Mindenekelőtt legyünk reálisak! Tény, hogy a mai gyerekek sok mindent hamarabb csinálnak, mint néhány évtizeddel ezelőtti kortársaik: hamarabb tanulnak meg járni, beszélni, jobban értenek az elektronikai dolgokhoz. A szülők, nagyszülők gyakran mondogatják: milyen okos ez a gyerek! Aztán jön az iskola és vele együtt sokszor a csalódások. Ennek okairól egy külön tanulmányt lehetne írni, de az egyik oka véleményem szerint az, hogy a szülők nincsenek tisztában gyermekük képességeivel. Azt látják csak, amit látni akarnak. Nagyon kevés az olyan gyerek, aki mindenből kiemelkedő. Persze az általános iskolában egy kis odafigyeléssel, szorgalommal még lehet valaki kitűnő tanuló, de a középiskolában már kiderül kinek mi a gyengéje, vagy éppen erőssége.
Nagyon fontos, hogy gyermekünkben ne csak a hibákat, a gyengeségeket vegyük észre, hanem értékeljük, támogassuk abban, amiben jó. Lehet, hogy éppen nem megy neki túl jól a matek, de ahelyett hogy ezt folyton az orra alá dörgölnénk, dicsérjük meg azért, ha szépet rajzolt. Ne érezze folyton azt a nyomást, amit a mai rohanó világ teljesítmény-centrikussága diktál, mert a túlzott elvárások, a sok kudarcélmény hatására lesznek gyermekeinkből frusztrált, kiábrándult tinédzserek. Mindenki tehetséges valamiben, s ezért szülő és pedagógus közös feladata ezt feltérképezni, és a további tanulmányaiban az irányba terelgetni, hogy ezt a tehetségét minél jobban kibontakoztathassa. Persze a gyengébb eredményeket sem kell csak úgy elkönyvelni, hiszen a képességek, készségek fejleszthetők. Pályám során sokszor voltam részese annak a csodának, hogy egy gyerek „megtáltosodott”.
Az egyik kisdiákom számára három évig kínlódás volt a matematika, negyedikre ő lett a legjobb fejszámoló az osztályban. Egy másik tanítványom úgy érkezett az oviból, hogy nem tudta, hogyan kell az ollót megfogni. Év végére csodálatos munkák kerültek ki a kezéből. Ha egy gyengébb képességű gyermek kellő odafigyelést, segítséget kap, az eredményei is javulhatnak. Ugyanakkor még egy jó képességű gyermek is, ha nem figyelnek rá, elkallódhat.
Milyen segítséget nyújthat a szülő?
A legfontosabb a törődés. És ez ne csak a szokványos kérdések feltevésében merüljön ki, hogy: „Mi volt ma az iskolában?” „Kész a leckéd?”. Szánjuk időt a gyerekre, beszélgessünk el vele őszintén a problémáiról, érezze a szeretetünket, támogatásunkat. Mutassunk példát nekik, hiszen a gyermek a tőlünk kapott mintát fogja később a saját életében is alkalmazni. Ahogy a Srímad-Bhágavatam írja: ”Aki nem tudja felszabadítani a gondjaira bízott élőlényeket, akik az ismétlődő születés és halál útját járják, az soha ne legyen tanítómester, apa, férj, anya, imádott istenség.” A példamutató, Istennek tetsző élet gyakorlása a legjobb tanítás gyermekeink számára.