Śrī Nandanāndana Dāsa
(Stephen Knapp)
Vannak, akik azt állítják, hogy a templomokban található istenszobrok, vagyis a mūrtik imádata csupán a védikus kultúra egy újabb kori találmánya. Ez azonban nem teljesen igaz. A különböző korszakokban (Satya-yuga, Tretā-yuga, Dvāparā-yuga és Kali-yuga) valóban más-más folyamat volt ajánlott a lelki fejlődésre. A Satya-yugában például, amikor az emberek sokkal hosszabb életet éltek, és képesek voltak hosszú ideig összpontosítani, a meditáció volt az ajánlott folyamat. A Treta-yugában az volt a legmegfelelőbb, ha az emberek fényűző rituálékban vettek részt, havanokat, yajñákat vagy tűzszertartásokat mutattak be. A Dvāparā-yugában a bonyolult templomi imádat volt a legeredeményesebb. Gazdag áldozatokat mutattak be a mūrtiknak imák és mantrák kíséretében. Mindezek a folyamatok valamilyen formában mindvégig fennmaradtak az idők során. Manapság azonban, a Kali-yugában – noha még mindig alkalmazzák ezeket a folyamatokat is –, a mantrák, különösen a Hare Kṛṣṇa mantra éneklése a leghatékonyabb és leginkább ajánlott módszer a lelki fejlődés elérésére.
A templomokban zajló mūrti-imádat tehát már évezredek óta létezik. Ennek bizonyítékaként számos hivatkozást találhatunk a védikus szövegekben, valamint India történelmi szent helyein.
AZ ŐSI MŪRTI-IMÁDAT TÖRTÉNELMI HELYEI
Gokulától hét kilométerrel délre, Mathurától nem messze található a Daujī templom. Daujī az Úr Balarāma mūrtija, amelyet eredetileg ötezer évvel ezelőtt állított be Vajranābha király, Kṛṣṇa dédunokája. Az Úr Kṛṣṇa és Rukminī gyermekeként született a nagy harcos Pradyumna, az Úr egyik legnagyszerűbb fia, aki Rukmi lányát, Rukmavatīt vette feleségül. Az ő gyermekük volt Aniruddha, aki feleségül vette Rukmi fiának leányát, Rocanát, akitől Vajra született. Ő volt a Yaduk egymás között kitört küzdelmének kevés túlélője közül az egyik. (Bhāg.10.90.35-37)
Vajra király számos Kṛṣṇa-mūrtit állított be a környéken. A jelenlegi Daujī templomot kétszáz évvel ezelőtt a delhi Śyāma Dāsa építette. Sokan azért is látogatják ezt a templomot, hogy részesülhessenek a közel két méter magas Balarāma-mūrti darśanájában. A templom másik oldalán látható Revatīnak, az Úr Balarāma feleségének mūrtija. A közelben található a Balabhadra Kund vagy Kśīra Sāgara (tejóceán), ahol a mogul invázió idején elrejtették az Úr Balarāma mūrtiját. A kunda közelében található Harideva temploma, a bazárban pedig egy másik templom, Banke Bihari temploma.
Mathurától keletre fekszik Vṛndāvana, itt található a Rādha-Govindajī templom, amely Vṛndāvana hét fő templomának egyike. A Rangajī templommal szemben, az utca végében áll. Rūpa Gosvāmī alapította azon a helyen, ahol felfedezte a Gopala mūrtit. A gyönyörű templom vörös homokkőből épült, és 1590-ben készült el. A templom ma csak kétemeletes, de egykor hét emelet magas volt. A fanatikus muszlim Aurangzeb irigységében lebontatta a templom felső öt emeletét. Miközben az emberei a templom lerombolásán ügyködtek, hangos mennydörgés harsant. Ez félelmet keltett az emberek szívében, akik azonnal abbahagyták a munkát, és elmenekültek. A moguloktól való félelmükben a hívők még azok megérkezése előtt Jaipurba menekítették az eredeti mūrtikat, ahol ma sok zarándok látogatja őket. Így a templomban ma az eredeti Rādhā-Govindajī mūrtik pratibhuḥ mūrtijait, vagyis képviselőit és kiterjesztéseit imádják. Az eredeti Govindajī mūrtit állítólag több ezer évvel ezelőtt Vajranābha állította be.
