Sok indiai nő számára a szári olyan viselet, melyet inkább csak ritka, ünnepi alkalmakra vesznek fel, nem úgy tekintenek rá, mint a szürke hétköznapok hasznos öltözékére. Sokkal jobban kedvelik a fazonra készített nadrágot vagy a salwaar kameezt (pujabi nadrág, kurtával, dupattával), minthogy egy 6 méter hosszú, szabadon alakítható anyagdarabbal ügyetlenkedjenek. Egy új tanulmány, melyet az indiai gyökerekkel rendelkező ryadhi kutató végzett el, ezt a gondolkodást a feje tetejére állítja, és bebizonyítja, hogy az indiai szári messze túlszárnyalja a nyugati öltözéket, ha másban nem is, egy dologban biztos: a hőszigetelésben. Egy termoszhoz hasonlóan a szári képes viselőjét melegen vagy hűsen tartani a külső hőmérsékletnek megfelelően. Minden a pallun múlik – a tanulmány szerint. Annak függvényében, hogyan ráncoljuk a pallut, vagy redőzzük a vállak előtt, válogathatunk egy pulóver és nadrág melege, illetve egy nyári szoknya és blúz hűs érzete között.
A kutatás eredményét múlt hónapban az LG Electronics dél-koreai kutatócsoportja, valamint a Californiai Egyetem kutatói tették közzé az Architectural Science Review c. magazinban. A tanulmány fő szerzője, Madhavi Indraganti – a Prince Sultan University professzora Ryadhban, és az emberi hőérzet kutatója – azt tanulmányozza, milyen hőmérséklet, ruházat és külső levegőáramlás mellett érzi kényelmesen magát az ember. Munkája során Indraganti lakó- és kereskedelmi épületek lakóival/használóival dolgozik együtt, hogy kiderítse, milyen körülmények segítik elő komfortérzetünket hőmérséklet szempontjából, majd matematikai modellek kidolgozásával segíti az építészek munkáját, hogy megtalálják az adott éghajlatnak megfelelő építészeti megoldásokat. Ahogy Indraganti mondta egy interjúban: „A hőmérsékleti kényelemérzet a legősibb feltétele az emberi létezésnek. Ha nem létezne, mi sem léteznénk.”
Az emberi lény csak „könnyű időjárásban”, tehát a hőmérsékleti skála igen szűk sávjában képes életben maradni. Így ezt a skálát azzal szélesítjük, hogy ruhát veszünk fel (vagy veszünk le), és házakat építünk, így még olyan barátságtalan körülmények között is képesek vagyunk élni, mint amilyen az Antarktisz vagy a Szahara. Ám még így sem vagyunk képesek mindig tökéletes körülményeket biztosítani magunknak, s ez befolyásolja is a hatékonyságunkat. Egy 2006-os elemzésben, mely 26 korábbi tanulmányt dolgozott fel a munkahely hőmérséklete és a dolgozók hatékonyságának kapcsolatáról, finn kutatók rávilágítottak, hogy a termelőképesség fokonként emelkedett egészen 20-23 °C-ig, a legmagasabb 21,6 °C-on volt, majd 24 °C felett ismét csökkenni kezdett.
Indraganti és csapata Indiára vonatkozólag is kerestek hasonló adatokat a hatékony munkavégzéshez szükséges optimális hőmérsékletről, de nem sok minden állt rendelkezésre. India nemzeti építkezési protokollja 20 éves irányelveken alapszik, melyhez az ASHARE, egy nemzetközi építőipari közösség által lefektetett, kötelezően betartandó egészségügyi és biztonságtechnikai előírásait veszik alapul. Eltekintve attól, hogy idejétmúlt, a 1992-es ASHARE-től átvett sztenderdek ráadásul nyugati országokban végzett tanulmányokon alapulnak. Ez probléma, hiszen India rendkívül változatos és egyedülálló éghajlattal rendelkezik, a Himalája éghajlati viszontagságaitól kezdve egészen a sivatagig. Ez azt is jelenti, hogy az emberek egészen különbözően tapasztalják meg a számukra kényelmes hőmérsékletet, melyre nincs kitétel az indiai építkezési szabályozásban.
A másik probléma, hogy az ASHARE 1992 előírásai azt feltételezik, hogy az épületekben tartózkodók nyugati öltözéket viselnek – öltönyt, kosztümöt, a nők szoknyát, nadrágot, amely nem jellemző az indiai irodák nagy részére. „Ha ezeket az előírásokat követjük, ez rendkívül hátrányos lesz a környezettel szemben, ismervén az energiahiányt, mellyel szembe kell néznünk.” – tette hozzá Indraganti. Ha az épületeket helytelen hőmérsékleti előírások szerint tervezzük meg, akkor túl hidegek vagy túl melegek lesznek, tehát hatalmas mennyiségű energiára lesz szükség, hogy korrigáljuk azt.
Az effajta problémák vezették el Indragantit az indiai épületek és használóik beható tanulmányozásához. Egyik fő eleme e kutatásnak az indiai szári szigetelőképessége volt.
A kutatás elvégzéséhez Indraganti és csapata egy hőérzékelő bábut használtak, mely külsőre alig különbözött egy hétköznapi próbababától az üzletek kirakatából, belsejében azonban komplikált műszereket helyeztek el, mely az emberi szervezethez hasonlóan képes volt hőt generálni és szétszórni. A bábut egy klimatizált helyiségbe tették a Kaliforniai Egyetemen, Berkleyben, ahol különböző környezeti hatásokat tudtak szimulálni.
