Környezetpedagógia: Az erkölcsi-vallásos nevelésen nyugvó természetvédelem

A környezeti nevelés fontosságára a figyelmet a ’70-es években hívták fel az ökológia fogalmának használatba vételével. A környezeti nevelés lényegében magatartás- és viselkedésformáló folyamat, melynek célja a környezeti tudat kialakítása, ezen túlmutatva a proszocialitás megalapozása. (Lükő István: Környezetpedagógia)

Mi is ez a környezeti tudat? A környezet egészét átlátó, problémáira fogékony, a környezet egészével szemben felelősségteljes személy gondolkodásmódja. A proszocialitás az egyének közötti, illetve csoport és csoport közötti segítő életmódként értelmezhető. Kialakítását sok esetben nem konkrétan a környezettan vagy biológiai tárgyú tanórák, hanem éppen a lelki-vallásos nevelés segíti elő.

A környezetpedagógia egyszerre a környezetről, a környezetben és a környezetre történő nevelés. Ismeretátadás a körülöttünk tapasztalható világról, szocializáció és az emberi morál és magatartás kialakítása. Mindent átfogó tudásról beszélhetünk, ide értve az olyan tantárgyakat is, mint a kémia, fizika, biológia. E tapasztalatok jó részét a környezettel való interakciók során szerezhetjük meg, de az univerzum természeti jelenségeit – egészen az atomelméletig – meghökkentő pontossággal mutatják be a védikus szentírások is, így a Srímad-Bhágavatam.

A hagyományos védikus oktatásban a természeti környezettel való békés együttélés nem elvont idea, hanem egy konkrét belsővé tett igény. A gyermekek vallásos-lelki nevelésben részesülnek, ami kiváltja az erkölcstant. Ez az erkölcsi alap aztán egy életen át elkíséri a gyermeket és megalapozza a környezetvédelem tanítását.

A védikus oktatás környezetfelfogásában Isten áll a középpontban, ennél fogva a természeti környezet az Ő saját tulajdona, amelyre a hívő – felnőtt és gyermek – vigyázni köteles. Az élőlények által elfogadott testek is az Úr tulajdonát képezik, ezért a gyermek megtanul vigyázni saját testére, egészségére, hogy azt eredményesen tudja használni az Úr szolgálatában.

A természeti környezet meggondolatlan pusztítása ellenkezik az erőszakmentesség ősi, védikus elvével. „Az ahimszá  —  erőszakmentesség — azt jelenti, hogy nem szabad semmi olyat tennünk, ami másoknak fájdalmat okoz, vagy amivel megzavarunk másokat.” A hívő a teremtés fenntartására, és ezen belül a ritka, emberi életforma megtartására is törekszik.

Molnár László Környezeti etika című könyvében arról ír, hogy a környezet védelme puszta környezetvédelmi szabályozásokkal nem elég hatékony, ez belső igénnyé kell váljon. A környezettudatos életmód kialakításához az erkölcsi nevelés alapelveit hívhatjuk segítségül, így a munkát, értékóvó magatartást, karitativitást és a fegyelmezettséget. Ezek az elvek párhuzamba állíthatók a vaisnavizmus által a vallás négy alapelveként meghatározott tételekkel, melyek a kegyesség, lemondás, tisztaság és az igazmondás.

A védikus szentírások elítélik az ember örökös nyereségvágyát és a pénzügyi siker hajszolását. Ennek gyökereként az irigységet, mint a legnehezebben feloldható káros jellemvonást jelölik meg. A versenyhelyzetek és irigység fenntartása helyett a szentírások az önismeretet és a lelki fejlődést javasolják.

A környezeti nevelés legszebben a természetről és a természetben való nevelésben mutatkozik meg, ami rendkívül nehezen valósul meg a mai modern oktatásban. Amikor a gyermekek hetente néhány órában egy tanterembe zárva, könyvekből madarakat rajzolgatva próbálják megismerni a természetet, és az akvarisztika vagy a hobbi-hörcsög tartása jelenti a kapcsolatot a természettel, akkor valójában egy elvont, steril tudást szereznek. Ez a felperzselt vidék, a kiégett, gyökereitől elszakadt ember pótléka.

Krisna-völgyben saját oktató kiskerttel rendelkezik az iskola, otthon is van kertjük a tanulóknak, és bekapcsolódnak a közösségi kertészkedésbe. Már korán megismerik a tehenek gondozásának módszertanát, a környezetbarát háztartásvezetés alapjait, s hogy miként termeljék meg saját élelmiszerszükségletüket. Azt is megtanulják, miért érdemes a fenntartható, környezetbarát életvitelre áttérni a városi kizsákmányoló életmódról. Így ők egyszerre a környezetről, a természetben, és világunk jövőjéért folytatnak tanulmányokat. Bár minden gyermek így nevelkedne!

A természeti környezet megismerése és megóvása a természet önértékének védelmén túl az emberiség céljait is szolgálja. Bartha Elek Vallási terek szellemi öröksége című művében kiemeli, hogy a természeti környezet, vagyis a táj, a hitélet kialakulására és a vallásgyakorlás típusára is hatással van. Ezért alapvető fontosságú a természeti környezet megóvása eredeti állapotában. A környezeti hatások egy bizonyosfajta vallásos életvitelt eredményeznek, ami pedig a környezettel való bánásmódot viszont is alakítja.

A Környezeti nevelési stratégia (Nemzeti Alaptanterv kiegészítő része) a vallások és környezetvédelem témakörének kapcsolhatóságára az alábbi javaslatokat teszi:

–           a szeretet, mint tudatos döntés újra felfedezése,

–           a szelídség és alázat lelkületének alakítása,

–           az elég tudatának és az egyszerűségnek a kialakítása,

–           a szemlélődés és meditáció, mint a természetben való gyönyörködés képessége,

–           igazságosság tanulása,

–           a hosszútávú gondolkodásra nevelhet az öröklétbe vetett hit és a reinkarnáció tana,

–           megbocsátás képessége,

–           lemondás általi önfegyelem megszerzése,

–           áldozatvállalás másokért,

–           rendszerezett életmód elsajátítása,

–           lassításra és az idő és hely megszentelésére hívja fel a figyelmet,

–           az ártatlanság, mint emberi tulajdonság kifejlesztése kívánatos.

Fodor Kata

Cimkék: