Megfelelő útmutatással bárki képes a hétköznapi ételt lelki szubsztanciává alakítani.
Rendkívül ritka jelenség, amikor valami anyagiból lelkivé válik, ám mi, bhakták mégis naponta – sőt, gyakran naponta többször is – részesei lehetünk ennek. Ez akkor történik, amikor a fel nem ajánlott étel prasādammá, vagyis az Úr által megszentelt étellé válik.
Amikor még kezdő bhakta voltam Montrealban, egyszer szerveztünk egy programot a McGill Egyetem campusán. A szórólapon ez állt: „Legyetek a tanúi, ahogy az anyag a szemetek láttára lelkivé alakul át.” Ez a cím minden bizonnyal sok ember érdeklődését felkeltette. A program során a templom elnöke tartotta az előadást, amely ebben témában csúcsosodott ki. Végül így szólt: „Rendben, akkor most fog megtörténni. Látni fogjátok, ahogy a szellem a szemetek előtt megnyilvánul.”
A hallgatók izgatottan várták a folytatást. Behozták a fel nem ajánlott ételeket tartalmazó tálat – az aznapi lakomát –, és a Pañca-tattva (az Úr Caitanya és négy legfőbb társa) képe elé helyezték. Ezután egy bhakta meghajolt, csengetett egy kis csengővel, és elmondott néhány mantrát. Végül felállt, és kijelentette: „Íme, itt van! Hétköznapi ételt hoztunk be, ami most lelki szubsztanciává alakult át.” És mielőtt bárki is kifogást emelhetett volna, így folytatta: „A bizonyíték az lesz, ha megeszitek, és meglátjátok, milyen hatása van.”
Ahogy Kṛṣṇa mondja: pratyakṣāvagamaṁ dharmyaṁ: „…megvalósítása révén közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról.” (Bhagavad-gītā 9.2), vagyis ebben az esetben a bizonyíték kétségtelenül a kóstolásban rejlik. Akik már kóstolták Kṛṣṇa prasādamját, azok tudják, hogy rendkívüli hatással bír, és elfogyasztása egészen más élmény, mint az olyan étel fogyasztása, amelyet nem szeretettel és odaadással ajánlottak fel az Úrnak.
Tehát mikor válik az étel valóban prasādammá? Természetesen akkor, amikor felajánlják. De ahhoz, hogy egy felajánlás sikeres legyen, azt el is kell fogadni. Amikor Kṛṣṇa elfogadja, amit felajánlunk Neki, akkor az prasādammá válik. A prasādam szó „kegyet” jelent, és a Bhagavad-gītában (2. 65) az Úr Kṛṣṇa ezt mondja: prasāde sarva-duḥkhānāṁ hānir asyopajāyate: „Az Úr kegyének elfogadása megsemmisít minden szenvedést.” Ezért, amikor prasādamot eszünk (vagy, ahogy mondani szoktuk, „megtiszteljük”), felemelő érzés kerít hatalmába. A prasādam megsemmisíti múltbeli bűnös cselekedeteink következményeit. Rūpa Goswāmī szerint ez „nagyon kedvező” érzést kelt bennünk.
És mi is az, amit az Úr elfogad? Maguk az ételek? Kṛṣṇa a Bhagavad– gītában (9.26) azt mondja: aśnāmi prayatātmanaḥ. „Ha valaki szeretettel és odaadással áldoz egy levelet, egy virágot, egy gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, Én elfogadom azt.” Vagyis azt mondja: „A bhaktit fogadom el.” Felajánlhatunk egy levelet, egy virágot, gyümölcsöt, tejet vagy ghível készített ételeket, de az odaadás az, ami ezeket az ajándékokat eljuttatja Kṛṣṇához, és ez az, ami arra készteti Őt, hogy elfogadja azokat. A Śrī Īśopaniṣad 5. mantrája ezt mondja: tad dūre tad v antike – bár Kṛṣṇa nagyon messze van, mégis nagyon közel. Tehát bárhol is legyünk, amikor valamit felajánlunk Kṛṣṇának, az odaadás közvetlenül odahozza hozzánk Őt.
Fel kell azonban ismernünk, hogy nem minden felajánlás áll azonos szinten, hanem mindig függ a bhakta természetétől. Bár a bhaktákat sokféleképpen lehet kategorizálni, ebben az esetben három típust vehetünk figyelembe: a saját érdek által motivált, a tiszta és a szeretettel teli bhaktákat. Következésképpen felajánlásaik is e három kategória egyikébe tartoznak majd.
A saját érdekből végzett felajánlás
A saját érdek által motivált felajánlás az, amikor valamit úgy ajánlunk fel Kṛṣṇának, hogy cserébe valamilyen anyagi hasznot várunk, például az anyagi szenvedéstől való megszabadulást: „Ha ezt odaadom Kṛṣṇának, akkor jólétben fogok élni, egészséges leszek, a gyermekeim megfelelő házastársat fognak találni”, és így tovább. Vagy valaki mondjuk azt kívánja, hogy megszabaduljon a szenvedéstől, vagy felépüljön egy betegségből – ez a saját érdek által motivált felajánlás. De még ez a motivált felajánlás is kétféle módon történhet.
Ha a felajánlás a guru-parampara, azaz a tanítványi láncolat révén történik, akkor Kṛṣṇa elfogadja, mert a tiszta bhakták nagyon kegyesek, és az elszánt bhakták felemelése érdekében könyörögnek Kṛṣṇának, hogy fogadja el szerény felajánlásaikat. Más szavakkal, a guru-paramparához tartozó bhakták tisztasága az, ami a tisztátalan felajánlást tiszta felajánlássá alakítja át. Ha azonban egy, a saját érdekei által motivált személy csak a saját szeszélye szerint teszi a felajánlást, a guru-paramparától függetlenül, akkor a felajánlás nem válik prasādammá. Ám az ilyen felajánlásoknak is van értékük abban az értelemben, hogy az illető azt gondolja: „Legalább ezt felajánlom Kṛṣṇának.”
Természetesen bármilyen módon is gondolnak az emberek Kṛṣṇára – akāma, sarva-kāma, mokṣa-kāma, vagyis anyagi vágyak nélkül, anyagi vágyakkal telve, vagy a felszabadulást kívánva –, az jótékony hatással bír. Minden esetben fokozatosan megtisztulnak. De hacsak Kṛṣṇa nem tanúsít rendkívüli kegyet, nem fogadja el a hátsó szándékkal felajánlott ételt. Yasyaprasādan na gatiḥ kuto ‘pi: „A lelki tanítómester kegyének hiányában senki sem tud előrehaladni.” (Gurvāṣṭaka 8) Kṛṣṇa nem fogad el semmit, hacsak az nem a guru-paramparán keresztül érkezik.
Gyakran felmerül egy érdekes kérdés a gyülekezet tagjaival vagy az új bhaktákkal kapcsolatban, akik még nem kaptak avatást: az általuk felajánlott étel prasādamnak számít-e vagy sem? Ebben az esetben figyelembe kell vennünk a tanítványi láncolat erejét. A tanítványi lánc nem korlátozódik az avatott bhaktákra. Ha valaki egy felhatalmazott vaiṣṇavától utasítást kap arra, hogy ételt ajánljon fel, akkor Kṛṣṇa elfogadja az ő felajánlását. Kṛṣṇa nem utasítja el az őszinte szándékukat, mert ezek az emberek valójában elfogadják a guru–paramparát, még ha nem is mentek még keresztül a dikṣa folyamatán.
A tiszta felajánlás
A felajánlás második típusa a tiszta felajánlás, amikor egy bhakta azért ajánl fel valamit Kṛṣṇának, hogy örömet szerezzen Neki. A bhaktának nincsenek önző indítékai, ő csak az Úrnak akar kedveskedni. Ezért otthon ételt ajánl fel egy képnek, egy mūrtinak vagy egy śālagrāma-śīlának. A templomban pedig a tiszta szívű pūjarīk igyekeznek Gaura-Nitāi és Rādhā-Kṛṣṇa kedvében járni. De még ebben a kategóriában is kétféle felajánlás létezik: a szabályozott és a spontán. A szabályozott felajánlást kötelességből végzik, minden szabályt és előírást betartva. A bhakta a felajánlások másik típusánál is mindent pontosan úgy végez, ahogy kell, de az Úr iránti spontán ragaszkodásból fakadóan. Egy ilyen bhaktában van bizonyos mértékű szeretet, és nem elsősorban a kötelességtudat hajtja: „Ezt azért teszem, mert a guru és a śāstra így tanította nekem.” Ugyanakkor azzal, hogy a guru és a śāstra tanításai szerint cselekszenek, a bhakták felébresztik Kṛṣṇa iránti természetes vonzódásukat, és szeretetből, spontán módon hajtanak végre odaadó cselekedeteket. Ez a szeretet kissé eltér az érett lelki szeretettől, de őszinte. Mindazonáltal mindkét tiszta felajánlást a guru-paramparán keresztül kell megtenni.
