Jezsuita szerzetes az ahimszáról

Admin Hírek, Vallásközi - Egyházközi találkozók, Vallásközi - Hírek

Sajgó Szabolcs jezsuita atya, a budapesti jezsuita kulturális központ, a Párbeszéd Háza igazgatója. 1974-ben szentelték pappá, évekig szolgált Kanadában, több lelkigyakorlatos ház vezetője volt, majd a Szív újság szerkesztőjeként tevékenykedett. Író, költő és bár kevesen tudják róla, versfordító is. Néhány héttel ezelőtt Pálok Péter, vallásközi kapcsolatokért felelős Krisna-hívő lelkész látogatta meg irodájában.

A katolikus egyházon belül a vallásközi párbeszédet talán a Jezsuita Rend tagjai tartják a legfontosabbnak. Mint nevében is hordozza, a Párbeszéd Házában nemcsak kulturális, társadalmi és teológiai előadások kapnak helyet rendszeresen, hanem meghívást kapnak a különböző vallások képviselői is.unnamed (1)

Sajgó Szabolcs atya a Krisna-hívőkkel már több alkalommal is találkozott. Személyesen ismeri Sivaráma Swámi vezető lelkészt. Többször járt Indiában is, és a beszélgetés során felidézte találkozásait különféle hindu szervezetekkel. A résztvevő felek hangsúlyozták az ahimszá, az erőszakmentesség fontosságát napjainkban. Jelentésével kapcsolatban párhuzamot vontak a vegetarianizmus, a vaisnava főzési hagyományok és a zsidó kóser élelmiszerelőállítás, valamint az ételfelajánlás hasonlóságai és lényegi elemei között. Pálok Péter a Krisna-hívők természetvédelmi és önellátásra törekvő tevékenységét hangsúlyozta és Krisna-völgy fejlődéséről informálta az atyát.

Az atya Ferenc Pápa Laudato si’ kezdetű enciklikáját adta át, ami a Katolikus Egyház Teremtett Világ védelmével kapcsolatos legfontosabb műve. Ő maga pedig a legfontosabb hindu szentírást, a Bhagavad-gítát, valamint egy Krisna-völgyről készült fotókönyvet kapott ajándékba.

Sajgó Szabolcs már több ízben kezdeményezett vallásközi konferenciákat hazánkban, leginkább a keresztény-zsidó párbeszéd jegyében. Tagja több nemzetközi vallásközi szervezetnek is. Szeretné erősíteni Magyarországon a különböző vallások közös tevékenységét, a közös erőfeszítéseket az emberek jobb lelki és anyagi boldogulásának érdekében. Ebből a célból meghívtuk őszi vallásközi ételosztásunkra, melyet évek óta a Szegénység elleni küzdelem és az Élelmezés Világnapja alkalmából rendezünk több felekezet részvételével. Az atya a Párbeszéd Házában tartandó kerekasztal beszélgetésen való részvételt javasolta a találkozó konstruktív folytatásaként.