Vṛndāvanában, a város távolabbi, keleti részén számos más templom is található, köztük a nagy és díszes Lala Babu Mandir, ahol Rādhā, Kṛṣṇa és Lalītā mūrtijai állnak. A sarkon, ahol a Loi Bazaar után letérünk a Banke Bihari Mandir felé, megtaláljuk a Gopīśvara Mahadeva Śiva templomot, amelyben egy Śiva lingam található. Ezt állítólag eredetileg Kṛṣṇa dédunokája, Vajranābha állította fel, és ez az a hely, ahol Śiva lemondásokat végzett abban a reményben, hogy gopīként részt vehet a rāsa-táncban. Reggelente a bhakták tejjel és más folyadékokkal fürdetik meg a lingamot, majd később a pūjarīk élénk színű ruhákba öltöztetik.
Varṣanától néhány kilométerre található Nandagrāma, egy másik hely, ahol Kṛṣṇa a Śrīmad Bhāgavatamban leírt számos gyermekkori kedvtelését bemutatta. A domb tetején áll a fő templom, amelyben Kṛṣṇa Balarāma, Nanda Mahārāja, Yaśodā anya, Śrīmatī Rādhārāni és Kṛṣṇa két barátjának mūrtijai találhatók. A templommal szemben, egy Nandiśvara nevű kis szentélyben található egy Śiva lingam is, amelyet állítólag Vajranābha helyezett el itt több ezer évvel ezelőtt. Úgy tartják, hogy ez a domb az Úr Śiva inkarnációja. A templomot körülvevő falak tetejéről szép kilátás nyílik, és aki jól ismeri a környéket, meg tudja mutatni azokat a közeli helyeket, amelyek Kṛṣṇa kedvteléseihez kapcsolódnak, és amelyeket érdemes meglátogatni.
Gujaratban, a nagy Girnar-hegy lábánál található a Rādhā-Dāmodara templom, amelyben Kṛṣṇa négykarú formájának gyönyörű mūrtijai láthatók. A Lakṣmī-Nārāyana mūrtik jellegzetes fekete és barna kőből készültek, és a Skanda Purāṇa leírása szerint több mint tizenkétezer évvel ezelőtt önmaguktól nyilvánultak meg. A főtemplom mellett található egy másik templom, amelyet az Úr Balarāma és hitvese, Revatī tiszteletére emeltek. Az eredeti templomot állítólag négyezer-ötszáz évvel ezelőtt Vajranath, Śrī Kṛṣṇa unokája építette. Nem messze található az a hely, ahol Vallabha, a neves 16. századi vaiṣṇava ācārya élt.
Egy másik érdekes történet a dél-indiai Guruvayoor városával kapcsolatos, ahol egy négykarú, álló Viṣṇu mūrti található, a jobb kezében cakrával, a bal kezében kagylóval, a másik két kezében pedig buzogánnyal és lótuszvirággal. Śrī Kṛṣṇa csak kétszer mutatta meg ezt a formáját földi megjelenése során: egyszer Arjunának, közvetlenül a kurukṣetrai csata előtt, miközben a Bhagavad-gītāt mondta el neki, egyszer pedig a szüleinek, Vasudevának és Devakīnak a megjelenésekor. Úgy tartják, hogy ezt a mūrtit maga Kṛṣṇa imádta Dvārakāban több ezer évvel ezelőtt. A legenda szerint amikor Kṛṣṇa elhagyta ezt a világot, a mūrtit híve, Uddhava gondjaira bízta. Ő elrendelte, hogy Bṛhaspati, a félistenek lelki tanítómestere, és Vayu, a szél félistene gondoskodjanak erről a Viṣṇu mūrtiról, és állítsák be valahol az egész emberiség javára. Amikor Dvārakāba érkeztek, hogy elvigyék a mūrtit, a város már elsüllyedt a tengerben. A víz mélyén kutatva megtalálták a mūrtit, és dél felé indultak vele. Nem tudták, hová menjenek, így leültek egy tó partjára, és meditálni kezdtek. Hamarosan megjelent Śiva, és az Ő tanácsára úgy döntöttek, hogy a Rudratīrtha-tó közelében új templomot építenek a Viṣṇu mūrtinak. Azóta, immár ötezer éve ez a hely Guruvayoor néven ismert (a guru Bṛhaspatira, a vayoor Vayura utal). Naponta több száz hívő látogatja a templomot, hogy megnézze a mūrtit. A nyugati bhakták azonban nem léphetnek be, csak ha írásos engedélyt hoznak az Arya Samajtól.
