Október első hete minden évben, világszerte az erőszakmentesség jegyében telik. Október első napjaiban ünnepeljük a Vegetáriánus Világnapot, az Erőszakmentesség Napját és az Állatok Világnapját is. Mi is különleges programmal készülünk!
Az élőlények tisztelete
A védikus szentírások tanítása szerint minden élőlény minőségileg egyenlő az Úrral. Mindez természetesen nem csak az emberekre, hanem valójában minden előlényre, az állatokra, a növényekre is vonatkozik, így a Krisna-hívők tisztelik és segítik a fejletlenebb létformába tartozó élőlényeket is. Az élet tisztelete jegyében, s nem pusztán egészségügyi, vagy a jelenleg divatos életmódok alapján követik a vegetáriánus/vegán életmódot.
“Az alázatos bölcsek igaz tudásuk révén egyenlőnek látják a tanult és szelíd bráhmanát, a tehenet, az elefántot, a kutyát és a kutyaevőt [a kaszton kívülit] is.” (Bhagavad-gítá 5.18.)
Azt a szemléletet próbáljuk népszerűsíteni, tanítani embertársainknak, hogy azzal, hogy tiszteletben tartjuk más élőlények életét, vegetáriánusként egy az egészségnek kedvező életvitelt tudunk kialakítani, de egyúttal sokat teszünk a lelki tisztulásunkért is.
“Aki tartózkodik a húsevéstől és kedves minden teremtménnyel szemben az a menedékükké válik, és elnyeri bizalmukat… Sokáig él és mindig egészséges marad. Az erény, amit a hústól való tartózkodás révén szerzünk, oly hatalmas, hogy nem lehet még olyan ajándékokkal sem egyenlővé tenni, mint az arany, a tehén vagy a föld.” Mahábhárata (Anusasanika Parva).
Vegetarianizmus, mint állatvédelem
Hazánkban rengeteg állatvédő szervezet munkálkodik, de lehetetlen annyi állatot megmenteniük, amennyi valójában bajban van, vagy erőszakos halállal kell szembenézzen. A vegetáriánus/vegán életmód nem csupán az egyén étkezési szokásairól szól, hanem arról is, hogy elutasítjuk az állatok tömeges megölésével előállított élelmiszerek fogyasztását. Ebben a szellemben Ételt az Életért Programunk is kizárólag vegetáriánus ételekkel látja el a rászorulókat nap mint nap.
Annak érdekében, hogy üzenetünk szélesebb körben elfogadottabbá és az állatvédők körében is követendő példává válhasson, év elején együttműködést kezdeményeztünk a NOÉ Állatotthon vezetőségével, önkénteseivel. Az Alapítvány országosan elismert az árván maradt állatok megsegítése érdekében végzett önzetlen munkájáról. Találkozásunkkor kiderült, hogy szemléletünk sok szempontból azonos, így a két szervezet összefogásával nagyobb hatékonyságot érhetünk el az állatvédelem különféle területeinek bemutatása során. A lelki vezetőnkkel, Sríla Sivaráma Swámíval folytatott beszélgetés során kialakítottunk egy közös irányvonalat, meghatároztuk céljainkat, melyek mentén támogatóink körében, és a médiában is bemutathatjuk majd az állatvédelem egy magasabb szintjét.
Az év során több közös rendezvényen is részt vettünk, ahol támogattuk egymás programjait. Az Ételt az Életért Program Gyermeknapi ételosztásán, valamint a Krisna-völgyi Búcsúban is nagy sikert aratott a kisállatsimogató, de hasonlóan kedvező fogadtatásról számolhatunk be egyéb ételkostólókkal, közös főzésekkel színesített állat-centrikus rendezvényekről mint például a Pet Fest, a Boxer Fajtamentő Nap, a Cica Nap, vagy a NOÉ Gyermeknap, csak hogy párat említsünk.
Állatok Világnapja – tarts velünk!
E törekvés folytatásaként szeretnénk meghívni mindenkit a NOÉ Állatotthonba, az október 5-i Állatok Világnapja alkalmából tartott rendezvényünkre. A program rendkívül színes: rengeteg gyermekprogram, kutyás bemutató, ételkóstoló, főzőshow, karma-labirintus, környezetvédelmi bemutató, lovaglás stb. várja a látogatókat. A rendezvény keretében a két szervezet hivatalos együttműködési megállapodást ír alá, amely részletesen bemutatja közös munkánk céljait, elvi hátterét.
Úgy gondoljuk, hogy bár a Krisna-völgyben működő Tehénvédelmi Központtal, Öko-völgy Alapítványunk működésével, a területünkön folytatott biogazdálkodással, és természet- és madárvédelmi programmal, valamint a vegetáriánus életmód hirdetésével sokat teszünk az állatok védelméért, együttműködésünk által törekvéseink hatványozódnak. A közös munkának köszönhetően bemutathatjuk a NOÉ Állatotthon iskolalátogatási programjait is, segítjük rendezvényeiket és szilárd elvi, filozófiai hátteret biztosítunk.
A részletes program itt:
Cím: NOÉ Állatotthon (Budapest XVII. ker. Csordakút utca 138634/1 hrsz.)
Belépő: 500 Ft (amely egy vegetáriánus menüre szóló ebédjegyet is tartalmaz)
Reméljük felkeltettük az érdeklődésed. Szeretettel várunk a rendezvényen, akár önkéntes segítőként, akár vendégként, családostul.
Ha szeretnéd önkéntes munkával támogatni a rendezvényt, jelezd az alábbi e-mail címen: [email protected]
Köszönjük!