekkel otthon marad és anyagilag válik kiszolgáltatottá, vagy visszatér a munkaerőpiacra és az élete az egyedülálló anyukák rémálmaként folytatódik…

    A nők végső soron a szabadságuk eredményeként elveszítették a menedéküket is, amit a társadalom és a férfi családtagok adtak számukra az évezredek során. Az, ha egy nőt a férfi családtagok, az apa, a testvérek, a férj, a fiú elkísérnek akár egy hivatali szerződéskötésre, vagy lakásbérleti szerződés aláírására, úgy ítéljük meg, hogy börtönben van, jogait korlátozzák. Pedig ez védelem is, nem csak korlát. Ha a nő a gyermekek nevelése és a háztartás mellett csak a számára megfelelő időmennyiségben dolgozna, ez egészen más világot hozna el. A boldog anyák és így boldog gyermekek korát. A “kirekesztő” Indiában ez azért ma is így van.

    Egy tanulmány szerint a dolgozó édesanyák stresszesebbek, mint a a gyermekes férfiak vagy a gyermektelen nők.

  2. Kinek a főztjét eszi a férj?

    Ide kapcsolódik az is, hogy a családok nagy árat fizetnek azért, hogy a nők és a férfiak gyakorlatilag nemileg semleges jelleggel, ugyanazt a munkamennyiséget végzik el. A nyugati családmodellben a nők és az anyák többsége vagy nem főz, vagy csak hétvégén jut rá ideje, esetleg csak gyors, félkész ételekből tud valamit összecsapni estére.

    A védikus bölcsesség szerint a nő a családi tűzhely őrzője. Ez a tűz nemcsak a konyhai főzőlapot jelenti, hanem a gyomor tüzét, Agnit is. Ha egy nőnek van ideje arra, hogy minőségi alapanyagokat vásároljon, mondjuk a termelői piacon, és friss, tiszta alapanyagokból tápláló ételeket készítsen, akkor az a család egészének egy ajándék. Azok a gyerekek, akik készételeken nőnek fel, akik rengeteg ételadalékot fogyasztanak, sokszor az egészségükkel fizetnek ezért a fantasztikus szabadságért. Igaz ez magára a családfőre és az édesanyára is, vagyis mindenkinek az lenne az érdeke, hogy valódi étel kerüljön az asztalra. Napjainkban megnövekedett az ételallergiás gyermekek száma, és a különféle étkezéssel kapcsolatba hozható egészségügyi elváltozások népbetegséggé váltak. Az egész család hasznára válna, ha az édesanyáknak maradna idejük főzni is.

    Van azonban az egészség mellett egy sokkal mélyebb, rejtettebb oka is annak, hogy Indiában házvezetőnő csak az alapanyagok előkészítéséig végzi el a konyhai munkát, és a feleség az, aki főz a férjre. Sokszor még akkor is, ha nagyon gazdag a család. Ez pedig a tudat, amellyel az étel készül és annak hatása. A mindenféle menzákon elfogyasztott ételt más főzte, nem a feleség.


    A védikus-indiai bölcsesség szerint egy kapcsolat egyik legfontosabb összetartó ereje a táplálás. A nő attól boldog, hogy táplál, a férfi pedig attól, hogy ilyen formán viszont gondoskodnak róla, ahogy ő az anyagiakat biztosítja a bevásárláshoz. Indiában ma is él a szokás, hogy a leánytestvérek és az édesanyák akár egészen felnőtt fiaikat is megetetik néhány falat édességgel a különféle ünnepeken, szertartásokon. De egy feljebbvaló is kifejezheti így gondosodását. Nemrégiben például Narendra Modi, India miniszterelnöke sajátkezűleg etetette meg Vrindávan, Krisna szülőfalujának szegény gyermekeit az India-szerte működő szegényélelmezési program keretében. Ő osztotta ki a három milliomodik tál ételt is.

    Egy az interneten forgó anekdota is erre világít rá: Egy feleség meséli, hogy jómódban élnek a férjével, mindenük megvan, mégis boldogtalanok, kapcsolatuk enyészik. A hölgy azt ecseteli, hogy mindent megtesz a férjéért, a legjobb éttermekről rendel neki, sztárséfet hívat házhoz, ha szükséges, a legjobb alapanyagokat kapja. Mire a mentor erre azt tanácsolja, főzz neki te magad, főzz neki egy egyszerű paprikás krumplit, valamit, ami a gyerekkori ízeket, az otthon hangulatát idézi.

    Az étel tehát összetartó erő, egy igazi “fegyver” a hölgyek kezében, amivel a leginkább hathatnak férjük tudatára és szívére. Ezt a lehetőséget megtarthatjuk, vagy eldobhatjuk, de legalább tudjunk róla, hogy mi éltünk vagy éppen nem éltünk a lehetőséggel.

  3. A részletekben rejlő erő – a fura védikus rítusok bölcsessége

    A fentihez hasonló „buta, maradi és babonás” rítusok sokasága hatja át még ma is India társadalmát, ahol azonban a válások aránya közel sem akkora, mint a fejlett (!!!) országokban. Egy ilyen apró és viccesnek tűnő rítus az a szokás, hogy a férfi nem a nő balján, hanem a jobb oldalán halad. Vagyis a férfinak a bal kezére esik a nő. Ez Európa-szerte más és más módon működik, mégis érdemes a sok kis apró védikus titok közül ezt is bevetnünk a kapcsolatok egységének érdekében. A test jobb oldala ugyanis az univerzum bolygói közül a Nappal, míg a bal a Hold bolygóval áll kapcsolatban. A hagyományos védikus kultúrában nagyon fejlett volt a csillagászat és az ezen alapuló asztronómiai és asztrológiai tudástár is.

