Szerencsenapon húzhatjuk Krisna szekerét!

Admin Hírek

Különleges csillagzat alatt karneválozhatunk, asztrológiai szerencsenapra esik idén a Szekérfesztivál! Súlytalanul a siker felé.

2013. július 13. Különleges dátum. Szekérfesztivál Budapesten, amikor is ismét karneváli hangulatban, csodálatosan feldíszített szekéren húzzák végig Krisna-hívők és érdeklődők az Úr Krisna egyik különleges formájának, Dzsagannáthnak szekerét. Az Univerzum Ura védikus-hindu hagyományok szerint évente egy alkalommal elhagyja pihenőhelyét, a templomot, és „körbejár a városban”, hogy hívei megcsodálhassák és szolgálhassák, kedvébe járhassanak.

A Krisna-hit szerint az Istenség Legfelsőbb Személyisége, vagyis az Úr Maga abszolút, azaz teljes, mindent áthat és minden pompás tulajdonság legjavával is rendelkezik. Nem elég a hívők számára, hogy Isten a templomban van, hiszen az Úr mindennek létrehozója és fenntartója, mindenhol jelen van – a legjobb, ha közvetlen, őszinte és mély, személyes kapcsolatra törekszünk vele. Ő az élet adója, a fenntartó, olyan, akár egy édesapa. Isten anyagi formában is jelen van világunkban. A templomokban történő oltári imádat és jelenléte a fesztiválokon azért nagyon fontos, mert a fizikai megtapasztaláson, az érzékeinken keresztül képesek vagyunk sokkal jobban felfogni Őt. Isten tulajdonságokkal, méghozzá csodálatos tulajdonságokkal rendelkezik. Nem olyan Személy, aki valahol fent a magasban láthatatlanul létezik, és el kell képzelnünk. A Szentírások pontosan bemutatják és az útmutatásoknak megfelelően a hívők megpróbálják ábrázolni az Ő rendkívüli tulajdonságait.

A Krisna-hívők számára a Szekérfesztivál a nyári fesztiválok félidejét és egyben budapesti csúcspontját jelenti. Ezen a napon igazán áldásos adományozni vagy pl. tojás és tejmentes süteményeket sütni és a fesztivál szekerére feladni a menet kezdete előtt egyfajta felajánlásként. Nem csak azért, mert az út közben felajánlott finomságokat ki is osztják a résztvevők között – egy igazi indiai fesztivál rendje és módja szerint. Ne azért adományozzunk, hogy kapjunk! Adjunk szívből és tapasztalni fogjuk a viszonzást – mondják a hívők – sőt már most is tapasztalhatjuk, hiszen életben vagyunk, van élelmünk, tiszta ivóvizünk, és ha bajba is kerülünk, a zuhanás végén mindig van, aki elkap! A hívők vegán finomságokat készítenek és várnak a fesztiválra. Gyümölcsöket, natúr, sótlan magvakat vagy virágokat visznek a díszítéshez. Az igazi áldás az együttműködésben és a kölcsönösségben rejlik, s abban, hogy annak ajánljuk fel szerény adományainkat, akitől mi magunk is mindent kaptunk.

A Szekérfesztivál alkalmával a hívők Krisnára és az Úr Caitanyára, 15. századi formájára, valamint egy ősi történetre emlékeznek, amely a szekéren húzott Istenszobrok történetét beszéli el. Az Úr Caitanya, aki Krisna egy alászállt formája, több mint 500 évvel ezelőtt maga is megrendezte a szekérfesztivált Puriban, s a szekéren visszahúzta Krisna istenszobrát szeretett barátaihoz, a gopíkhoz. Ez az út nagyon fontos jelkép, azt a vágyat, őszinte erőt fejezi ki, ahogyan az élőlények, a lelkek vágyakoznak és haladnak Isten felé, s ahogyan az Úr is vágyakozik az Ő híveihez. A Szekérfesztivál az egymásra találás, a megérkezés ünnepe. Hívők százai és ezrei találkoznak össze ilyenkor az ünnepi menetben.

