„Először azt kell megtudnunk honnan jöttünk, és akkor tudni fogjuk hova tartunk.”
Általános vélekedés manapság, hogy amit az emberi szem nem lát, és semmilyen műszer sem mutat ki, az nem is létezik. Csak akkor fogadható el valami hivatalosan, ha arról kézzelfogható bizonyíték is a rendelkezésünkre áll. Hatalmas, modern távcsövekkel kémleljük az eget, hátha egyszer megpillantjuk a földön kívüli élet régóta áhított bizonyítékát, de addig is, amíg ez nem történik meg, a téma leginkább csak egy véget nem érő vita forrása marad.
Bármennyire is földhözragadt a gondolkodásunk, ha csak a világegyetem mai tudomány által ismert részét vesszük alapul, elhihetjük-e, hogy több millió bolygó közül egyedül a Földön lehet élet, csak azért, mert mi nem látunk mást? Elfogadhatjuk-e, hogy a földi élet pusztán kémiai elemek véletlenszerű találkozása, ahogyan azt sok mai tudós állítja. És ha a keletkezéskor nem azok az anyagok, és nem olyan arányban lettek volna jelen, akkor most nem is lenne élet? A hihetetlenül bonyolult emberi agy, vagy az elme és az intelligencia kialakulhatott-e kémiai folyamatok során? Vajon biztosak lehetünk-e abban, hogy a hatalmas univerzumban sehol máshol nem alakulhatott ki ilyen, vagy akár ennél sokkal fejlettebb szintű élet? Hogyan épül fel az univerzumunk? Hány univerzum létezik, és ezek hogyan helyezkednek el? Hogyan és miből épül fel az anyagi világ? Mi van az anyagi világon túl? Van-e élet más bolygókon? És ha igen, kik élnek rajta?
Az utazások a védikus univerzumban című sorozat az előbbiekhez hasonló kérdésekre keresi a választ, olyan ősi kinyilatkoztatott szentírások alapján, mint amilyen a Srímad Bhágavatam.
Az univerzum felépítése, működése mindig is foglalkoztatta az emberiséget. Ezzel kapcsolatban rengeteg szakirodalmat találunk, azonban valószínűleg egyik sem lesz annyira átfogó és részletes az ember és környezete keletkezését illetően, mint amit a Védákban olvashatunk. A véda szó „tudást”-t jelent, a Védák India ősi kinyilatkoztatott szentírásai, amelyek a hinduizmus alapját képezik. Ezek szerint az ősi írások szerint két világ létezik: az örökkévaló lelki birodalom és az átmeneti anyagi világ. Utóbbi a teljes teremtés egynegyedét teszi ki.
Az anyagi univerzum
A védikus írások szerint számtalan univerzum létezik, amelyek mindegyike 14 – ezen belül 7 alsó és 7 felső – bolygórendszerre oszlik. A bolygókat vagy bolygórendszereket szanszkritül lokának nevezik, a védikus irodalom szerint pedig számtalan ilyen rendszer létezik.
Az univerzumok alakjukat tekintve hasonlók, vagyis gömb alakúak, ugyanakkor eltérő méretűek lehetnek. Mindegyiket 7 anyagi burok fedi be, amelyek belülről kifelé haladva vastagodnak.
A Srímad Bhágavatam szerint a mi univerzumunk a legkisebb: átmérője széltében és hosszában 4 milliárd mérföld. Függőlegesen valamivel több, ezért formája leginkább egy tojásra hasonlít. Ezt fedi be a 7 réteg – föld, víz, tűz, levegő, éter, hamis ego és mahat tattva (összenergia) –, amelyek mindegyike tízszer vastagabb az előzőnél. A földburok vastagsága az adott univerzum átmérőjének tízszerese.
Egy univerzumon belül a bolygórendszereknek 14 szférája létezik. A 7 felső bolygórendszer alulról felfelé: a Bhúr, a Bhuvar, a Szvar, a Mahar, a Dzsanasz, a Tapasz és a Szatya. A 7 alsó bolygórendszer pedig felülről lefelé az Atala, a Vitala, a Szutala, a Talátala, a Mahátala, a Raszátala és a Pátála. Az univerzum legfelsőbb bolygóját Szatyalokának nevezik, de néha Brahmalokaként is utalnak rá, mivel ez az Úr Brahmá lakhelye. Brahmá a hindu tanítások szerint az univerzum változatosságának és az élőlényeknek a teremtője.
