Sokféle mantráról találhatunk leírást az ősi indiai szentírásokban, melyek segítséget nyújtanak a törekvő transzcendentalisták és a gyakorló yogīk számára a megvilágosodás és a felszabadulás felé vezető ösvényen. Valóban segítenek a mantrák a transzcendens megtapasztalásában? Mi jót remélhet tőlük az istenszeretetben elmélyedni vágyó vallásos ember?
Amantra szó jelentése meglehetősen összetett. Egy aránylag egyszerű magyarázat szerint két részre oszthatjuk ezt a szanszkrit eredetű kifejezést: manas és trayate. A manas szó elmét vagy tudatot jelent, a trayate pedig azt, hogy felszabadítani. A mantra tehát azt a hangot, illetve azoknak a szavaknak a kombinációját jelenti, amely felszabadítja az elménket, a tudatunkat. Itt rögtön több kérdés is felmerülhet bennünk: Hogyan is néz ki egy mantra? Mi az elme? Mi alól kell felszabadítani az elmét?
A mantra
A védikus írások, India ősi szent iratai sokféle mantráról adnak leírást. Vannak olyan mantrák, amelyekkel gyógyítani lehet. Indiában még ma is élnek olyan orvosok, akik például kígyómérget tudnak semlegesíteni mantrák segítségével. Pusztításra is lehet használni a mantrákat, s ezekre szintén találunk utalást a védikus írásokban. Az egyik ilyen mantra-fegyver a brahmāstra, amellyel a beavatottak az általunk ismert atomfegyvereknél is pusztítóbb energiákat képesek az ellenfelükre szabadítani. Ez hihető, hisz manapság is hallhatunk arról, hogy hanghullámokkal hidakat vagy falakat lehet lerombolni, csak érteni kell a tudományát. Ebből is láthatjuk, hogy a hangvibrációnak rendkívüli ereje van. Ezek viszont mind anyagi hangvibrációk, melyek anyagi hatással rendelkeznek. Vannak azonban olyan mantrák is, amelyeknek lelki hatásuk van. A továbbiakban ezekkel szeretnénk foglalkozni.
A lelki hatással rendelkező mantrák közül az egyik legismertebb az oṁ vagy oṁkāra, amely három hangból – a, u, és m – áll. Az „a” hang a Legfelsőbb Úrra, az „u” hang az Úr belső energiájára, az „m” pedig az élőlényekre utal. Általában a Himalájában meditáló misztikus yogīk vibrálják ezt a szent szótagot, a felszabadulás reményében.
Egy másik közismert mantra a Hare Kṛṣṇa mah§-mantra: Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare, Hare Rāma Hare Rāma, Rāma Rāma Hare Hare. Azért „mahā”, azaz nagy mantra ez, mert a Hare Kṛṣṇa mah§- mantra tartalmazza az összes többi mantra erejét. Emellett míg a többi mantra sikeres vibrálása bonyolult szabályok követését feltételezi, addig a Hare Kṛṣṇa mah§-mantra éneklését nem kötik ilyen szigorú szabályok. Most már hallottunk arról, milyen is egy mantra. Mi köze lehet azonban a mantrának az elménkhez, s hogyan szabadítja azt fel?
Az elme felszabadítása
Az elmét szabad szemmel ugyan nem látjuk, de a létezését három szimptóma – a gondolat, az érzés és az akarat – alapján tapasztalhatjuk. Az elme síkján jelennek meg először a gondolataink, amelyek érzelmeket indukálnak. Ezen érzelmek alapján fogadunk vagy utasítunk el valamit. Ez alapján fejlesztünk ki ragaszkodást vagy gyűlöletet egy bizonyos dologgal szemben. Egy érzelmi síkon élő ember általában a hangulata alapján dönt, ezért ha például egyik nap úgymond bal lábbal kel fel, akkor később a nap folyamán akár ok nélkül is megsérti az egyik ismerősét vagy munkatársát, s emiatt kénytelen másnap bocsánatot kérni tőle. Ez az eredménye a szabályozatlan elme működésének. Hasonlóképpen okoz nekünk is szenvedést az elménk, ha nem szabályozzuk, s ezeket a kínokat kielégítetlen vágyak, gyűlölet, félelem, túlzott aggodalom stb. formájában tapasztaljuk meg. Ily módon ezek a hétköznapi esetek is ráébreszthetnek bennünket annak a szükségességére, hogy az elménket igenis szabályoznunk kell. Ez a szabályozás szabadítja fel végül az elménket az érzelmek uralma alól, és juttat el egy magasabb tudatsíkra.