Említhetnénk egyéb történeteket és legendákat is az indiai templomokban található mūrtikról vagy a több ezer évvel ezelőtt alapított szent helyeken álló templomokról, de ezekről a témákról már részletesen írtam Seeing Spiritual India („Meglátni a lelki Indiát”) című könyvemben. A védikus szövegekben azonban további utalásokat is találhatunk, amelyek bemutatják, hogy már több ezer évvel ezelőtt is mennyire fontos volt a mūrti-mádat.
A MŪRTI-IMÁDATRÓL SZÓLÓ SZENTÍRÁSI HIVATKOZÁSOK
A Purāṇákban például számos olyan történet szerepel, amelyek kiemelik a mūrti-imádat fontosságát. A Bhāgavata Purāṇában (4. ének, 8. fejezet) található a népszerű történet a nagy bölcsről, Nārada Muniról, aki Dhruva Mahārāját tanítja arra, hogy mi az önmegvalósítás legjobb módja. Elmagyarázza, hogy milyen formában kell az Úron meditálni, és hogyan kell imádni az Úr mūrtiját. A Bhāgavata Purāṇát Śrīla Vyāsadeva jegyezte le körülbelül ötezer évvel ezelőtt, Dhruva Mahārāja története pedig több ezer évvel ezt megelőzően játszódott le. Ez tehát arra utal, hogy a mūrti-imádat már nagyon ősi idők óta létezik.
Nārada Muni így írja le az Urat: „Az Úr teste örökifjú. Minden végtagja, testének minden része tökéletes, hibátlan. Szeme és ajka rózsaszínű, akár a felkelő nap. Mindig kész menedéket nyújtani a meghódolt lelkeknek, s aki oly szerencsés, hogy Rá pillanthat, teljes elégedettséget érez. Méltó arra, hogy a meghódolt lélek Ura legyen, hiszen a kegy óceánja Ő.”
„Az Úr a további leírás szerint a Śrivatsa jelet viseli, a szerencse istennőjének ülőhelyét. Testének színe kék. Az Úr személy, aki virágfüzért visel, s örökké megnyilvánul négy karjával, melyekben [a bal alsó kartól kezdve] kagylókürtöt, kereket, buzogányt és lótuszvirágot tart.”
„Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Vāsudeva egész testét díszek borítják. Értékes drágakövekkel kirakott sisak, nyakláncok és karkötők ékesítik, nyakát a Kaustubha drágakő öleli körül, és sárga selyemruhát visel.” (Bhāg. 4.8.46-48)
Ebből kaphattunk egy kis ízelítőt, hogy Nārada Muni milyen leírásokat ad Dhruva Mahārājának az Úr alakjáról. A nagy bölcs tovább folytatja azzal, hogy azok a jógik, akik ezen a formán meditálnak, hamarosan megszabadulnak az anyagi szennyeződésektől. Az „Om namo bhagavate vāsudevāya” mantrát is érdemes énekelni a meditáció során. De az Úr fizikai formáját [mūrtiját] is fel kell állítani. Ezután Narada leírja, hogy milyen eljárásokkal és kellékekkel kell imádni a mūrtit.
