Srila Prabhupada a védikus tanításról

„A védikus civilizáció a fiúkat már életük kezdetétől első osztályú brahmac§r¦ként [cölibátusban élő tanulóként] nevelte. Gurukulába, a lelki tanítómester iskolájába jártak, és önfegyelmet, tisztaságot, igazságosságot és sok más jámbor tulajdonságot tanultak. A legjobbak később alkalmassá váltak arra, hogy az országot irányítsák.” (SSR 6.4)

„Minden ötéves gyermeket lehet nevelni, s a K¥¢£a-tudat megvalósításával élete nagyon rövid időn belül sikeres lesz. Sajnos azonban sehol a világon nem tanítják K¥¢£a-tudatra a gyerekeket. A K¥¢£a-tudatos mozgalom vezetőinek oktatási intézményeket kell nyitniuk a világ minden táján, hogy a gyerekeket tanítsák, egészen ötéves koruktól kezdve. Ezek a gyerekek nem lesznek hippik vagy a társadalom elkényeztetett gyermekei. Ellenkezőleg: mindannyian az Úr bhaktáivá válhatnak, s akkor automatikusan az egész világ arculata megváltozik.” (S.Bh. 4.12.23 m.)

„Az emberi létformában tehát az oktatási rendszernek olyan tökéletesnek kell lennie, hogy segítségével az ember megértse bensőséges kapcsolatát Istennel, Vi¢£uval. (…) Az emberi életformában életre kelthetjük Istenhez fűződő örök kapcsolatunkat — és ez kell legyen az oktatás célja. Valójában ez az élet és az oktatás tökéletessége.” (S.Bh. 7.6.2 m.)

“Ha a lelki tanítómester őszinte, s a tanítvány nagyon komoly, a tudás jönni fog. Ez a titok nyitja. Jaszyá dévé pará bhaktir yathá dévé tathá gurau. (Svetásvatara-upanisad 6.23)

A védikus tudás azok előtt tárul fel, akiknek feltétlen hitük van az Úrban és a lelki tanítómesterben. A védikus társadalomban ezért minden gyereket automatikusan a gurukulába [a lelki tanítómester otthonába] küldenek, akár a király fia, akár más származású. Még Krisnának is kellett gurukulába járnia.

Van egy történet arról, amikor Krisna egyszer az osztálytársaival az erdőbe ment, hogy száraz tűzifát gyűjtsön a lelki tanítómesterének. Hirtelen hatalmas zivatar kerekedett, s a gyerekek nem találtak ki az erdőből. Az egész éjszakát ott töltötték, és rengeteg viszontagságon mentek keresztül. Másnap reggel a gurujuk, a tanítójuk a többi tanítvánnyal értük jött, s megtalálta őket. Tehát még Krisnának is, akit mi a Legfelsőbb Úrnak ismerünk el, gurukulába kellett járnia, és szolgálnia kellett a lelki tanítómesterét, akár egy cselédnek.

A mi gurukulánkban minden gyerek megtanulja, hogyan legyen nagyon engedelmes, és hogyan éljen egyedül a gurujáért. Kezdettől fogva azt tanulják, hogyan legyenek a legkiválóbb engedelmes tanítványok. A guru ekkor szeretetből, a szívét kitárva átad nekik mindent, amit tud. A pénz szóba sem kerül. Szeretet és tanítás az alapja az egésznek.” (Úton önmagunk felé 3. fejezet)

„A modern társadalom jelentős eredményeket ért el a tömegek oktatása terén, az emberek „azonban boldogtalanabbak, mint valaha, mert az oktatás az anyagi fejlődésre helyezi a hangsúlyt, miközben teljesen mellőzi az élet legfontosabb aspektusát, a lelki életet.
Ami a vidyát (tudást) illeti, már az első mantra világosan elmagyarázta, hogy a Legfelsőbb Úr mindennek a tulajdonosa, ha pedig megfeledkezünk erről a tényről, tudatlanok vagyunk. Minél inkább elfelejti valaki ezt az igazságot, annál inkább a sötétség rabja lesz. Ebből a szempontból tehát egy istentelen társadalom, melynek célja az úgynevezett „oktatás” fejlesztése, még nagyobb veszélyeket rejt magában, mint egy olyan civilizáció, melyben az emberek kevésbé „műveltek”. (…)”

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)