
Az állatszeretet és a fenntartható vidéki élet ünnepe Krisna-völgyben.
A Boldog Boci Fesztivál – más néven “az első legeltetés napja”, vagy a “tehénkihajtó ünnep” – Krisna-völgy egyik legfontosabb tavaszi eseménye. A régi magyar hagyomány szerint eleink Szent György napján hajtották ki először a jószágokat a legelőre a hosszú tél után. Április második felére az idő már kellemes, a reggelek ritkán zúzmarásak, így ideális az állatok szabad mozgásához. Krisna-völgyben ekkor kezdődik a fesztiválidény, amely egészen novemberig tart.
Ilyenkor az állatok szó szerint ugrándozva hagyják el a karámot – a friss fű látványa és illata önfeledt hempergésre és szökdécselésre csábítja őket, ami a gyerekek számára külön örömforrás.

Fotó: Répásy Zsolt http://zsoltrepasy.com/
Míg a nagyipari állattartásban ez elképzelhetetlen, és a tehenek sokszor alig látják a napfényt, Krisna-völgy tehenészetében minden az állatok jólétét szolgálja. Itt egy valódi Tehénvédelmi Központ működik, ahol etikus állattartásra rendezkedtek be.
A tehenek életük végéig biztonságban élhetnek: még betegség vagy elgyengülés esetén sem mészárolják le őket, életük végéig gondoskodnak róluk, ahogyan azt embertársainkkal is tesszük. A gondoskodás eredményeként a tehenek hosszú ideig adnak kiváló minőségű tejet, az ökrök pedig nyugodtak, együttműködőek, az ökrösmalomban vagy a szántóföldeken foglalják le őket.
A Krisna-hívők számára a Boldog Boci Fesztivál nem csupán egy könnyed program: fontos üzenetet is hordoz. Az élethez minden élőlénynek – az állatoknak is – joga van, és az ember és természet harmonikus együttműködése csak akkor valósulhat meg, ha az nem válik egyetlen élőlény kárára sem.
A Boldog Boci Fesztivál egy vidám, játékos és egyben tanulságos ünnep, ahol a természet, a hagyomány és az együttérzés találkozik. Egyedülálló élményt kínál mindazoknak, akik szeretnék megtapasztalni az állatok iránti tiszteletet és a tudatos, fenntartható élet szépségét.

Az ünnep nemcsak a magyar hagyományokra, hanem az ősi védikus tanításokra is épül. A tehenek a gondoskodás, a bőség és a táplálás, az ökrök pedig a dharma – vagyis az egyetemes rend és kötelesség – szimbólumai. Indiában a szarvasmarhák kizsákmányolása súlyos vétségnek számít.
A nap során bemutatják a hagyományos Pola-pūjāt, ahol a feldíszített, festett ökröket finomságokkal kínálják, szeretettel paskolják és vakargatják őket.
A család minden tagja talál kedvére való programot: a gyerekek örömmel simogathatják a törpezebukat, miközben zenés tehénetetés vidám hangulata minden jelenlévőt magával ragad. A látogatók felpattanhatnak egy hagyományőrző ökrösszekérre is, hogy bejárják a birtokot, és testközelből fedezzék fel a vidéki, fenntartható élet békéjét.
Különleges élményt nyújt az ország egyetlen működő, ökörhajtású járgányházának bemutatója, ahol megelevenednek a régi idők fenntartható gazdaságai és a látogatók betekintést nyerhetnek az ökrösmalom működésének részleteibe.
A Govinda Étterem különleges kínálata teszi teljessé a napot: ízletes vegán fogások, és helyi termelői tej felhasználásával készült kézműves édességek várják az idelátogatókat.

Programok a Tehénvédelmi Központban:
11:00 – Megnyitó, a Krisna-völgyi Tehénvédelmi Központ bemutatása
11:15 – Pola-pūjā ceremónia – az ökrök tiszteletére
11:30 – Zenés tehénetetés a karámoknál (takarmányt biztosítunk)
11:45 – A Tehénvédelmi Központ épületének megtekintése
12:00 – Az ökrösmalom titkai – járgányház bemutató
12:30 – Ökrösszekér túra (fizetős program)
Templomi tárlatvezetés:
12:00–17:00 – Az indiai szentély megtekintése óránként induló körvezetéssel
Ökrösszekér túra:
13:30 – Indulás a templom előtti parkolóból (Külön térítés ellenében vehető igénybe)
GOVINDA Étterem
Nyitvatartás: 12:00 – 16:00
Ajándékbolt
Nyitvatartás: 11:00 – 18:00

