A gaudíja vaisnava nők jellegzetes, színpompás kelméinek látványa sokunk számára a mesés India egzotikus világát idézik fel. Különösen ilyenkor nyáron csodáljuk a szárit, csólit, gópí-ruhát és színes kendőket viselő lányokat és asszonyokat. De mit is jelentenek az előbbi fogalmak, illetve hol és hogyan hordják az említett ruhadarabokat? Mit jelent a piros pötty a nők homlokán, és milyen további felfestések és ékszerek viselése jellemzi a női hívőket?
A Krisna-hívők mindennapi életüket a vaisnava etikett előírásainak megfelelően élik. Nincs ez másképp az öltözködés esetében sem. Az előírások követése nem csak a külső ismertetőjelek által történő hovatartozásról ad bizonyosságot, de a hívő hitének elmélyülését is eredményezi.
„A vaisnava öltözet a lelki hovatartozást jelzi mások felé, mint ahogy a keresztényeknél a reverenda, a muzulmánoknál a csador vagy a zsidóknál a hosszú pajesz. A Krisna-hívők számára ez azért fontos, mert segít emlékezni a lelki azonosságukra, arra, hogy ők Krisna örök szolgái.” Így a nők például szárit, a férfiak dhótit és kurtát hordanak. A ruhák általában természetbarát alapanyagokból készülnek, és mindkét nem esetében előírás a frissen mosott ruhák viselése.
Az egyszerűségre való törekvés a vaisnava nők öltözködésében is érvényesül. A Krisna-hívők kerülik a hivalkodó ruhák viselését, ugyanakkor elvárás az alkalomhoz illő öltözet: a hölgyek szárit vagy gópí-kendős ruhát hordanak.
A szári általában egy 5-6 méter hosszúságú kelme, melyet speciális technikával tekernek magukra a hölgyek. A különféle indiai hagyományok elölről és hátulról kiinduló technikákat is tanítanak. Fontos, hogy a nők a mellkasukat és a vállaikat is eltakarják. A szárihoz a szoknyarész alá alsószoknyát, felülre pedig csólit vagy pólót vesznek fel. A kelme feltekeréséhez a kiinduló anyagszélt, a sarkot az alsószoknyába betűrve rögzítik. Ezután a csípőn körbetekerve a kezek segítségével harmonikaszerű szoros hajtásokat készítenek, amelyeket összefogva szintén az alsószoknyába, a már ott rögzített kelméhez tűrnek be. Ez adja a szári kúp formájú szoknya részét. A szoknya hajtásai miatt a szári alul egy viszonylag szellős ruhadarabnak számít. A csóli egy rövid derekú, szűk felső. E fölött tekerik meg, illetve vezetik el a szári anyagát, s ez a kelme-felsőrész adja a pallut, a szári fejrészéhez tartozó, szabadon mozgó részét. A pallu ráncolásától, a vállon történő redőzésétől, illetve hátralógatásától függően, a szári melegíti vagy hűsíti viselőjét.
Madhavi Indraganti, a Prince Sultan University professzora, az emberi hőérzet kutatója egy tanulmányában azt vizsgálta, milyen hatással van a komfortérzetre a ruhaviselet a hőmérséklet szempontjából. Indraganti alapfeltételezése az volt, hogy a dolgozók hatékonyságát jelentős mértékben befolyásolja a munkavégzés helyének a hőmérséklete. Vizsgálódásait India-szerte végezte. (Mivel az ország területi elhelyezkedését tekintve változatos éghajlattal rendelkezik, így az építészeti tervek elkészítésénél fontosnak találta a benne majdan élők, dolgozók ruhaviseletének a vizsgálatát.) Mivel Indiában nem jellemző, hogy az irodában dolgozók nadrágot, kosztümöt, szoknyát vagy öltönyt viselnek, a kutató professzor a szári tanulmányozásába kezdett. Munkájában leírja, hogy a szári hőszigetelése a pallu elhelyezkedésén, illetve annak redőzésén múlik. A ráncolási technikával elkészített pallu kellemes, nyári viseletet biztosít a szári viselőjének, míg a karokon átvetett palluval a hőszigetelést csaknem 50%-al lehet növelni. Fontos ebből a szempontból azt is megjegyezni, hogy a hölgyek dereka a szári alatt szabadon van, amely hűsítő hatású, hasonlóan a hajtogatott, szétnyíló szoknyarészhez, amely alatt a levegő szabadon áramolhat. Továbbá megállapította azt is, hogy a hajtásokat megemelve és még jobban betűrve az alsószoknya derekába (emelve ezzel a szoknya elejét), szintén csökkenthető a szári hőszigetelése. Indraganti tehát arra a következtetése jutott, hogy „a szári egy igen dinamikus öltözék!”
A női hívek másik jellegzetes viselete az úgynevezett gópí-ruha. Ez tulajdonképpen egy csóli vagy póló, amelyhez szoknyát vesznek fel, amit egy egyszerűen feltűzhető kendővel egészítenek ki.
A szoknya, illetve az előzőekben tárgyalt szári hossza szintén fontos tényező. A szárit illetve a szoknyát olyan hosszúságúra kell hagyni, hogy viselőjének a bokája ne legyen látható, de kényelmetlen se legyen, ne húzza azt a földön.
A nők megjelenésének fontos részét képezi a jellegzetes hajviseletük. Hosszú hajukat középen elválasztva, hátul összefonva, vagy kontyba fogva hordják. A hölgyek a hajukat csak a férjüknek bontják ki, sőt más férfiak jelenlétében, illetve imádatkor be is fedik azt szárival vagy kendővel.
A vaisnava férfiakhoz hasonlóan a nők is viselik a tilaka jelet, amellyel Krisnához való tartozásukat fejezik ki. A tilaka jeleket reggel, zuhanyozás után festik fel a test 12 meghatározott pontjára, miközben mantrákat vibrálnak, s Isten szent neveire emlékeznek.
A nők homlokjelet is viselnek. A bindi (piros pötty a homlokon) a már elkötelezett, eljegyzett nők megkülönböztető jele, míg a védikus házasságban élő asszonyok hajválasztékának éke a kunkum (piros csík), amit ékkköves lánccal, tikával is díszíthetnek.
A vaisnava nők ékszereket is viselnek, amelyekkel a férjüknek és Istennek szeretnének tetszeni. Ilyen ékszerek a karkötők, a fülbevalók, a nyakláncok és a lábujj-gyűrűk.
A kanthi-málá, vagyis a tulaszí növénybők készült nyaklánc, nemtől függetlenül minden hívő öltözékéhez hozzátartozik, melyet állandóan viselnek. Az avatott hívők két- vagy háromsoros kanthi-málát hordanak, míg azok, akik még nem kaptak avatást, ha az összes szabályozó elvet követik, szintén hordják a nyakláncot, amelynek viselésével is kifejezik az Úr iránti odaadásukat. Úgy tartják, hogy a tulaszí nyaklánc védelmet nyújt a rossz álmoktól, a balesetektől és az erőszakos támadásoktól is.