„Imádhatjuk az Úrnak egy olyan formáját, ami fizikai elemekből, például földből, vízből, pépből, fából vagy fémből készült. Az erdőben élve megformálhatjuk csupán földből és vízből, és imádhatjuk Őt az említett elveket követve. Az a bhakta, aki tökéletesen ura önmagának, legyen nagyon józan és békés, s eledelként érje be azokkal a gyümölcsökkel és más növényekkel, amiket az erdőben talál.” (Bhāg. 4.8.56) Itt tehát láthatunk néhány példát arra, hogy milyen elemekből készülhet a mūrti. Aki komolyan foglalkozik ezzel a folyamattal, az megkapja az Úr áldását, és minden vágya teljesül.
A Bhāgavata Purāṇa 11. énekének 27. fejezetében az Úr Krisna elmagyarázza Uddhavának a mūrti-imádat részleteit, annak fontosságát, a mūrti templomban való elhelyezésének és imádatának előnyeit, valamint az istenség vagy a templomok meggyalázásának ártalmait.
Uddhava elmondja, hogy minden nagy bölcs, beleértve Nārada Munit, Śrīla Vyāsadevát és Bṛhaspatit is, kijelentette, hogy az ilyen imádat hozza a legnagyobb áldást az emberi életben. Az erre a folyamatra vonatkozó utasítások eredetileg magától az Úrtól származtak, majd az Úr Brahmā is elmondta őket a fiainak, élükön Bhṛguval, majd az Úr Śiva elmondta őket a feleségének, Pārvatīnak. Így ez az imádati módszer minden társadalmi réteg számára megfelelő.
Ezután az Úr Kṛṣṇa elmagyaráz néhány fontos tudnivalót Uddhavának a mūrti-imádatról. Elmondja többek között, hogy az ember csak akkor végezhet imádatot, ha előtte vízzel megtisztította a testét és mantrákat mondott el. Az ember imádhatja a mūrtit, vagy egy formát a földön, a tűzben, a napban, a vízben vagy a saját szívében, és szeretetteljes odaadással felajánlhatja a megfelelő kellékeket. A mūrti formája nyolcféle változatban jelenhet meg, készülhet például kőből, fából, fémből, földből, festékből, homokból, drágakövekből, vagy megalkothatjuk csak az elmében, és így mutathatjuk be az áldozatokat. A mūrti lehet ideiglenes vagy állandó, az utóbbi esetben azonban, ha egyszer beállították, soha nem szabad eltávolítani. A mūrtit meg lehet tisztítani vagy megfürdetni, majd miután a hívő megtisztította magát és kellékeket, felajánlhatja a megfelelő dolgokat a mūrti típusának megfelelően.
„Még a nagyon gazdag felajánlások sem tesznek elégedetté, ha nem bhakták kínálják fel őket. Ám örülök minden jelentéktelen felajánlásnak, amit szerető bhaktáim tesznek, és rendkívül elégedetté tesz, ha illatos olajat, füstölőt, virágokat és ízletes ételeket kínálnak fel Nekem szeretettel.” (Bhāg. 11.27.18)
Így folytatódik az Úr Kṛṣṇa tanítása arról, hogyan kell gondozni a mūrtit, és mit kell felajánlani, aminek eredményeképp aztán az ember anyagi élvezetben részesülhet és a felszabadulást is megkaphatja. Majd így folytatja: „A bhaktáknak egy időre el kell merülniük az ünnepségben, másokkal együtt énekelve, hangosan kántálva és táncolva, transzcendentális kedvteléseimet eljátszva, rólam szóló történeteket hallgatva és mesélve.”
„A bhaktának mind a purāṇákból, mind más ősi szentírásokból, mind pedig a közönséges hagyományokból származó himnuszokkal és imádságokkal kell tisztelnie az Urat, így imádkozva: „Ó, Uram, légy irgalmas hozzám!”, és botként le kell borulnia, hogy tiszteletét fejezze ki.”
„Fejét a mūrti lábához helyezve, összekulcsolt kézzel álljon az Úr előtt, és így imádkozzon: Ó, Uram, kérlek, védj meg engem, aki meghódoltam Neked. Nagyon félek az anyagi létezés óceánjától, hiszen a halál torkában állok.” (Bhāg.11.27.44-46)
Az Úr Kṛṣṇa így fejezi be: „Ha az ember a Védákban és a tantrákban előírt különböző módszerekkel imád engem, akkor megkapja Tőlem a kívánt tökéletességet mind ebben az életben, mind a következőben. A bhaktának gondoskodnia kell a mūrti elhelyezéséről, szilárdan meg kell építenie a számára a templomot, gyönyörű kertekkel körbevéve. Ezeket a kerteket arra kell fenntartani, hogy virágokat biztosítsanak a rendszeres napi imádathoz, a mūrti különleges felvonulásaihoz és az ünnepek megüléséhez.”
„Aki földet, piacokat, városokat és falvakat ajándékoz a mūrtinak, hogy a rendszeres napi imádat és a mūrti különleges ünnepei állandóan folytatódhassanak, az olyan gazdagságot ér el, amilyen az Enyém. Az Úr mūrtijának beállításával az ember az egész Föld királyává válik, ha templomot épít az Úrnak, a három világ uralkodójává válik, a mūrti imádatával és szolgálatával az Úr Brahmā bolygójára jut, és ha mindhárom tevékenységet végzi, elnyeri az Én transzcendentális formámat. De aki egyszerűen csak odaadó szolgálatot végez, anélkül, hogy a gyümölcsöző eredményekre vágyna, az elér Engem. Így bárki, aki az általam leírt eljárás szerint imád Engem, végül eléri a tiszta odaadó szolgálatot.” (Bhāg. 1.27.49-53)
A mūrti-imádat folyamata annyira fontos és különleges az Úr számára, hogy egy figyelmeztetéssel is szolgál mindazoknak, akik megpróbálják ezt a folyamatot akadályozni: „Aki ellopja a félistenek vagy a brāhmaṇák [papok] tulajdonát, függetlenül attól, hogy azt eredetileg ő maga vagy valaki más adományozta nekik, annak százmillió évig ürülékben élő féregként kell léteznie. Nemcsak a lopás elkövetője, hanem mindenki, aki segít neki, aki a bűnre ösztönözte vagy egyszerűen csak jóváhagyta azt, szintén részesülnie kell a következményekben a következő életében. Részvételük mértékének megfelelően mindannyiuknak arányos következményeket kell elszenvedniük.” (Bhāg.11.27.54-55)
Több mint ötezer évvel ezelőtt Śukadeva Gosvāmī is elmagyarázta a Śrīmad-Bhāgavatamban az Úr mūrtija imádatának módját, ezzel az imával kezdve: „ ’Óh, Uram, Viṣṇu, aki teljes mértékben rendelkezel a hat fenséggel, Te vagy legkiválóbb az élvezők közül, s Te vagy leghatalmasabb! Óh, Lakṣmī anya férje, tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked, akit számtalan társad, például Viśvaksena kísér. Felajánlok neked mindent, ami az imádatodhoz szükséges.’ Az embernek mindennap nagy figyelemmel el kell mondania ezt a mantrát, miközben az Úr Viṣṇut imádja az imádat kellékeivel, például vízzel, hogy megmossa a lábát, kezét és száját, és hogy fürdőt vegyen. Imádata során különféle ajándékokat kell felajánlania Neki, például ruhákat, szentelt zsinórt, ékszereket, illatokat, virágokat, füstölőket és lámpásokat.” (Bhāg.6.19.7)
Śukadeva Gosvāmī hangsúlyozta továbbá a Lakṣmī-Nārāyana mūrti imádatának fontosságát is: „Ha valaki arra vágyik, hogy minden kincsre szert tegyen, akkor az kötelessége, hogy naponta imádja az Úr Viṣṇut feleségével, Lakṣmīval együtt. Imádja Őt nagy odaadással az említett folyamat szerint. Az Úr Viṣnu és a szerencse istennője együtt rendkívül hatalmasak. Ők adnak meg minden áldást, és Ők minden szerencse forrásai. Mindenkinek kötelessége tehát imádni Őket, Lakṣmī-Nārāyanát.” (Bhāg.6.19.9)