A Szekérfesztivált ma már nem csak Indiában rendezik meg, hanem a holdnaptár szerint, a megfelelő időpontban a szekér városról városra vándorol, s körbejárja az egész földet. Nincs még egy ilyen fesztivál, amely New Yorktól Sydneyig, Tokiótól Londonig keresztülszelné a világot – s talán ez a csodálatos áramlás is az olimpiai lángra emlékeztet bennünket az összefogás egy másik szép jelképére.

Ráadásul idén a Szekérfesztivál napja egy különleges asztrológiai időponttal, az év egyik legkedvezőbb napjával is egybeesik. Ezen a napon különösen szerencsés esküvőt tartani, tűzceremóniát megcsodálni, imádkozni, adományozni, tartós dolgokba kezdeni! Ebben mind része lehet a fesztivál látogatóinak! Az ünnepi menet délelőtt 10 órakor indul a Hősök teréről és a zenés sétát követően India Fesztivállal folytatódik a Vörösmarty téren.

Ezen a napon egy dolog biztosan kihagyhatatlan – ez pedig a szekér köteleinek húzása. Nem, igazán nem kell nagy erőt kifejteni, elég néhány percig beállni a sorba. A kötelek húzása azonban – azt mondják – megszabadítja a lelkeket minden bűnös tett visszahatásától. Ha pedig nincsenek többé a sors súlyos terhei, tiszta lappal indulhatunk a jövőnek, ez pedig a siker maga! Idén mindenképpen ott kell lennünk!

Részletes program

10.00 Szekérfesztivál – ünnepi menet indulása a Hősök teréről
(mutatványosok, gólyalábasok, lovasok, virágszekér)
13.00 Szekér érkezése a Vörösmarty térre, az India Fesztivál és vásár kezdete – megnyitó beszédek
13.15 Tradicionális indiai zene
13.45 Tánckavalkád a mesés Indiából
14.00 P R O M I S E – pantomim előadás
14.30 Bharata-natyam – India ősi tánca
14.45 Kapcsolódj! Jógabemutató – Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola
15.15 Mridanga dobshow – Krisna-völgyi Srí Prahláda Általános Iskola
15.45 India táncai
16.00 Bhajana – indiai zene, Nitai Bhavana das (Csató Péter, ex-Replika)
16.30 India ősi kultúrája – előadás
17.00 Ahol minden lépés egy tánc… – indiai táncbemutató
17.15 Tombola – sorsolás, színes nyeremények
17.30 Mridanga dobshow – az indiai agyagdob hangjai
17.45 Kirtana – indiai zene, vendég: Oroszország
18.15 Meghökkentő gondolatok – India filozófiája – előadás
19.00 A szekér hazatér – India Fesztivál zárása
(a programváltoztatás jogát fenntartjuk)

Támogatói est és díszvacsora
Annak érdekében, hogy az idei, jubileumi fesztivált is sikeresen lebonyolíthassuk, a hagyomány szerint, egy színes, kulturális programmal egybekötött támogatói vacsorát szervezünk. Az est során lesz lélekemelő indiai muzsika, tradicionális táncbemutató, és egy előadás a Szekérfesztivál történelméről, és jelentőségéről, melyet közösségünk vezetőlelkésze, Sivaráma Szvámi tart majd.

A vacsorán való részvétel minimális támogatási összege 12000 forint/fő, de ha van lehetőségük többel támogatni, hálával fogadjuk.

A vacsora időpontja 2013 .07. 11. 18:00.
Helyszín: Paulay Terem (1061 Budapest, Paulay Ede u. 9.)
Belépőjegyek az estre: 0630 405 8867 telefonszámon, vagy [email protected] (Mohan dásznál)

Fodor Kata
www.krisna.hu