    Mivel a férfi adja a fényt, az erőt és a menedéket, ő a Nap, a hölgy pedig természeténél fogva sokszor csak visszatükrözi azt a törődést (vagy éppen elhanyagolást), amit a férfitól kap – ő a Hold. Ezért ha tudatalattinkra szeretnénk kedvezően hatni, a hölgy jó, ha a férj bal oldalán sétál. Az asztrológiai bölcsesség a férfi és nő pszichológiai tanulmányozásában is nagy szerepet játszik. Ha megértik, hogy a fő mozgatórugó a férfi, és a nő csak ennek tükre, akkor az sem kérdéses, hogy ki az, akinek a problémák esetén érdemes megtenni az első lépést. Ez az apró azonosság elvezet bennünket egy életrecepthez.

    Ha a férfi sugároz, ragyogtatja a nőt, ha szépen gondoskodik róla, akkor a nő boldog lesz és ragyog. Más módon ez nem lehetséges. De mivel a Nap természetes módon felmelegít másokat és fényétől a dolgok növekedésnek indulnak, ezért tisztában kell lennie erejével és teremtő potenciáljával. A férfiak kezében ez egy fantasztikus lehetőség, valódi hatalom. Ez azt is jelenti, hogy mint minden kapcsolat és házasság, időről időre Indiában is megromolhat, kihűlhet egy kapcsolat, ilyenkor azonban vagy közbelép egy okos nagymama, vagy elég, ha a képzett férfi magába néz. Akkor ugyanis konstatálhatja, hogy „lecserélhetem én a feleségem egy másik szebb, fiatalabb, kezdetben különlegesebb nőre, de a kapcsolat eredménye legnagyobb részt belőlem származik, ezért ugyanazt az eredményt fogom elérni pár éven belül, mint ha egy helyen maradnék.” A kérdés csak az, hogy épp a telhetetlenségemet akarom kielégíteni, az egómat simogatni egy tiltott kapcsolattal, vagy vannak olyan értékek, amelyek mentén szervezem az életem.

  4. Ami elromlott, megjavítom – Ha nem lehet kiszállni, muszáj jól csinálni

    Innen ered az a pozitív, fontos érték is, hogy azt, ami rossz, megjavítom, és nem eldobom. Sajnos a szemétkezelésre ez nem mindenhol mondható el Indiában… mentségükre legyen mondva, hogy India a lebomló pálmalevéltányérok és agyagpoharak után nem volt felkészülve a műanyaghulladék kezelésére.

    Az viszont egyértelmű érték, hogy csak úgy, ok nélkül nem lehet elválni. Válni akkor lehet, normális esetben, ha a kapcsolat bántalmazó, veszélyes vagy káros, más módokon a nehéz időkben kitartást tanulnak a felek egymás mellett. Számos dharmikus, azaz etikus módja van azonban, hogy a felek távol legyenek egymástól, ha nem működik a kapcsolat. A nő pl. az apja házába hazaköltözhet, vagy a férje egyszerűen csak sokat marad távol otthonról. A női családtagok sokszor több időt töltenek együtt, egymással, mint a házas felek, lévén a nőknek több és folyamatos társaságra, érzelmi támaszra van szükségük, a férfiak azonban jobban igénylik a szabadságot. Az is fontos elem, hogy a családok nagycsaládok, sok taggal, állandó erős közösséggel, és a párok, különösen a hölgyek így nem egyes egyedül a férjtől várnak minden érzelmi támaszt. Az, hogy a férj egyszerre a legjobb barát, testvér, apa, pénzkereső, szerető, szerelő, stb., ez egyszerűen nem működik és túl nagy nyomás egy kapcsolatban.


    A „rosszat megjavítom” elvéhez az is szükséges, hogy a fiúkat már kiskoruktól képezzék arra, hogy mit jelent boldoggá tenni egy nőt. Menedéket adni és felelősséget vállalni érte. A nő pedig cserébe szolgálja a férjet azokkal a képességeivel és tulajdonságaival, ami az ő erőssége. A nyugati társadalmakban a férfiak gyakran panaszkodnak, hogy a nők ma már nem a régiek és a pénztárcájukat nézik, vagy csak a testiség miatt járnak el ismerkedni. Ez egy öngerjesztő folyamat a nemek között, amelynek az is része, hogy a férfiak egyre kevésbé szeretnek felelősséget vállalni, a nők így elférfiasodnak, önállósodnak. Olyan helyeken ismerkednek és olyan hölgyeket preferálnak, általában megjelenés, vagy érdekes hobbik alapján, ami a felek szabadságát és egymástól való függetlenségét hangsúlyozza. Nem meglepő, ha ez a nagyon független leány egy szép napon „átfüggetlenkedik” az egyik férfiról a másikra, mivel nem kötődik erősen a párjához, nem függ rajta, lelki és érzelmi értelemben, és itt most nem a kapcsolati függőségre gondolok.

    Folytatjuk…

    Fodor Kata

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)
  • Cimkék: