„A csomag útja” elnevezésű ételosztó program márciusban Cserépváralja és Kerecsend településekről indult útjára, s most Hajdú-Bihar megyében folytatódik.
Az ételkiszállító szolgáltatás célja a halmozottan hátrányos helyzetű vidéki lakosság megsegítése. Az élelmiszeradományok e program keretében olyan vidéki kistelepülésekre jutnak el, ahol az idős vagy beteg személyeknek, illetve a többgyermekes nagycsaládoknak nem áll módjukban egyetlen olyan ételosztó pontra sem elutazni, ahol rendszeresen segít a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, s olykor más segélyszervezet sem elérhető.
A Krisna-hívők népkonyhai étkeztetésük mellett a fővárosban és vidéki nagyvárosokban több családsegítővel is együttműködnek, és heti 5 napon át nyújtanak szolgáltatást. Mindezen túl a különféle természeti és ipari katasztrófáknál, pl. árvízi ételosztásban segédkeznek – így legutóbb Boszniában.
„A krízisre odafigyel a világ, de ez itt az Isten háta mögött van…” – mesélte egy korábbi ellátott az egri telephely által szervezett akció során. „A csomag útja” program célja éppen azokat a személyeket elérni, akik úgy érzik, hogy magukra maradtak, akik kistelepüléseken élve azt tapasztalják, hogy mindenféle krízis nélkül – amikor a társadalom vagy a média igazán odafigyelne rájuk – egyszerűen elfelejtkeztek róluk és nincs mód kitörni, sem a távoli segítséget igénybe venni. Nagyon sok családnak ezeken a településeken még arra sincs pénzük, hogy a közeli nagyvárosokba beutazzanak az egyébként ingyenes ellátásért.
Heves megye után most a debreceni régióban folytatódik a projekt. Június 7-én, Hajdúhadházán tartanak meleg ebéd és tartós élelmiszercsomag osztást a Krisna-hívők, valamint színes kulturális programmal is kedveskednek a résztvevő családoknak, különösen a gyermekeknek. A községben a Hajdú Gondoskodó Szociális Szolgáltató Központtal együttműködésben osztanak élelmiszert a szervezet regisztrált tagjai számára, 12-14 óráig. Így mintegy 80 család számára juttatnak el csomagot és további 150 adag meleg ebéddel vendégelik meg a leginkább rászorulókat. Mindemellett játékok és ruhák közül válogathatnak a résztvevők.
Az akció másnapján a hagyományos vasárnaponkénti debreceni ételosztáson is emelt adagszámmal (250 ebéd) és további 200 élelmiszercsomag kiosztásával készülnek a helyi hívők, itt természetesen a debreceni családsegítő jelöli ki az ellátottakat.
2014 a Krisna-hívők közössége életében a gyermekek éve. A hívők Isten adományaként tekintenek a gyermekekre és úgy gondolják, hogy minden felnőtt legfontosabb kötelessége a róluk való helyes gondoskodás. Ide tartozik az is, hogy a gyermekek alapvető szükségleteinek biztosításával, mint a megfelelő élelmiszerek, elgördítsünk egy szorongató akadályt az élni akarás vagy éppen a tanulmányok útjából. Talán megdöbbentő, de a Gallup közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint ma Magyarországon a gyermekek fele éhezik. Közös erővel tehetünk ellene!
Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány KHB 10201006-50280678