Kérlek, fogadjátok szeretettel ezt a három történetet az Univerzum Urának rejtelmeiről.
🚩 Ratha-yātrā – ÜNNEPI MENET indulás 14:00-kor a Vörösmarty tértől
🚩 INDIA FESZTIVÁL a Városligetben – 12:00 – 22:00
Még több fesztivál infó: ➡️ szekerfesztival.krisna.hu ⬅️
3 misztikus tanítás Jagannāthától
A Szekérfesztivál India és talán a Föld legősibb fesztiválja. Az ősi hagyományaikat ma is őrző országban az angol hódoltságig és a modern korig nem igazán ismerték a nyaralás fogalmát, ugyanakkor az emberek rendszeresen indultak gyalogos szent zarándoklatokra, akár az ország egyik részéből a másikba, fel a Himalájába vagy a tengerhez közeli városokba, hogy fürdőt vegyenek a szent folyókban. Ez már annyira a hagyomány része, hogy az indiaiak számára nem jelent problémát egész nap pl. az Úr szekere előtt gyalogolni, vagy kézzel húzni azt. Úgy tartják, az efféle utak összekovácsolják az embereket és teljesen kibillentenek a megszokott kerékvágásból.
A Szekérfesztivál hagyománya Purī városából, Orisza államból származik és több mint 5000 éves múltra tekint vissza – valószínűleg ennél is sokkal hosszabbra, de nem tudhatjuk pontosan. Kṛṣṇát ebben a városban Jagannātha néven tisztelik, és az Univerzum Uraként jellemzik. Ott még az állam főméltósága is úgy tekint magára, mint aki Isten szolgálja, és a fesztivál alatt ő maga, jelképesen fel is sepri az utat, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek részt tudjanak venni ezen az ünnepségen, amelyet az állami televízió is közvetít, percről percre.
Jagannātha temploma nemhogy egy monumentális templom, hanem gyakorlatilag egy templomfalu. A főépület körül elsősorban azok a családok élnek, akik az eredeti templom építőinek és szolgáinak a leszármazottai. A tennivalók és szolgálatok alapján alakulnak ki a családnevek, és a “kasztok”. Vannak családok, akik már évezredek óta köteleket fonnak a fesztiválra, de olyanok is, akik a szekereket ácsolják, a hatalmas kerekeket készítik, táncolnak vagy főznek. Ezeket a tevékenységeket olyan mélyen tiszteletben tartják és annyira ragaszkodnak a szolgálataikhoz, hogy ez voltaképpen a társadalmi státuszukat jelenti. Azt mondják, Jagannātha konyhájában évezredek óta nem alszik ki a tűz, és bár a Szekérfesztivál a legfontosabb ünnep, mégis egész évben, a hét minden napján és minden órájában készítenek finom ételeket, amelyeket azután felszolgálnak az Istenség Legfelsőbb Személyiségének és Testvéreinek. Az itt készült ételek különösen finomak, jellegzetes recept szerint készülnek, szabadtűzön és kályhákban, kisméretű agyagedényekben, ami csak még zamatosabbá teszi az ételeket. Ezek a zománc nélküli edények természetes módon lebomlanak, így a környezetet sem szennyezik.
A Szekérfesztivál főszereplőiről számos történet kering a köztudatban a hívők és vaiṣṇava tudósok között. Mivel a védikus teremtéselmélet nem lineáris, hanem ciklikus időfelfogással dolgozik, így nem egyetlen alkalommal, hanem többször is megjelenik Kṛṣṇa és így Jagannātha is, és ezek során elképzelhető, hogy különféle módokon, változatosan mutatja be kedvteléseit. A misztikus tanítások azonban nemcsak a kor emberének szólnak, hanem nekünk is, akik ma itt élünk, a Kali-korban, és ha ezeken meditálunk, vagy akár személyesen találkozunk Jagannāthával attól egyszerűen megváltozhat az életünk.