Újabb példát találhatunk a Prahlāda Mahārājáról és az Úr félig ember, félig oroszlán avatārjáról, Nṛsiṁhadeváról szóló történetben. Ebben Prahlāda elmagyarázza az Úrnak a bhakti-jóga, az odaadó szolgálat kilenc folyamatát. A vers így hangzik:
śrī-prahlāda uvāca
śravanam kīrtanam viṣṇoḥ
smaranam pāda-sevanam
arcanam vandanam dasyam
sakhyam ātma-nivedanam
„Prahlāda Mahārāja így szólt: Hallani és énekelni az Úr Visnu transzcendentális szent nevéről, formájáról, jellemzőiről, személyes tulajdonságaitól és kedvteléseiről, emlékezni rájuk, szolgálni az Úr lótuszlábát, tisztelettel imádni az Urat a tizenhatféle kellékkel, imákat mondani az Úrhoz, a szolgájává válni, a legjobb barátunknak tekinteni Őt és mindenünket átadni neki (más szóval szolgálni Őt a testünkkel, elménkkel, és a szavainkkal) – ez a kilenc folyamat tiszta odaadó szolgálatnak számít. Aki az életét annak szenteli, hogy e kilenc folyamaton keresztül Kṛṣṇát szolgálja, azt a legműveltebbnek kell tekinteni, mert tökéletes tudásra tett szert.” (Bhāg.7.5.23) Ebben a versben az arcanam szó azt jelenti, hogy „tiszteletteljes imádatot ajánlani az Úrnak” az istenség arcā vigraha formájábaṇ
A Bhāgavata purāṇában található egy további ajánlás a mūrti-imádatra vonatkozóan. Az Úr Kṛṣṇa idejében, a kurukṣetrai napfogyatkozás alkalmával számos bölcs gyűlt össze. Amikor megkérdezték őket, hogy mi a legjobb módja annak, hogy megszabaduljunk a gyümölcsöző tettek és az érzékkielégítés tettei okozta karmikus rabságtól, így válaszoltak: „Minden kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy a gyümölcsöző munkát ellensúlyozza az, ha őszinte hittel védikus áldozatokat [rituálékat] mutatunk be, és így imádjuk Viṣṇut, az áldozatok urát. A szentírások szemével látó tanult tekintélyek bebizonyították, hogy ez a legkönnyebb módszer a nyugtalan elme lecsillapítására és a felszabadulás elérésére, és hogy ez egy szent kötelesség, amely örömet okoz a szívnek. Ez a legkedvezőbb út a kétszer született [brahmin] rendek vallásos háztartói számára – önzetlenül imádni az Istenség Személyiségét a becsületesen megszerzett vagyonnal.” (Bhāg.10.84.35-37)
Az itt bemutatott történetek közül sok más szentírásokban is megismétlődik, például a Viṣṇu Purāṇában, a Padma Purāṇában, a Varaha Purāṇában és a Brahmā Purāṇában, valamint más szövegekben is. Tehát nem kizárólag a Bhāgavata Purāṇa tartalmazza ezeket a kijelentéseket, ami szintén a fontosságukat jelzi.
Mindebből tehát láthatjuk, hogy a mūrti-imádat több ezer éve a lelki fejlődés védikus folyamatának komoly részét képezi. Úgy mondják, hogy bárki, aki részt vesz a templomi mūrti imádatában, az elérte az összes Véda tanulmányozásával elérhető igazságot.
A BÁLVÁNYIMÁDÁS ÉS A MŪRTI-IMÁDAT KÖZTI KÜLÖNBSÉG
Amit eddig leírtunk, azt bizonyos kultúrákban, például az ábrahámi vallásokban (judaizmus, kereszténység és iszlám) bálványimádásnak nevezik, ami azonnal valami rosszat, hamisat, gonoszat, aljasat és minden bizonnyal téves irányt sugall, ami a pokolra juttat, pogány sátánimádattal vagy más aberrációkkal, hamis istenek imádatával kapcsolatos dolgokat idéz fel az elmében. Furcsa, hogy ezeknek a vallásoknak egyike sem rendelkezik egyértelmű elképzeléssel arról, hogy ki is az Isten, vagy hogyan néz ki. De úgy tűnik, arról világos elképzelésük van, hogy ki az ördög vagy a Sátán. Felháborodnak a mūrti-imádat folyamatán, amely a védikus szövegekben a legpontosabban van leírva, de nem tudnak érdemi leírást adni Istenről, vagy az Ő imádatának különböző módjairól. A kereszténységet mindezért nagyobb felelősség terheli, mint bármely más vallást.