Ezt követően 9 eltérő módon öltöztették fel száriba. 7 nyári viselet volt, melyhez könnyű sárga selymet használtak Dél-Indiából (Kalakshetra), egy nehezebb zöld színű, poliészter-pamut keverék, kézi szövésű szárit Karnataka Gadag területéről. Volt két téli viselet, melyen akril kendővel kombinálták a zöld Gadag szárit. Néhány összeállításban ráncolták a pallut, máskor szabadon hagyták. Néha redőzték keresztbe a vállon, és volt, amikor hagyták lógva a hát mögött. Mindegyik összeállításban volt alsószoknya a babán, csóli és alsóruházat. A bábu testhőmérsékletét 34 °C-ra állították, amely hasonló az emberi test hőmérsékletéhez. Végül a kutatócsoport azt vizsgálta meg, milyen hatékonyak a különböző összeállítások a hőveszteség megelőzése terén.
Kutatásuk szerint attól függően, hogy a pallu hogyan volt redőzve, a szári különböző szinten volt képes hőszigetelésre. Ha a pallu befedte a bábu karját, ez 47%-al növelte a hőszigetelést. Ugyanakkor az a szári, melynek palluja ráncolva volt, alacsony hőszigetelő képességgel bírt (0,65 clo-ban mérték), olyan szellős volt, mint egy nyári nyugati viselet, mint például egy magasított nyakú nyári blúz és szoknya. Indraganti szerint: „A szári egy igen dinamikus öltözék!”
A szári támogatói már évek óta mondják ezt. Rta Kapur Christi, textil szakértő és ’A Szári Iskola’ alapítója Delhiben, azt nyilatkozta, hogy a szárinak számos értelmezése létezik Indiában éghajlat szerint, mely segít viselőjének alkalmazkodni az adott időjáráshoz. Szám szerint 108-ról tesz említést ’Az Indiai Szárik, tradíció és azon túl’ c. könyvében 15 különböző államban. A szárinak ez a fajta alkalmazkodási tulajdonsága azért lehetséges mondja, mert: „A szári nem egy strukturált ruhadarab. Bármit lehet belőle készíteni. Nadrágot, rövid vagy hosszú ruhát, alkalmi ruhát. Mindig újat találhat ki az ember – de ez nem egy kimonó!”
Hogy lehet az, hogy a szári, melynek szoknya része oly sok rétegből áll, nem melegít jobban, mint egy egyrétegű, nyugati szoknya? Indraganti kutatása szerint ez a szári okos kialakítása miatt lehetséges. Először is a szári szoknya része kúp alakú, a derék körüli szoros hajtások láb magasságban egy nagyobb körbe nyílnak szét. Ez utat enged a kisebb léghullámoknak, melyek a lábon így fel-le tudnak mozogni a hajtások mozgásából adódóan. Továbbá a derék egy része szabadon van, ami szintén hűsíti a testet. Azok a nők, akik intenzív fizikai munkát végeznek, egy lépéssel még tovább mehetnek. Megemelhetik szoknyájuk elejét, ha a hajtásokat felhúzva betűrik azokat a derékrészen. Ez az egyszerű lépés 40 %-kal csökkenti a szári hőszigetelését Indraganti kutatása szerint.
Kalev Kuklane, a svéd Lund Egyetem hőmérsékleti kutatója, szintén tanulmányozta a szári tulajdonságait. Ő is azt állítja, hogy a szári sokoldalúsága nagy előnyt jelent munka közben, hiszen eltérő hőmérsékletben kell helytállni a nap különböző időpontjaiban. Azoknak, akik sokat utaznak és a hideghez-meleghez egyaránt kell alkalmazkodni, vagy akik nehéz fizikai munkát végeznek, de napközben pihenő időt kapnak, egy könnyen variálható ruhadarab, mint amilyen a szári, igazán megkönnyíti a helyzetét. Így nem kell plusz ruhákat, például kabátot magukkal vinni, és ez így sokkal könnyebb.
„Indraganti kutatása rámutat, mennyit tanulhatunk a hagyományos viseletekből.” – nyilatkozott Kuklane. Az arab férfiak által viselt thawb-ból például, mely nappal védi őket az erős napsugárzástól, éjszaka pedig melegíti őket. Vagy a széles karimájú kalapból, amit a latin-amerikai mezőgazdászok viselnek. E tradicionális ruhadarabok különböző trükköket alkalmaznak, nem bonyolult technológiát.
Indraganti sajnálatát fejezte ki, hogy bizonyos indiai irodák abszurd „ruha-kódot” követelnek meg dolgozóiktól, nem támogatva a tradicionális ruhadarabok viseletét. Ilyen például a bőrcipő és hosszú ujjú ing férfiaknak. Indraganti egy Hyderabadban végzett kutatásában figyelt fel arra, hogy noha a férfiak mind betartották a tőlük elvárt „ruha-kódot” reggel, amikor az irodába jöttek, délutánra már felhajtották ingjeik hosszú ujját és lerúgták cipőiket. „Ha megengedett, hogy az időjáráshoz jobban alkalmazkodó ruhát viseljek, akkor sokkal inkább képes lennének elviselni az időjárás viszontagságait.” – tette hozzá. Meglehet, jót tenne ezeknek az irodaházaknak, ha a dél-indiai lungira váltanának, egy másik ígéretes öltözékre, melynek tanulmányozását Indraganti szintén megkezdte.
Eredeti cikk: Your sari is like a thermos, www.indiacurrents.com, 18 May, 2015
(Leadkép: Peter Rivera piqs.de)