A szabályozatlan elme nagyon sok szenvedést képes okozni nekünk, s ezek a szenvedések az elme szennyeződései miatt kerülnek felszínre. A mantrák, a lelki hangvibrációk megtisztítják az elménket, s ezáltal felszabadítanak bennünket e függő helyzetből, hogy igazán szabadon cselekedhessünk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a tökéletesen megtisztult ember mentes mindenféle érzelemtől, hanem azt, hogy az érzelmei megtisztultak, és nem a szenvedése, hanem a boldogsága forrásává váltak. A mantrázás végső célja pedig a Legfelsőbb Személy iránti tiszta szeretet elérése, s ez a valódi lelki eredmény.
A védikus szentírások azt is elmondják, hogy miként szennyeződik be az elménk. Mi valójában nem ezek a halott testek vagyunk, hanem élő lelkek, mivel azonban már időtlen idők óta kapcsolatban állunk az anyaggal, tudatunkat beszennyezte az anyagi környezet. Ezt az anyagi környezetet m§y§nak, illúziónak nevezik. Az illúzió az oka annak, hogy az önmagában élettelen anyagi testtel azonosítjuk magunkat, s megpróbáljuk az uralmunk alá hajtani az anyagi természetet. Eközben persze mind jobban belebonyolódunk szövevényes hálójába. Ez valójában a tettek és visszahatásaik szövevényét jelenti, amit más szóval karmának neveznek. A karmánknak köszönhetően kapunk egy bizonyos testet, s az illúzió hatására teljes mértékben elmerülünk a testi cselekedetekben. Az elménket befedő szennyeződés pedig különbözőképpen nyilvánul meg, például kéjvágy, düh, illúzió, büszkeség, mohóság és irigység formájában. Ezek a szennyeződések az okai minden gyötrelmünknek. Az éneklés hatására fokozatosan megtisztulunk ezektől a szennyező elemektől, melyek úgy borítanak be minket, mint a tükröt a por. Nem tudunk megfelelően használni egy olyan tükröt, amelyet befed a por, mivel nem látunk benne semmit. Ha viszont megtisztítjuk, akkor minden gond nélkül láthatjuk magunkat. Hasonlóképpen kell megtisztítanunk az elménk poros tükrét az önzés, a büszkeség és társaik szennyétől, s így képesek leszünk megpillantani igazi önvalónkat.
A Hare Kṛṣṇa mantra az Istenség Legfelsőbb Személyisége neveiből áll. A Védák e mantra éneklését tartják a leghatékonyabb folyamatnak az elménk, a tudatunk megtisztítására. A Legfelsőbb Személy és az Ő neve nem különböznek egymástól, ezért az Ő nevét kiejtve elnyerhetjük közvetlen társaságát. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy kapcsolatba kerüljünk a Legfelsőbbel. Tökéletlen anyagi érzékeinkkel nem vagyunk képesek megpillantani a lelket, s mivel Ő a Legfelsőbb Lélek, ezért Őt sem láthatjuk jelen szemünkkel. Viszont kegyesen megjelenik előttünk saját szent nevén keresztül, s ha képesek vagyunk nagy figyelemmel és odaadással énekelni és hallani a szent nevet, akkor közvetlenül tapasztalni fogjuk a jelenlétét. Ez mindenki számára lehetséges, aki erős hittel énekli a szent nevet. Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Thākura (20. sz.), a védikus írások egyik kiemelkedő szaktekintélye mondta azt, hogy ne akarjuk látni Istent, hanem cselekedjünk úgy, hogy Ő akarjon látni minket. A szent név éneklése az a folyamat, amellyel – ha megfelelően végezzük – felkelthetjük a Legfelsőbb Úr figyelmét.
Azt is szokták mondani, hogy nem mindegy, milyen emberek társaságát keressük. Ha részegesekkel cimborálunk, akkor előbb-utóbb mi is iszákosak leszünk. Ha tolvajokkal tartunk fenn baráti kapcsolatot, akkor idővel nekünk is meggyűlik a bajunk a karhatalommal. Ha viszont a szentek társaságát keressük, akkor magunk is szent életűvé válunk. Hasonlóképpen, ha a szent nevet énekeljük, akkor – mivel a név nem különbözik az Úrtól, akit teljes tudás, boldogság és öröklét jellemez – mi is hasonló lelki tulajdonságokra teszünk szert. Ez a Hare Kṛṣṇa mantra misztériuma, mely csupán addig marad misztérium a kedves olvasó számára, amíg ki nem próbálja éneklését: Hare Kṛṣṇa Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa Hare Hare, Hare Rāma Hare Rāma, Rāma Rāma Hare Hare.
Śacīsuta dāsa
A cikk megjelent a Vissza Istenhez Magazin 8. számában.
