Gyakorta elhangzó mondás, hogy „Utánunk a vízözön!”, ami először XV. Lajos kedvesétől, Pompadour márkinétól hangzott el, s nagyjából annyit tesz, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Úgy tűnik azonban, hogy ezt a mondást kicsit módosítanunk kell arra, hogy „Előttünk a vízözön!”
Véletlen egybeesés lenne?
A régi kultúrák ősi szentírásai (Védák, Gilgames-eposz, Biblia), valamint sok, egymástól földrésznyi távolságra élő nép (indiaiak, kínaiak, sumérek, görögök, zsidók, muszlimok, germánok, lappok, szibériaiak, hawaiiak, indonézek, s az amerikai indián törzsek) mondavilága különböző részletességgel említést tesz a vízözönről. Éppen ezért nem mehetünk el e helyzet mellett annyival, hogy ez mind csak mese, vagy pedig puszta véletlen lenne.
Az özönvízről szóló leírások általános jellemzője, hogy világméretű pusztulás éri a Földet, amelyben a bűnös tettekbe merülő emberiség nagy része elpusztul. Isten sugallatára egy felhatalmazott vezetőjük irányításával néhányan egy hatalmas hajóra magukkal visznek a szárazföldi élőlények minden fajtájából párat. Így a vízözön elmúltával életben maradnak, s ezután mindannyian erényesen folytatják létüket. Az átmenetileg megtisztult világ általuk népesül be újra.
Ezek a motívumok szinte minden esetben ugyanúgy szerepelnek az egymástól időben és térben gyakran igen távoli kultúrák történeteiben, ezért egyáltalán nem logikus azt állítani, hogy véletlen egybeesés lenne, hogy ennyire egyformára sikeredtek.
Többször is megtörtént már?
A zsidó hagyomány három vízözönt említ Kainán, Heróch és Noah (a bibliai Noé) idejéből. Az egyiptomi mondavilágban utalást találunk arra, hogy ez a pusztítás nem csak egyetlen alkalommal történt meg korábban, s az ok minden esetben az emberek bűnös viselkedése volt. A védikus szentírások leírásai szerint is ez egy rendszeres jelenség, s minden Manu (az emberiség vezetője) uralkodásának idején egyszer teljes vízözön árasztja el a Földet. Mivel jelenleg a hetedik Manu idejét éljük, ezért a legutóbbi nagy univerzális korszakig (Brahmā jelenlegi napja) már hét vízözön volt. Így ír erről a védikus irodalom gyöngyszeme, a Bhāgavata-purāṇa:
„Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Óh, király, aki képes vagy legyőzni ellenségeidet! Mától számítva a hetedik napon a három világot (az univerzum alsó, középső és felső tartományát) vízözön árasztja majd el. Amikor mind a három világ a vízbe merül, egy hatalmas bárka jelenik majd meg előtted, melyet Én küldök. Ezután, óh, király, gyűjts össze minden gyógynövényt és magvat, s mindent tegyél erre a nagy bárkára. A hét Ṛṣi (bölcs) és a sokféle élőlény társaságában szállj fel rá. Ne légy szomorú, mert minden nehézség nélkül haladhatsz majd társaiddal a vízözön óceánján, ahol az egyetlen fény a nagy Ṛṣik (bölcsek) ragyogása lesz majd. A bárkát rettentő szelek fogják ide-oda dobálni, ezért a hatalmas Vāsuki kígyóval rögzítsd a szarvamhoz, hiszen ott leszek melletted! Óh, király! A bárkát, rajta téged és valamennyi Ṛṣit húzva addig úszom majd a pusztítás vizében, míg az Úr Brahmā szendergése véget nem ér. Ellátlak jó tanácsokkal, a kegyemben részesítelek, és … minden meg fog nyilvánulni a szívedben. Mindent tudni fogsz Rólam.” (Bhāg. 8.24.32-39)
Minden úgy történt, ahogyan az Úr Kṛṣṇa megjósolta:
„Hamarosan hatalmas felhők jelentek meg, és a szakadó eső egyre jobban felduzzasztotta az óceánt. Az óceán lassan kilépett medréből, s kezdte elárasztani az egész világot. Amint Satyavrata visszaemlékezett az Istenség Legfelsőbb Személyisége utasítására, egy bárkát pillantott meg, amely egyre közeledett. Összegyűjtötte a füveket és a növényeket, és a szent brāhmaṇák (bölcsek) kíséretében beszállt a bárkába. A szent brāhmaṇák elégedettek voltak a királlyal, s így szóltak hozzá: ’Óh, király! Arra kérünk, meditálj az Istenség Legfelsőbb Személyiségén, Keªaván! ő meg fog menteni bennünket a közelgő veszedelemtől, s megtesz mindent az érdekünkben.’ Ekkor, miközben a király szakadatlanul az Istenség Legfelsőbb Személyiségén meditált, egy hatalmas, aranyszínű hal bukkant fel a vízözön óceánjában. Egy szarva volt, és hossza nyolcmillió mérföldet tett ki. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége korábbi utasításait követve a király Vāsuki kígyót kötélnek használva a hal szarvához kötötte a bárkát, majd elégedettségében imákat mondott az Úrhoz. (Bhāg. 8.24.41-45)
A Bhāgavata-purāṇa által említett legutóbbi özönvíz körülbelül százhúszmillió-négyszázezer évvel ezelőttre tehető. Ennek időpontja különleges módon egybeesik a földön talált legrégebbi élőlények nyomaival. A Bhāgavata-purāṇa univerzális időtartamú szemléletmódja alapján különböző mértékű (részleges és teljes) pusztulásokról tesz említést, melyek meghatározott rendszerességgel történnek a Földön.
