A Kelet bölcsessége – Keleti Vallások Hete

Admin Hírek, Vallásközi - Egyházközi találkozók, Vallásközi - Hírek

Idén tavasszal is megrendezésre kerül a Keleti Vallások Hete rendezvénysorozat, amelynek lényege, hogy 3 egyház részvételével, egy a vallásközi kerekasztalprogramokon túlmutató, vallás-ismereti programra invitálják az érdeklődőket. A program ingyenes és bárki számára nyitott, a szervezők kifejezett célja, hogy mindenki bepillantást nyerhessen lelki életükbe, mindennapi gyakorlataikba.
 
A résztvevő egyházak célja, hogy a vallást ne egy steril, elméleti tudományként mutassák be, hanem saját szent helyeiken, kultúrájukat, szokásaikat, akár rítusaikat bemutatva és feltárva a vallások gyakorlásáról kézzelfogható, átélhető élményt nyújtsanak. Hiszen ez az az élmény, ez az az érzelmi többlet, ami miatt a legtöbb vallásos személy aktív gyakorlóvá válik.
 
A Keleti Vallások Hetén egymást is meglátogatva, egymás szokásai előtt tisztelegve és a különbségeket nyílt szívvel elfogadva tehetünk körutazást a vallások több ezer éves tanításaiban, utazva térben és időben. Kelet bölcsessége ugyanis nem a könyvekből vagy éppen messzi távlatokból fog megnyilvánulni előttünk, hanem a közvetlen, kézzelfogható megismerés által. A rendezvényen ellátogatunk 3 keleti egyház szent helyeire, megismerjük tradíciójuk gyökereit mindennapi rítusaikat, megkóstolhatjuk ételeiket, megismerhetjük életfilozófiájukat. A rendezvény ingyenes, minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak!
 
Programhelyszínek és időpontok: 
 
Április 25. kedd 18:00
Magyarországi Muszlimok Egyháza, Budapest Mecset, 1119 Budapest, Fehérvári út 41.
Téma: Szeretet, szerelem, szexualitás
 
Április 26. szerda 18:00
Budapesti Haré Krisna Oktatási és Kulturális Központ, 1039 Budapest, Lehel u. 15-17.
Téma: Spiritualitás a hétköznapokban
 
Április 27. csütörtök 18:00
Keleti Kulturális Központ, 1117 Budapest Karinthy Frigyes út 5. I/10.

Téma: Elérhető-e a boldogság?