Természetesen különbség van a bálványimádás és a mūrti templomi imádata között. Tisztázzuk röviden ezt a kérdést. A Kali-yugában a mindenható pénz imádata a bálványimádás népszerű és könnyen felismerhető formája, ami sokféle módon és formában terjed. A képzeletünk szüleményeinek imádata szintén a bálványimádás egyik formája, amelyet kerülni kell. Nem alkothatunk meg bármilyen formát, és nem várhatjuk el, hogy annak az imádata megfelelő eredményeket hozzon. Meg kell értenünk, hogy az Isten hiteles formája nem valaki képzeletének a terméke, hanem a védikus szövegekben szereplő pontos leírásokon alapul, és az ott megadott pontos szabályok szerint is készül el. Ez az, ami megkülönbözteti a mūrtit a bálványtól. Mindezt a következő hasonlattal világíthatjuk meg. Ha a kormány által felállított hivatalos postaládába dobunk be egy levelet, akkor azt felveszik, és a borítékon szereplő címre kézbesítik. Ha azonban saját postaládát készítünk, a beledobott levél nem jut el sehova. Hasonlóképpen, egy tiszta bhakta vagy ācārya, aki alkalmas arra, hogy Istennel kommunikáljon, alkalmas arra is, hogy meghívja Őt a mūrti formájába. Ekkor Kṛṣṇa elfogadja ezt a formát saját kiterjedéseként, hogy e hivatalos eszközön keresztül fogadja bhaktáinak szolgálatát, imáit, tiszteletét és imádatát.
Meg kell értenünk, hogy miután egy mūrtit beállítottak a templomban a szent rituálék révén, amelyekkel meghívják az Istent, hogy foglalja el a helyét, akkor a mūrti az Úr kiterjesztett formájává válik. Így az Úr arcā–vigraha vagy mūrti-formájának imádatával az ember közel kerülhet az Úrhoz, aki mindenható energiájával elfogadja a bhakták szolgálatát. Az Úr arcā-vigrahája az ācāryák, a lelki tanítómesterek kérésére száll le, és az Úr kiterjesztéseként működik, lehetővé téve számunkra, hogy anyagi szemünkkel lássuk Isten lelki formáját, és elfogadja a bhakták szolgálatát. Másképp a legtöbb ember számára nagyon nehéz anyagi érzékekkel meglátni a lelkit, legalábbis addig, amíg nem rendelkezünk lelki tudattal. Így a mūrti az Úr indokolatlan kegyének kimutatása is irányunkba.
Azok az ostobák, akiknek nincs lelki érzékelésük, vagy nem ismerik a szentírásokat, úgy vélik, hogy a mūrti csupán anyagi elemekből áll, és így nem lelki, hanem anyagi dolog. Nem tudják és nem fogják fel, hogy az Úr, aki mind az anyagi, mind a lelki energiák ura, az anyagit lelkivé, a lelkit pedig újra anyaggá tudja alakítani. Így Ő mind lelki, mind anyagi formában megjelenhet, de lelki természete soha semmilyen módon nem sérül. Ez a különbség, és ezt kell megérteni. Amikor az ember ezt megérti, akkor a darśana, vagyis a mūrti megtekintése nem csupán a tisztelet és imádat kifejezése, hanem megnyitja a kapcsolatot a bhakták és Isten között: a bhakták látják a mūrtit, és a mūrti látja a bhaktákat. Különleges kölcsönhatás alakul ki a bhakták és a mūrti között, amely új szintre emelt élményt ad és magasabb szintű szeretetteljes odaadó kapcsolatot nyit meg. Ekkor már a mūrti nem csupán kő, festék, fa, drágakő, stb., hanem maga az Isten, az élet vibrálása, amelyet a Legfelsőbb Végtelen kinyilatkoztat a végtelenül parányi élőlénynek.