Olvad a jég!
A globális felmelegedés kapcsán annak többféle környezeti hatásáról hallhatunk. Először mindenki arra gondol, hogy hosszú távon csökken majd a téli fűtésszámlánk és az unokáink a kert végében szüretelik majd a banánt és narancsot. Sajnos azonban nem ennyire kedvező a helyzet.
Mára az egyik legismertebb tény az, hogy erőteljesen olvadnak a jégsapkák a sarkokon, s a gleccserek is rohamosan kezdenek eltűnni. Ennek eredményeképpen folyamatosan emelkedik az óceánok és a tengerek vízszintje. Sokakban felmerül a logikusnak tűnő kérdés, hogy egy újabb vízözön fog bekövetkezni? A védikus szentírások válasza szerint a következő Manu korszakában bekövetkező, az egész Földet ellepő teljes özönvíz időben még jócskán távolabb van, ezért a mostani csak egy kisebb mértékű lehet majd.
Az Európai űrügynökség (ESA) Cryostat műholdjainak adatai szerint sokkal gyorsabban olvad a jég az Északi-sarkkörön, mint arra a korábbi adatok alapján számítani lehetett. A Cryostat mérési eredményeit brit tudósok vetették össze a NASA lézeres mérést használó műholdjainak, az IceSat adataival. Megállapították, hogy a térségben 2004 óta körülbelül 900 köbkilométernyi jég olvadt meg.
Habár a jég olvadásának vannak előnyei is, például a felolvasztásából édes vizet nyerhetünk, illetve új vízi útvonalak nyílhatnának meg, ez mégis inkább komoly veszélyt jelent a Föld élőlényei számára. A következő kérdés az, hogy a sarki jég és a gleccserek felolvadása mennyivel fogja csökkenteni a szárazföldek területét? Egyes kutatók műholdas mérések alapján végzett számításai szerint 2050-re akár 32 cm-rel is emelkedhet a tengerszint. Ez első hallásra talán nem tűnik soknak, de mivel ez érinti a Föld összes kikötővárosát és partvidéki településeit, ezért emberek százmillióit kényszeríti helyváltoztatásra.
Egyes becslések, szerint ha Grönlandon a jég teljesen elolvadna, akkor hat méterrel növekedne meg az átlagos tengerszint. Floridát és Hollandiát elöntené a tenger, Pekingből 20 millió, Sanghaiból 40 millió, Kalkutta és Banglades területéről 60 millió embert kellene kiköltöztetni. Az Antarktisz jegének teljes elolvadása 61 méterrel emelné meg a tenger szintjét. Más számítások szerint ha a szárazföldeket borító közel 16 millió km2-nyi jég teljesen elolvadna, akkor 80-100 méterrel emelkedné meg az óceánok és a tengerek szintjét.
A perui Quelccaya-gleccser kiterjedése napjainkban tízszer olyan gyorsan csökken, mint tíz évvel ezelőtt, veszélyeztetve ezzel Lima 10 millió lakosának vízellátását. India északi falvaiban a Gangotri-gleccser csökkenő vízmennyisége miatt már klímamenekülteket is találunk. A Himalája jege a Tibeti-fennsíkon hét nagy folyót (Gangesz, Yamuná, Brahmaputra, Jangce, Huangho, stb.) táplál, amely a világ népességének 40%-a számára biztosít ivóvizet, s kiemelkedően fontos szerepe van ezeken a területeken a termőföldek öntözésében.
A National Geographic nemrégiben közzétett térképei azt szemléltetik, hogy milyen lenne a Föld a sarkvidéki jégsapkák elolvadása után. A térképeken jól látszik, hogy a megnövekedett tengerszint miatt eltűnne egész Florida, Dánia és Észak-Európa nagy része, de Olaszország északkeleti részét is elöntené a víz. Ez a kisebbfajta vízözön olyan környezeti (termőterületek csökkenése, egyes fajok kipusztulása, stb.) és társadalmi átalakulásokat (kitelepítések, népvándorlások, harcok a megmaradó szárazföldekért, stb.) indíthat majd el, melyek a Föld egész lakosságára hatással lehetnek, s melynek mértékét most csak találgatni lehet.
Köztudott, hogy ugyanakkora területen kilencszer annyi vegetáriánus ember tudja megtermelni az élelmét, mint amennyi húsevő. Még ha csökkenni fog is a szárazföldek területe, a Föld akkor is képes lenne hétszer-nyolcszor annyi embert eltartani, ha mindenki vegetáriánusan, erőszakmentesen táplálkozna. Ezen intő jelek alapján komolyan el kell tehát gondolkodnunk azon, hogy mik azok a bűnös tetteink, amik okai lehetnek egy világméretű vízözönnek, vagy bármilyen más pusztításnak. Meg kell tehát értenünk, hogy ha a bűnös tetteinkkel (pl. tömeges állatmészárlás) elpusztítjuk a természeti környezetünket, annak közvetlenül természeti (globális felmelegedés, stb.) és közvetetten karmikus következményei (pl. háborúk, betegségek, katasztrófák) lesznek. Akik állatokat ölnek, azok visszakapják ezt az erőszakot. Ezekért a visszahatásokért mi magunk vagyunk felelősek, nem okolhatunk másokat emiatt. Ha tehát megállítjuk a bűnös tetteket, akkor nem lesz előttünk a vízözön.