1. Jagannātha, Baladeva és Subhadrā Devī testvérek. Balarāma Kṛṣṇa bátyja, Subhadrā pedig a kishúguk. Számos ábrázolást láthatunk róluk a védikus szentírásokat idéző képeken, ez a különleges forma azonban – amikor szinte csak egy nagy, mosolygós fej jelenik meg karokkal – egészen egyedi. Hogy lehet az, hogy Kṛṣṇa és Testvérei így átváltoznak? Az első és vélhetőleg legősibb történet szerint Indradyumna király a védikus aranykorban, a Satya-yugában értesült az Úr egy gyönyörűséges szobor-formájáról (mūrti), akit Nila Mādhavának neveztek. A király a legkiválóbb tudós brāhmaṇāt küldte el a murtiért, ám annak nyoma veszett. Nila Mādhava megjelent a brāhmaṇa, majd később a király álmában is, és arra kérte, hogy emeljen egy nagy templomot Neki, amiben majd meg fog jelenni Ő Maga. Indradyumna király kalandos templomszentelő ünnepségére több száz évet kellett varṇi, végül megtalálták azt a fát, a Dāru Brahmant, amelyből ki lehetett volna faragni Jagannātha mūrtiját. Az efféle szent fák a Legfelsőbb jelképeit viselik, a buzogányt, a kagylókürtöt, a csakrakereket és a lótuszvirágot. A silpákon, a szobrászművészek vésőjén azonban kifogott az erős faanyag. Végül a királyi udvarba egy titokzatos mester érkezett segítségképp, aki māga volt a félistenek építészmestere, a misztikus Viśvakarma. Egy feltételt szabott azonban, hogy nem zavarhatják meg munka közben. Indradyumna király két hét várakozás után azonban már nem bírta tovább türelemmel, feltépte az ajtót. A mesternek hűlt helyét találta, ám ott állt előtte Kṛṣṇa ámuló, kerek szemekkel, nagy karokkal, lábak nélkül félig kifaragott állapotban, mint akin a döbbenet lett úrrá, ölelésre készen, Jagannātha formájában. Jagannātha templomát semmi sem tudja elpusztítani, legfeljebb csak megrongálni, még az 1999-es vagy 2019-es hatalmas ciklonok sem fogtak rajta, nem véletlenül.
A történetnek számos tanulsága létezik, mégis a legfontosabbak közé az tartozik, hogy mindig hallgassunk a bölcsekre és az idős tanítókra, akik ha hosszabb időt kívánnak egy-egy folyamat elvégzéséhez, értsük, hogy annak oka van. Természetesen semmi sem történhetett az Úr akarata nélkül. Jagannātha ezt a kedves, szeretnivaló, gyermeki formáját kívánta megmutatni a világnak. Ezért bárhogy is alakulnak a dolgok az életben, tudjuk, hogy korábbi karmánk eredménye és persze Isten személyes akarata érvényesül ebben is. Bármi is történik velünk, végső soron úgy van az a legeslegjobban, ahogy éppen történt.
2. Egy másik történet szerint Kṛṣṇa, Baladeva és húguk Subhadrā miután hosszú évtizedeken keresztül éltek és uralkodtak India nyugati felén, Dvārakā városában, már igencsak eltávolodtak szülőfalujuktól és az ottani életmódjuktól, Vrṇdāvana hangulatától. Ám sohasem feledték el családjukat és szeretteiket, sőt folyamatosan vágyták a tehénpásztorok, a gopák egyszerű életét. Az egyik történet szerint a hatalmas kurukṣetrai csatát követően egy napfogyatkozás idején találkoztak ismét a csaták mezején. Kṛṣṇa és Testvérei már ekkor is teljes eksztázisban voltak szeretett barátaikat és családjukat látva. Később értesültek róla, hogy szüleik és kis barátaik a távozásuk óta nagyon szomorúak, a gopīk alig esznek, lefogytak és elkeseredés lett úrrá rajtuk a távollétükben. Kṛṣṇa ekkor úgy döntött, hogy testvéreit küldi elősként haza, mint hírnökeit a hős szekérhajtóval, Arjunával. A gopīk eksztatikus szeretetét és Vrṇdāvana hangulatát megérezve azonban egyszerűen kővé meredtek a falu határában. Tágra nyílt szemekkel, hatalmas mosollyal az ajkukon, mégis kővé dermedve. Kezeiket előre, ölelésre nyújtva torpantak meg.
