Nagyszabású ételosztás Húsvét alkalmából

Április 19-én, Húsvét hétvégéjén ismét kiemelt ételosztást szervezünk a Blaha Lujza téren mindazok kedvéért, akiknek az ünnepek is a szűkölködésről szólnak. A fő figyelem ismét a gyermekeké.

Ismét 1300 embert várunk egy tál meleg sólettel, kenyérrel, limonádéval, valamint tartós élelmiszerekből álló ajándékcsomaggal a Blaha Lujza téren április 19-én délben. Az élelmiszer segélycsomag lehetővé teszi, hogy a szegény családok feltöltsék kimerült készleteiket és azokon az ünnepi napokon is tudjanak mit enni, amikor mindennapos ételosztásunk és az egyéb szociális szolgáltatások szünetelnek. A rendezvény, noha Budapesten kerül megrendezésre, több Pest megyei település lakóját is vonzza, hiszen ezekben a régiókban még inkább sújt a szegénység, mint a fővárosban.

Az akció keretében külön figyelmet szeretnénk fordítani a gyerekekre, hiszen egyre több gyermekes család tűnik fel ezeken az alkalmakon, akik a kicsik korától függetlenül szintén hosszú órákon át várnak a sorukra. Az ő részükre ajándék játékokkal, matricákkal szeretnénk elsősorban kedveskedni.

A hidegcsomagban közel  húszféle termék szerepel majd, amelyek között főleg alapvető száraz élelmiszereket lehet majd találni, de a gyerekekre gondolva csokoládé, gyümölcsjoghurt vagy éppen müzliszelet is lesz az ajándékok között. A csomagok egyenkénti értéke megközelíti a 3000 Ft-ot. A rendezvényen ezen kívül 260 liter limonádé, 130 kg kenyér és 130 liter halava – indiai édesség – is kiosztásra kerül. Bárki, aki hajlandó végigállni a sort, részesülhet ezekből az ajándékokból. Az ételosztás 12.00 órakor kezdődik, a már bevált sorszámozott karszalagos rendszer alapján. A sorszámoknak köszönhetően elkerülhetővé válik, hogy bárki is órákig álljon értelmetlenül a sorban. A kiszolgálás párhozamosan két pultban zajlik majd, hogy a lehető legkevesebbet kelljen várakozni. Mindezek megvalósításához körülbelül 80 lelkes önkéntes áll a rendelkezésünkre, ezért újabb jelentkezőket már nem várunk.

A csomag tartalma: cukor, rizs, liszt, konzerv, banán, alma, narancs, müzliszelet, olaj, csoki, nyalóka, margarin, extrudált kukoricapehely, dobozos üdítő, tészta, joghurt, tusfürdő, sárgaborsó, pirított napraforgómag, halava

Az akció a 13600-as adományvonal hívásával, a 33-as kód tárcsázásával támogatható.

Támogatóink: Fővárosi Önkormányzat, Zelt Kft., Csoadest Kft., Mobiltoalett Kft., Magyar Élelmiszerbank Egyesület, IXO Consulting Kft.

www.karitativ.hu

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)