A prasādam is más ebben a kategóriában. Amikor kötelességből ajánlasz fel valamit Kṛṣṇának, Ő is kötelességből fogadja el. Úgy érzi, kötelessége ezt megtenni. A Bhagavad-gītában (3.24) Kṛṣṇa így szól: „Ha Én nem végezném többé az előírt kötelességeket, romba dőlnének a világok.” Kṛṣṇa kötelességtudatból cselekszik. De úgy véli, hogy a Neki meghódolt bhakták közül az a legkedvesebb számára, aki szeretettel ajánl fel neki dolgokat. Következésképpen Kṛṣṇa viszonozza ezt: szeretetteljes ragaszkodással válaszol a bhaktának.
Természetesen felmerül a kérdés: Vannak-e különböző fajta prasādamok? A válasz pedig: igen. Kṛṣṇa azt mondja: ye yathā mām prapadyante tāṁs tathaiva bhajāmyaham: „Mindenkit aszerint jutalmazok meg, amilyen mértékben átadja magát Nekem.” (Bhagavad-gita. 4.11) Attól függően, hogy milyen minőségű és mennyiségű odaadással tesz valaki felajánlást Kṛṣṇának, a felajánlás annak arányában válik prasādammá. Érdekes megjegyezni, hogy egy bhakta képessége, hogy megízlelje a prasādamot, arányos azzal, hogy milyen mértékben képes prasādamot felajánlani. Más szavakkal, a bhakták ugyanolyan mértékben képesek felfogni és megízlelni a prasādam lelki természetét, amilyen mértékben azt ők maguk is megnyilvánítják.
A tiszta szeretettel végzett felajánlás
A harmadik fajta felajánlás az, amelyet tiszta szeretettel végeznek. Amikor a bhakták eljutnak a szeretetteljes odaadás szakaszába, Kṛṣṇa közvetlenül elfogadja a felajánlást a kezükből, és ugyanolyan módon viszonoz velük. Kṛṣṇa örök társai ilyen szeretetteljes odaadást tanúsítanak a lelki világban, ahol Ő közvetlenül azzal foglalkozik, hogy megízleli a bhaktái által felajánlott sokféle szeretetet.
Mi tehát itt a különbség, és hogyan válik a prasādam lelkivé? Az étel a felajánlás előtt és után is ugyanúgy néz ki, de valójában az történik, hogy Kṛṣṇa viszonozza a bhakta odaadását azzal, hogy megnyilvánítja svarūpa–śaktiját, vagyis daivī-prakṛtijét, belső lelki energiáját, annyira, amennyire a bhakta megengedi. A „megengedi” alatt azt értem, hogy olyan mértékben, amennyire a bhakta akarja, vagy amilyen minőségben és mennyiségben odaadó szolgálatot végez. Amikor Caitanya Mahāprabhu Jagannātha Purīban tartózkodott, és megkóstolta a Jagannātha-prasādamot, elragadta annak extatikus íze. Dicsőítette a prasādamot, és közvetlenül érezte az ételbe keveredő, Kṛṣṇa lótuszajkáról származó nyál ízét. Ezután Kṛṣṇa ajkainak érintésének hatását is dicsőítette.
Ez történik, amikor valaki szeretetteljes odaadással kóstolja meg az Úrnak felajánlott ételt. Kétségtelen, hogy ebben az esetben Caitanya Mahāprabhu képessége, hogy megízlelje a prasādam erejét, meghaladta azokét a brāhmaṇákéét, akik azt felajánlották az Úr Jagannāthának. Ennek ellenére ez a prasādam Kṛṣṇa belső energiája. Nem különbözik Kṛṣṇától, és dinamikus. Egy szeretetteljes bhakta többet érzékelhet a prasādamban jelen lévő lelki erőből, mint amennyi eredetileg megnyilvánult az ételt felajánló pūjarī számára.
Gondoljunk csak Prahlāda Mahārāja és Mirabai példájára is: mindkettőjükkel mérget itattak, de nagyfokú szeretetteljes odaadásuknak köszönhetően a méreg nektárrá változott, és nem volt hatása. Miért van ez így? Mert mind a méreg, mind a tápláló étel része az anyagi világ relatív természetének. De amikor szeretettel felajánlunk valamit Kṛṣṇának, akkor Kṛṣṇa sac-cid-ānanda ereje megnyilvánul az ételben, így a méreg ugyanolyan prasādam lesz, mint egy pakora.
Életünk felajánlása
Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy a „felajánlás” csupán a prasādam, vagyis a Kṛṣṇának felajánlott étel lehet. A bhakták egész életüket áldozatul ajánlják fel:
yat karoṣi yad aśnāsi
yaj juhoṣi dadāsi yat
yat tapasyasi kaunteya
tat kuruṣva mad-arpanam
Kṛṣṇa azt mondja: „Ó, Kunti fia! Ajánld fel Nekem mindazt, amit cselekszel, eszel, felajánlasz vagy elajándékozol, valamennyi lemondásoddal együtt!” (Bhagavad gītā 9.27) Végső soron a bhakta minden lélegzete felajánlás: amikor a bhakták alszanak, mert meg kell őrizniük testüket Kṛṣṇa szolgálatához, akkor az alvás is felajánlássá válik az Úr számára; az étkezésük, amellyel testüket táplálják, hogy egészségesek maradjanak Kṛṣṇa szolgálatához, szintén felajánlás az Úr számára; amikor bármit kapnak – ételt, szappant, pénzt –, mindezeket felajánlják Kṛṣṇának. Új Vraja-dhāmában bármit is szereznek vagy kapnak a bhakták, azt először Rādhā-Syāmasundarának, a helyet uraló mūrtiknak ajánlják fel egy tálcán, amelyet az oltár elé helyeznek. Így természetessé válik az a gyakorlat, hogy mindent Kṛṣṇának ajánlanak fel.
Meg kell tanulnunk, hogyan ajánljunk fel mindent. Reggel korán kelünk, és az első dolgunk az, hogy imádságokat ajánlunk fel az Úrnak. Nem szórakozásból énekeljük a Hare Kṛṣṇát, hanem Kṛṣṇa dicsőítésére szóló felajánlásként. És amikor valaki így él, akkor bizonyos értelemben a felajánlás cselekedete feleslegessé válik (bár a bhakták példamutatásképpen mégis megteszik), mert az ilyen bhakták mindig abban merülnek el, hogy mindent Kṛṣṇa kedvéért tegyenek. Ezért: yo me bhaktyā prayacchati – a bhakti már ott van, és Kṛṣṇa nagyon vágyik rá, hogy elfogadja. Valójában Kṛṣṇa a bhakták nyomában jár, hogy a nap minden pillanatában, testük minden mozdulatában és minden gondolatukban, amelyet odaadó szolgálatukkal kapcsolatban megnyilvánítanak, elfogadja szerető odaadásukat.
Végső soron erre törekszünk, és ezt teszik a szerető bhakták: Kṛṣṇáért élnek, és így minden, amit tesznek, Kṛṣṇa-tudatossá válik – vagyis prasādammá. A tehénpásztor fiúk egyszerűen csak leülnek Kṛṣṇával, és nekilátnak az ebédnek az elemózsiás tarisznyájukból – nem ajánlják fel előtte Kṛṣṇának. Amikor felajánlanak valamit Neki, az ebédcsomagjukból vesznek ki valamit, és közvetlenül Kṛṣṇa szájába teszik. Vagy akár le is harapják egy édesség-golyó felét, majd azt mondják: „Ó, Kṛṣṇa, nézd csak, milyen csodálatos íze van ennek az édességnek!” – és a maradékot Kṛṣṇa szájába teszik. Yo me bhaktyā prayacchati: ez csupán a szeretetük megnyilvánulása. A felajánlás formális és technikai részletei már nem fontosak, mert Kṛṣṇa csak a szeretetre és az odaadásra vágyik. Valójában csak ez érdekli Őt. És akár Yaśodā anya kínálja fel a tejét, akár a gopīk a testüket, akár a tehenek a tejüket, vagy amikor a tehénpásztor fiúk birkóznak és ugrálnak Kṛṣṇa vállán – minden prasādammá válik, mert minden a szeretet felajánlása.
A Kṛṣṇa-tudatban tehát az a feladatunk, hogy ebben a prasādam-világban éljünk, és ezáltal magunk is prasādammá váljunk. Ezt állapítja meg Kṛṣṇa a Bhagavad-gītában (4.24), amikor azt mondja: brahmārpaṇam brahma havir brahmāgnau brahmaṇā hutam …: „A Kṛṣṇa-tudatban teljesen elmerülő ember bizonyosan eljut a lelki birodalomba, mert teljes mértékben átadja magát a lelki tetteknek.” Ha arra gondolunk, hogy mindent felajánlunk Kṛṣṇának, ha fizikai cselekedeteink is felajánlások Kṛṣṇának, ha a szavaink felajánlások Kṛṣṇának, akkor végső soron mi magunk is Kṛṣṇa számára tett felajánlássá válunk – vagyis prasādammá. Kṛṣṇa pedig mindig nagyon vágyik arra, hogy megkóstolja a Neki szóló szeretetteljes felajánlásaink megannyi csodálatos ízét.
Forrás: Dandavats.com
Fordító: Gieler Gyöngyi M