Mivel a terv kudarcba fullad, Kṛṣṇa Maga indult haza Vṛndāvanába, ám az odaadást hatására Ő Maga is kővé meredt és könnyek folytak a szeméből. Végül a falubeliek szekerekre rakták őket, és végül kénytelenek voltak hazavontatni őket, hiszen maguktól mozdulni sem bírtak. A szekérhúzás szimbolikusan azt a szeretetteljes erőfeszítést mutatja, ahogy vissza akarják hozni az emberek, a lelkek Kṛṣṇāt az életükbe. A történet is az Ő eksztatikus szeretetét mutatja meg, amit az emberek iránt érez. Természetesen a legkedvesebbek a tehénpásztor barátai, de minden élőlény iránt ezt a végtelen szeretetet érzi. Azt mondják, a Szekérfesztiválon Kṛṣṇa mosolya annak szól, hogy az emberek eljönnek és találkozni akarnak Vele. Hogy erőfeszítést tesznek ezért a találkozásért. Csak hogy egy egészen más kultúrából is idézzünk, Rumitól: “Amit keresel, téged is keres.” Épp így, ahogy az Istent keresők munkája nem hiábavaló, mert a Legfelsőbb is keres-kutat minket szeretetével. Istenszeretet nélkül az élet azonban íztelen, szomorú, egyhangú. Kṛṣṇa akkor boldog, ha összekapcsolódunk Vele.
3. Végül, de nem utolsó sorban a vaiṣṇavák számára rendkívül fontos az Úr Caitanya Mahāprabhu. Az indiai reneszánsz idején Bengálban megjelent tanító Kṛṣṇa rejtett inkarnációja, aki már egészen fiatalon a lemondott életrendbe lépett, és kizárólag a vaiṣṇava tudáskincs terjesztésének szentelte az életét. Az Úr Caitanya felélesztette az Úr Jagannātha és Kṛṣṇa imádatának több ezer éves hagyományát. Ő olyan bizalmas részleteket is ismert Kṛṣṇa életéről, hogy egyesek felvetették, hogy Ő Maga Kṛṣṇa – és nem tévedtek. Noha a bőrszíne nem feketés volt, mint Kṛṣṇának, hanem aranyló, és Őt is éppen az a szeretet és odaadás öntötte el, mint Rādhārāṇīt, Kṛṣṇa örök társát. Élete során többször bejárta Indiát, még délen is megfordult, és filozófiai vitákat nyert más iskolák ellen, ezzel is alakítva azok tanításait. A legtöbb időt a bengáliai Navadvīpában, Vṛndāvanāban és persze Jagannātha Purīban töltötte, ahol egy misztikus pillanatban, épp Jagannātha látványába merülve eltűnt. Tanításai a Szent Névről évszázadokon át fennmaradtak. Az általa terjesztett Hare Kṛṣṇa mahāmantra pedig a világ nagyvárosaiban megrendezett Szekérfesztiválokon, így Purī-szerte is csak zeng és zeng, ahogy egy 500 évvel ezelőtti jóslat azt megjövendölte. Egy napon majd minden faluban és városban az Úr Szent Nevét fogják énekelni.
Talán itt a Kali-korban esélyünk sem lenne megismerni a bölcs Indradyumna királyt, és Kṛṣṇa Maga sem jön el, hogy édességeket csenjen testvéreivel és könnyed kedvteléseket mutasson be, de az Úr Caitanya mint egy hírnök, hidat képez az évtízezreken átívelő ősi, védikus kultúra felé.
Ne feledjétek, Szekérfesztivál Budapesten!
🚩 Ratha-yātrā – ÜNNEPI MENET indulás 14:00-kor a Vörösmarty térről
🚩 INDIA FESZTIVÁL a Városligetben – 12:00 – 22:00
Még több fesztivál infó: ➡️ szekerfesztival.krisna.hu ⬅️