Indiában és másutt is sok helyen mesélnek bizonyos mūrtikhoz és különböző templomokhoz kapcsolódó történeteket arról, hogy a mūrti hogyan viszonozta a bhakták szeretetét, vagy más módon mutatta meg az Úr mūrti formájának legfőbb lelki természetét. Jagannātha Purīban számtalan kedvtelés zajlott le a Jagannātha-mūrtik és a bhakták között. Ezek közül sok fel van jegyezve, elolvasható és élvezhető, ami azt mutatja, hogy a mūrtikkal folytatott ilyen kedvtelések, amelyeket egyesek csodáknak neveznek, az ősi időktől napjainkig folytatódtak.
A védikus hagyományban számos spirituális tekintély és ācārya volt, akik magas szintű megvalósítást, Isten iránti szeretetet és az Úrral való kapcsolatot értek el a mūrti révén. Köztük van Rāmanujācārya, Madhvācārya, Vallabhācārya, Śrī Caitanya, valamint Jñānadeva, Nāmadeva, Kabir, Tulasidas, Meera Bai, Ekanātha, Tukarāma, Rāmadasa és sokan mások, akiknek a mūrtikkal folytatott kedvteléseit feljegyezték. Az ilyen fejlett bhakták életrajzainak olvasása különösen inspiráló lehet.
Még Śrī Ādi Śaṅkarācārya is különleges kapcsolatban állt a templomi mūrtival. Néhányan talán megkérdőjelezik, hogy ez miként lehetséges, hiszen Śaṅkarācārya imperszonalista volt, aki úgy tartotta, hogy Istennek nincs végső formája, hanem személytelen marad, a Brahman-ragyogás formájában. Ha azonban egy kicsit tanulmányozzuk a történelmet, láthatjuk, hogy nemcsak különleges kapcsolata volt az Úr mūrtijával, hanem különböző templomokban is mūrtikat állított be. Tudjuk róla, hogy Śiva lingát állított fel gokarnai maṭhájában, imádta a mūrtit Rameśvaramban, megépítette a Kāmākṣi-ammam templomot és beállította Devī mūrtiját Kanchipuramban, meglátogatta Tirupathīt, ahol olyan slókákat szavalt, amelyek dicsőítették Bhagavān Venkateśvara alakját, a lábától a fejéig. Miután egy sziklára Śrī Cakrát emelt, megépítette a Śṛṅgeri Maṭhát, és imádta Śaradā Devī formáját. A szülőhelyén, Kaladiban, anyja számára templomot épített, ahol beállította a családi Kṛṣṇa mūrtit, amely ma is látható. Számos alkalommal járt a Guruvayur templomban is. Utazásainak vége felé Śrī Śaṅkara Badrināthába ment, ahol az Úr Viṣṇu megjelent előtte, és elmondta neki, hogy a mūrtija az Alakānanda folyóban pihen. Utasította, hogy vegye ki, és helyezze el egy templomba. Ezt követően Śaṅkara kiemelte a folyóból a Badrinārāyana mūrtit, megépített és felszentelt egy templomot, és ott helyezte el Nārāyana mūrtiját. Bevezette a pūjákat, brāhmaṇa papokat hozatott Keralából, és megfelelő képzés után kinevezte őket hagyományos templomi papoknak.
Egyértelmű tehát, hogy Śrī Śaṅkara Indiai különböző részein ajánlotta és bevezette a mūrtik imádatát a sanātana-dharma gyakorlása és megőrzése, valamint az emberek személyes lelki fejlődése érdekében.
A fenti bizonyítékok alapján összegzésképpen kijelenthetjük, hogy a védikus hagyományban az ősi idők óta mindig is jelen volt a templomi mūrti-imádat, amelynek tagadhatatlan a fontossága és ősi eredete.