Földünk
A Föld a Bhúrloka bolygórendszerben található, ami a felsőbb bolygórendszerek legalsóbb régióját foglalja magában. Az ősi indiai írások a Földet a szanszkrit Bhú-mandala néven említik. Ez nem csak bolygónkat foglalja magában, hanem a Föld körüli egyéb lakott területeket is, amelyek ebben a Naprendszerben vannak, és amelyeket szabad szemmel nem látunk. Minden univerzumhoz tartozik egy Nap, amely fényével beragyogja és melegen tartja a bolygókat. Bár több olyan égitest is létezik az univerzumban, amely hőt és fényt bocsát ki magából, a Nap nélkül valójában sötétség lenne. Az égen látható sok fényes csillag bolygó (!), amelyek a Nap fényét tükrözik vissza. Ilyen égitest a Hold is. E felfogás szerint minden bolygón lehet élet, és mindig az adott bolygón található életkörülményeknek határozzák meg az ott élő lények testi összetételét. (A Napon élő lények teste például tűzenergiából áll). De nem csak ezek az írások jellemzik gömbként a Földet már jóval azelőtt is, hogy a nyugati világ ezt felfedezte volna. Ebben a témában Nemere István több cikket is publikált, az alábbiakban az ő írásaiból idézek részleteket:
„Érdemes megemlíteni a Gilgames Eposzban található egyik verset, amelyben a főhőst egy gigantikus madár emeli az égbe. Emelkedés közben az ember úgy érezte, hogy „lábai hirtelen ólommá váltak”, a „tenger pocsolyává lett”, „a Föld szélei behajlottak, elgörbültek”. Honnan tudhatta volna Krisztus előtt 2 ezer évvel valaki, hogy a gyorsulás úgy hat az emberre, hogy a lábait alig tudja mozdítani? Vagy, hogy nagyon magasból a tenger összezsugorodik, és, hogy a Föld – gömb alakja lévén – a magasból úgy tűnik, mintha a szélei hajlanának be?
Másik jó példa erre az Örményország vulkáni hegyes vidékén található Medzamor romjai. Ez a város a korai fémkohászat, különösen a réz felhasználásának központja volt, már legalább négyezer évvel Krisztus előtt! Itt ezerkétszáz évvel előbb kezdődött a bronzkor, mint Európában. Medzamor öntöde és kultikus hely volt egyszerre, ahol a réz- és bronzmaradványok között a kutatók nagy döbbenetére acélfogókat is fölleltek. Az előállításuk módjára máig nincs magyarázat. Minket azonban most a környékbeli sziklák érdekelnek. Ezeken nagyon sok vésést, rajzot lehet látni, amelyek sok ezer éve kerültek oda. És lám, mit ábrázol az egyik rajz? A földgömböt. Méghozzá olyan gömböt, amely szemmel láthatóan – és a rajzoló szándékának megfelelően – az ég csillagai, és egyéb égitestek között lebeg a kozmoszban. Így hát nem kétséges: ez a mi Földünk! Annál is inkább, mert négy emberalak is áll rajta. Négy pár láb érinti a Föld felszínét. De hogyan? Úgy, hogy két alak az északi féltekén, vagyis felül, és kettő a délin, vagyis alul áll…fejjel lefelé.”
A témával a Srímad-Bhágavatam is részletesen foglalkozik. Íme egy részlet az egyik versének magyarázatából: „Számtalan anyagi univerzum létezik, s minden egyes univerzumban számtalan bolygó, melyeket a természet különféle kötőerőinek hatása alatt álló, különféle rendű élőlények népesítenek be”. (1.2.34. vers)
A cikksorozat következő részében a ciklikus időszemléletről és a különböző idődimenziókról lesz majd szó.
Baranyai Gyöngyvér (Hariráni Déví Dászí) – vaisnava teológus
Forrás: jogapont.hu