Mindannyian vonzódunk a természet szépségéhez. Hogy mi az oka ennek? Íme néhány idézet, ami megválaszolja e kérdést.
“A művészek, akiket elbűvöl a csodálatos teremtés, jobban teszik, ha teljes elégedettségük érdekében az Úr gyönyörű arcát nézik. Az Úr arca a szépség megtestesülése. Amit gyönyörű természetnek neveznek, az nem más, mint az Úr mosolya, s amit a madarak édes dalának hívnak, az az Úr suttogó hangja.” (Srímad-Bhágavatam 1.11.26 magyarázat.)
Hasonlóan a Nap fénye az Úr transzcendentális testéből áradó lelki sugárzás részleges visszatükröződése:
“… a Nap fénye pedig ugyanúgy a [lelki ég ragyogásának] brahmadzsjótinak a tükröződése. A brahmadzsjóti, a lelki ragyogás hasonló módon a Legfelsőbb Úr testének tükröződése.” (Srímad-Bhágavatam 3.26.3 magyarázat)
Valójában tehát az anyagi természet azért ilyen szépséges, mert a teremtőjét mintázza. Azonban a Legfelsőbb Személy és az anyagi természet szépsége között jelentős különbség fedezhető fel. Erről szól a következő idézet:
“A természet szépségét, amely az embert csodálattal tölti el, az Úr transzcendentális teste torz visszatükröződésének lehet tekinteni. Ezért aki vonzódik az Úr szépségéhez, az nem vonzódik többé az anyagi természet szépségéhez, noha nem becsüli le azt. A Bhagavad-gítá (2.59) leírja, hogy aki a param-hoz, a Legfelsőbbhöz vonzódik, azt nem csábítja többé semmi sem, ami annál alacsonyabb rendű.” (Srímad-Bhágavatam 3.8.24 magyarázat)
Ez alapján egyértelmű, hogy a természet szépsége messze alul marad a Teremtő szépségéhez képest. Ha a természet szépségéről az Úr Krisna gyönyörű arca jut eszünkbe, akkor ez segít Krisna-tudatosan szemlélni e világot. Ha azonban pusztán csak gyönyörködünk az anyagi természet vonzó jelenségeiben, és nem jut eszünkbe annak alkotója, akkor azzal csak elfecséreljük az időnket.