A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola november 20-án negyedik alkalommal rendezte meg az évről-évre látogatottabb és elismertebb Létkérdés Konferenciát, immár hagyományosan a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozata hivatalos programjának keretében. Az idei konferencia témája: A HALÁL, helyszíne pedig a szokásos Gólyavár (Budapest, ELTE BTK) volt.
A téma kiválasztását az indokolta, hogy a halál az élet talán legnehezebb “létkérdése”, de mégsem kap elég figyelmet. Ennek oka, hogy az “élményközpontú” modern életben szinte minden tabuvá válik, ami a szenvedésre vagy a lét elkerülhetetlen végességére utal, hiszen veszélyezteti az élet élvezetére irányuló emberi törekvéseket és az azok értelmébe vetett hitet. A konferencia arra hívta fel a figyelmet: egyáltalán nem mindegy, hogyan készül fel valaki erre a minden ember életében bizonyosan elkövetkező eseményre, hogyan éli azt át, és mi történhet vele a halála után.
Az előadók a téma hazai szaktekintélyei, valamint a világvallások tudós teológusai voltak. Az első előadás a halál művelődéstörténeti jelentéseiről szólt Pilling János thanatológus és pszichiáter tolmácsolásában, aki rendkívül látványos képekkel és filmrészletekkel tette még hangulatosabbá amúgy is kitűnő produkcióját. Ezután Gaura Krisna dász (Tóth-Soma László, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektora, vallásfilozófus) következett, aki nagy ívű áttekintést adott a halál vaisnava értelmezéséről, a szentírásokat és a védikus pszichológia fogalomrendszerét használva fel mondandójának alátámasztására. Hegedűs Katalin társadalomkutató, a hospice mozgalom egyik vezetője és szervezője pedig a haldoklás, a meghalás emberibbé tételének fontossága mellett érvelt gyakorlati, valamint tudományos kutatói és oktatói tapasztalataira alapozva, gazdag kép- és adatanyaggal illusztrálva előadását.
A konferencia különlegessége a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotójának, Nádas Péter írónak az előadása volt, aki saját halálközeli élményét mesélte el és értelmezte – amelyet megírt Saját halál című nagysikerű könyvében. Ezt követően a vallási kerekasztal beszélgetés résztvevői – Béres Tamás evangélikus lelkész, Cser Zoltán buddhista szóvivő, Dr. Kránitz Mihály katolikus teológus és Sivaráma Szvámí vaisnava teológus – is értelmezték Nádas Péter halálközeli élményét saját vallásuk szemszögéből. A rendkívül izgalmas beszélgetést, amelyben az elhangzottakat kommentálva részt vett Nádas Péter is, Sonkoly Gábor történész vezette. A teológusok megvitatták azt a kérdést is, hogy a halál igazságszolgáltatás-e az élőlények számára? Bár több lényeges pontban alapvetően különbözött a véleményük, de abban mindannyian egyetértettek, hogy az Abszolút Igazságot – Istent – sokféle úton meg lehet közelíteni, melyek mindegyike hitelesnek tekinthető.
A konferenciára Isvara Krisna dász (Tasi István kultúraantropológus) „tette fel a koronát”: „Egy életem, egy halálom? Tudományosan ellenőrzött beszámolók előző életekről” című előadásával. A szkeptikusok alapállását felvéve végül mégis „kénytelen volt” arra a következtetésre jutni, hogy Ian Stevenson professzornak az előző életek létét rendkívül hatalmas és tudományosan is támadhatatlan adathalmazzal bizonyító munkássága még őt is meggyőzte a reinkarnáció létezéséről.
A végig kitűnő hangulatú konferencián mintegy 400 fő vett részt, akik között szép számmal voltak orvosok, társadalomtudósok és diákok.
A konferencia előadásai és beszélgetései letölthetők a www.letkerdes.hu honlapról, ahol megtekinthetők a vetítések és a konferenciáról készült fotók is.